Hétfőn megnyílt a Magyar Fotóművészek Szövetsége által létrehozott kiállítóhely, a Foton Galéria a belvárosban, amelynek első, Szinopszis című tárlata július 24-ig látható.

A Magyar Fotóművészek Szövetsége (MFSz) több mint hat évtizedes hiányt pótol azáltal, hogy a belvárosi Képíró utca 6. szám alatt megnyitotta saját kiállítóhelyét. A szakmai műhely a párbeszéd fontosságára helyezi a hangsúlyt a különböző nemzedékek és műfajok között.

A galéria első, Szinopszis című kiállítása a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója (FFS) első évtizedéből válogat olyan műveket, amelyek alkotói nem csupán a stúdió első korosztályának tagjai voltak, hanem mára a szövetség többszörösen kitüntetett művészei is.

A több mint háromszáz tagot számláló Magyar Fotóművészek Szövetségében a hazai fotóművészet kiemelkedő képviselői foglalnak helyet. A szövetség 1977-ben megalapította és jelenleg is működteti a Fiatalok Fotóművészeti Stúdióját, mely a fiatal magyar fotográfusok legfontosabb szakmai szervezete. Az MFSz célja a kortárs fotóművészeti alkotói tevékenység kibontakoztatása és támogatása, a tagok szakmai fejlődésének segítése.

A galéria falain egyaránt bemutatkoznak a pályájuk elején járó és a már jelentős életművel rendelkező fotóművészek, a fotográfus szakma különböző területein dolgozó alkotók és a fénykép médiumát használó képzőművészek is.

A Foton Galéria egyszerre szellemi műhely és közösségi kulturális színtér, így a kiállításokat folyamatos programok kíséri.

A kiállítóterében műhelymunkák, szakmai előadások, valamint kerekasztal-beszélgetések zajlanak. A kiállítások között helyet kapnak egyéni tárlatok, tematikus csoportos kiállítások, együttműködésen alapuló projektek, vásárok, pályázati kiállítások és a szövetség által szervezett művészeti fesztivál, a Fotóhónap eseményei is. A Foton Galéria minden programja ingyenesen látogatható.

A galéria első, Szinopszis című csoportos kiállítás alkotói az 1980-as években experimentális, szocio- és dokumentarista fotóikkal örökítették meg az avantgárd korszellem lenyomatait.

A tárlaton kiállító alkotók napjainkra a magyar kortárs fotóművészet meghatározói egyéniségei: Apáti-Tóth Sándor, Balla András, Bánkuti András, Benkő Imre, Fejér Gábor, Horváth Péter, Jokesz Antal, Kanyó Ferenc, Kerekes Gábor, Stalter György, Szerencsés János, Tasnádi László, Tímár Péter, Tóth György, Urbán Tamás, Vécsy Attila, Vékás Magdolna. A tárlat kurátorai Baki Péter és Balogh Viktória voltak.

Nyitókép: Kerekes Gábor: Tank, 1989, 24×30 cm, zselatinos ezüst nagyítás