Az európai művészet meghatározó barokk mestere, Peter Paul Rubens és kora flamand festészetét mutatja be a Szépművészeti Múzeum ma megnyílt kiállítása. „Jó lenne, ha a közönségnek nem az jutna eszébe Rubensről, hogy ő volt az, aki testes meztelen nőket festett” – kezdte a tárlatvezetést Tátrai Júlia művészettörténész. A kiállítás kurátora hangsúlyozta: a nagyszabású tárlat a flamand mesterek Magyarországon kevésbé ismert munkásságának sokszínűségét mutatja be.

A Szépművészeti Múzeum főigazgatója elmondta: a Rubens, Van Dyck és a flamand festészet fénykora elnevezésű kiállítás negyven közgyűjtemény csaknem 120 alkotását mutatja be, főművek sokaságát felvonultatva. Többek közt a párizsi Louvre-ból, a szentpétervári Ermitázsból, a madridi Pradóból, valamint a washingtoni és a londoni National Galleryből érkeztek műtárgyak, noha a kiállítás alapjául a Szépművészeti Múzeum gazdag flamand anyaga – a festmények mellett számos grafikai alkotás – szolgál.

Baán László megjegyezte: a tárlat az intézmény jelentős művészeti korszakokat és kiemelkedő festőiskolákat bemutató sorozatának ötödik állomása, a múzeum felújítása előtt rendezett holland „arany évszázad” kiállítást csaknem 250 ezren látták.

A most nyílt tárlatra a legtöbb, csaknem húsz műalkotás a Liechtenstein hercegi gyűjteményből érkezett, köztük Rubens nagyszabású Decius Mus sorozatának egyik darabja, amely mellett bemutatják a festmény alapján arany- és ezüstszálakkal szőtt különleges kárpitot. A két alkotás első alkalommal látható együtt.

Tátrai Júlia hangsúlyozta: rendkívüli műfaji sokszínűség jellemzi a 17. századi flamand alkotókat. A tárlat első fele a Dél-Alföld jelentős központjaiba kalauzolja el a látogatókat, a terület uralkodói mellett fókuszba állítva a korszak kiemelkedő művészegyéniségeit. A kurátor megjegyezte: a kiállításon számos olyan kép található, amely több művész közös alkotása. „Akadt, aki mesterien tudott portrét festeni, mások állatfigurákat vagy épületeket festettek kiválóan, így megesett, hogy egy képet Antwerpenben elkezdett egy művész, majd elküldték egy másiknak Velencébe, és miután befejezte a saját részét, küldték vissza.”

A tárlat első részében kapott helyet Karel van Mallery Albert főherceg a ravatalon című képe, amely évtizedekig szerepelt a Szépművészeti Múzeum háborús veszteséglistáján, majd 2006-ban egy magángyűjteményben bukkant fel, és a múzeum még abban az évben visszavásárolta. „A festmény egyben kortörténeti dokumentum, hiszen aprólékosan megfestett alakok állják körül a ravatalt. Olyan ez, mint egy korabeli sajtófotó.”

A humort sem nélkülözik az alkotások. Akadnak festmények, amelyen maga az alkotó rejtett el mulatságos motívumokat, ám más képek témáját pusztán az utókor vélheti humorosnak. Lipót Vilmos főherceg hadvezérként nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de mint műgyűjtő kiváló gyűjteményt halmozott fel – fogalmazott a kurátor. „Ma már mulatságosnak hathat az a korabeli szokás, amely keretében egy műpapagájt helyeztek el az egyik brüsszeli templom tornyán, az uralkodó pedig lelőtte. Igazi népünnepély volt.”

A tárlaton helyet kapott Kicsiny Balázs magyar képzőművész alkotása, amely kortárs szemszögből reflektál egy 17. századi témára.

A tíz szekcióra tagolt kiállítás harmadik egysége a flamand alkotók sokrétű itáliai kapcsolatait mutatja be. Rubens és Van Dyck művészetére egyaránt hatással voltak az antik mítoszok, illetve a reneszánsz mesterek és kortársak alkotásai. „Rubens sosem készített szolgai másolatokat. Itt is látható egy festmény, amelyet Leonardo egy elenyészett freskója ihletett, és másolatként emlegetjük, noha Rubens mindig kicsit újragondolta és saját képére formálta a témát. Akkoriban a művészek teljesen természetes módon nyertek inspirációt egymás munkáiból.”

A mitológiai vagy bibliai jelenetek ábrázolását magasrendű művészetnek tartották, úgy vélték, aki egy ilyen eseményt ábrázolni tud, az a festészet legmagasabb fokán áll – fogalmazott Tátrai Júlia. Az ellenreformáció szellemiségét két szekcióban, egyrészt a magánáhítatra készült és a szentek kultuszát népszerűsítő alkotásokkal, másrészt nagyméretű oltárképekkel idézi meg a tárlat. A már említett Arany Decius kárpitsorozat darabja és a hozzá kartonként szolgáló festmény is ebben a szekcióban kapott helyett. „Rubens hiú ember lévén igyekezett felülmúlni elődeit, vagy akár kortársait. Míg Raffaello vízfestékkel készítette a kárpitok terveit és a szövéshez mintául szolgáló kartont, addig Rubens hű méretű olajfestményen ábrázolta a terveket, ezzel jócskán megnehezítve a kárpitszövők munkáját, mivel az olaj jóval cizelláltabb színhasználatra adott lehetőséget.”

A tárlat következő része a kor jellegzetes műfajaihoz – csendéletekhez, táj- és állatképekhez – tartozó remekműveket sorakoztatja fel. A portrészekcióban Van Dyck képei kápráztatják el a látogatókat, köztük a múzeum egyik legújabb szerzeménye, a Stuart Mária Henrietta hercegnőt ábrázoló alkotás. „Van Dyck mindig csalt egy kicsit. Ha jobban megnézik a hercegnő esküvői portréját, láthatják, hogy a keze egy felnőtt nőé. Így próbálta a művész idősebbnek láttatni az akkor még 9 éves gyereklányt. Egy másik képén pedig egy törpenövésű alakot festett le, a testarányokat pedig úgy változtatta meg, hogy inkább kisgyermeknek hat.”

A kiállítást a korabeli mindennapokba betekintést nyújtó zsánerképek és a közmondásokat ábrázoló művek zárják. Itt láthatóvá válik, hogy id. Pieter Bruegelnek az emberi természet gyarlóságain moralizáló művészete alapvetően határozta meg a paraszti életet és ünnepeket, németalföldi közmondásokat, illetve Európa-szerte ismert fabulákat ábrázoló 17. századi flamand zsánerképfestészetet.

A tárlatot február 16-ig nézhetik meg az érdeklődők.

Fotók: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond