Rost Andrea2_Fotó-Éder_Vera.jpg

Augusztusban indul a Rost Andrea Operaakadémia

A világszerte elismert operaénekesnő, Rost Andrea a nevét viselő Operaakadémiát indít. Az intenzív, kéthetes zenei műhelymunkán túl a pályakezdő operaénekesek komplex szakmai programot kapnak.

„A tehetség önmagában egy szolid bázis, melyre szorgalommal, kitartással, alázattal felépülhet a kimagasló teljesítmény, egy világraszóló karrier” – vallja Rost Andrea. A Kossuth-, Prima Primissima és Liszt Ferenc-díjas művész által megálmodott programban a résztvevők a hangképzés mellett sokrétű szakmai iránymutatást kapnak egy-egy szerep megformálásához. A napi órarendbe beépülnek a művészeti pályához kapcsolódó hasznos workshopok.

Az Operaakadémia programja az Eötvös10-ben augusztus 19-én kétnapos zenei próbával veszi kezdetét, ezt követően a fiatal művészek idén Wolfgang Amadeus Mozart A varázsfuvola című operáján dolgozhatnak napi kétszer, háromórás próbák keretében. A műhelymunka végén nyilvános előadásokon mutatják be a félig szcenírozott előadást Rost Andrea rendezésében. A színpadi próbák és az előadások egy igazi operaházi produkcióhoz híven sminkben és jelmezben valósulnak meg. Ennek részeként az alkotómunkához csatlakoznak a MOME színpadi kosztümtervező hallgatói.

A kurzusra elsősorban egyetemi opera tanszakos növendékeket, illetve egyetemi szintű énekdiplomával rendelkező fiatal énekművészeket várnak, de szívesen veszik azok jelentkezését is, akik nem rendelkeznek konzervatóriumi vagy felsőfokú szakmai végzettséggel, operaházi tapasztalattal.

A meghallgatás egyfordulós, melyet június 20-án és 21-én tartanak. Az opera tíz szerepére (Sarastro, Tamino herceg, az Éj királynője, Pamina, Első dáma, Második dáma, Harmadik dáma, Papagena, Papageno, Monostatos) két-két énekest választanak ki, így két szereposztásban láthatja a közönség Mozart remekművét.

A zenei próbákon Harazdy Miklós és Souhei Yamagami korrepetitorok segítik a hallgatók felkészülését. A helyes kiejtésben nyelvi konzulens lesz az énekesek segítségére. A kurzus önköltséges és életkorhoz kötött, hölgyeknél a harmincadik, férfiak esetében harmincötödik életév a határ.

A Rost Andrea Operaakadémiára június 16-ig várják a jelentkezéseket. További információ itt található.

Ez is érdekelheti

Elindult a jelentkezés a Virtuózok új évadára

Elindult a nevezés a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató 2026-os évadára, december 31-ig várják a jelentkezőket – adták hírül a szervezők. A tizenegyedik évadban a műsor indulásához hasonlóan ismét a klasszikus zene fiatal magyar tehetségei kerülnek középpontba.

Középiskolások és pedagógusok számára indít ösztöndíjprogramot a MOME

Középiskolások és pedagógusok jelentkezését is várják újra a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Tiéd a holnap – A jövő kreatív tehetségeiért ösztöndíjprogramjára november 21-ig. Az idén ősszel induló pályázat második alkalommal a középiskolás diákok mellett a pedagógusoknak is szól – közölte az egyetem.

Mentorprogramot indított az Opera

OpeRajt néven indított mentorprogramot a jövő operaénekeseinek felkutatására a Magyar Állami Operaház. A zene világnapján meghirdetett új, országos tehetséggondozó kezdeményezés célja, hogy hidat építsen a zenei oktatás és a hivatásos operai gyakorlat között.

Szathmári Judit lett az Álljon meg egy novellára! pályázat győztese

Kihirdették az Álljon meg egy novellára! irodalmi pályázat győzteseit: az első helyezést Szathmári Judit érdemelte ki Lajos című novellájával. A húsz legjobb művet most is a legforgalmasabb busz- és villamosmegállókban olvashatja majd a közönség.