shutterstock_2576324933_16.jpg

Rózsaünnepet rendez a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum

Májusban két napra rózsába öltözik az MNMKK Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (SOM). Első nap az intézmény Rózsadomb tövében álló könyvtára ad helyet a rózsa gyógyászati és kultúrtörténetéről, valamint kora újkori orvosi felhasználásáról szóló előadásoknak, a másodikon pedig a SOM-ban folytatódik a program, ahol a rózsa és az irodalom kapcsolata kerül terítékre.

A programsorozat első napján, május 8-án az intézmény Rózsadomb tövében álló könyvtára ad helyet a rózsa gyógyászati és kultúrtörténetéről, valamint kora újkori orvosi felhasználásáról szóló előadásoknak, az igazán kíváncsiak pedig elsétálhatnak Gül Baba türbéjéhez és rózsakertjéhez. Az első előadást 14 órakor Bohacsek Dóra tartja (Gyógyító rózsa – A rózsa orvosi felhasználása a 15–16. században), majd Kómár Hanna (Hajtások a rózsa történetéből) és Ráczkevy Edit (A rózsa a 18–19. századi gyógyszerkönyvekben) következnek, míg a Gül Baba rózsái című sétát Renner Zsuzsanna főmuzeológus vezeti.

A második nap, május 9-én 15 órakor Semmelweis Ignác szülőházában, a SOM-ban folytatódik a program A rózsa varázsa: kreatív alkotó foglalkozás gyerekeknek a rózsa jegyében című tematikus múzeumpedagógiai foglalkozással. Ezt követi a Virágok az Ezeregyéjszakán innen és túl: a rózsa a keleti irodalomban című kerekasztal-beszélgetés a rózsa kultúrtörténetének és szimbolikájának keleti vonásairól Oroszi Gyöngyi arabista (Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézete), Szántó Iván tanszékvezető (ELTE BTK Iranisztikai Tanszék, Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézete) és Stumpf Anna turkológus (MTA KIK Keleti Gyűjtemény) részvételével, Renner Zsuzsanna indológus (SOM) moderálásával.

A programok ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek. Regisztrálni Bojtos Anitánál lehet a bojtosanita@semmelweis.museum.hu címen.

Rózsaünnep a SOM-ban – május 8-9., Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár, illetve Semmelweis Orvostörténeti Múzeum. Részletes program és további információ az esemény Facebook-oldalán.

Ez is érdekelheti

Itt minden gyerek kívánsága teljesül

Ha szeretnénk az okostelefon vagy a többi, ma már köztudottan káros digitális eszköz bűvköréből kiszakítani a gyermekünket, irány a Mesemúzeum, ahol kicsiket és nagyokat egyaránt csupa izgalom, felszabadult, örömteli élmény és játszva tanulás vár.

Háy János Passióját is bemutatják a POKET-ünnepen

Hét év, több tucat zsebkönyv, rengeteg közös élmény – hétéves a POKET, mely évfordulót a Petőfi Kulturális Ügynökséggel közös, egész nap tartó programokkal ünnepelhetjük meg május 3-án az Újpesti Rendezvénytérben.

Titkos budapesti kertekbe pillanthatunk be a Nyitott Házak Hétvégéjén

A Budapest100 fesztivál idei témája legszűkebb környezetünk: lakóházaink, munkahelyeink, közösségi tereink és kertjeink zöldfelületei. Rekordmennyiségű, csaknem 80 ház és közösségi kert nyitja meg kapuját május 24-25-én a Nyitott Házak Hétvégéjén.

Idén is kulturálódhatunk biciklizés közben

2025-ben ismét biciklinyeregbe pattanhatnak Magyarország, Vajdaság és Erdély három városában az olvasáskedvelő kerékpárosok és a bicajmegszállott olvasók. A Tricikli Fesztivál szegedi, magyarkanizsai és sepsiszentgyörgyi tekerései során a kormánykosárba a könyvek mellé galéria- és koncertbelépőket is pakolhatnak a látogatók.