Négy korszak leletei kerültek elő Bácsbokodnál
Bronzkori kerámiatöredékek, egy kisgyermek maradványai, szarmata és Árpád-kori településrészletek, valamint ritkaságnak számító török kori, a rácokhoz köthető leletek kerültek elő Bácsbokod határában. Az 1880-as években a jelenlegi ásatás helyétől északra feltártak egy Árpád-kori temetőt, és szakemberek már akkor úgy gondolták, hogy a temetőtől délebbre település fekhetett. A mostani leletek – a gabonatároló gödrök, és a földbe mélyített épületek, amelyekben épített, boltozatos kemencék figyelhetők meg – ennek lehetnek bizonyítékai.