Egyéves születésnapját ünnepli a Madame Tussauds Budapest, aminek apropóján egy új figurával, Dwayne Johnsonnal, azaz a Sziklával bővült a kollekció, így már 52, köztük 17 magyar híresség viaszmásával pózolhatunk. Képriportban mutatjuk őket.

Anna Maria Tussaud 1777-ben készítette el első önálló viaszbábját, amelyet nem kisebb személyiségről, mint Voltaire-ről mintázott meg, de később Marie Antoinette és XVI. Lajos fejei is megfordultak a kezei között. Később Londonban jövedelmező vállalkozást épített a hírességekről készített viaszbábuival: özönlöttek múzeumába a kíváncsiskodók, akik alig várták, hogy végre testközelbe kerülhessenek kedvenceikkel. Vagy legalábbis azok másolataival.

Úgy tűnik, az emberi jellem nem sokat változott az elmúlt 250 évben, csak a körítés meg a technológia lett profibb. Ma már egyértelműen a szelfikultúrára van felhúzva minden a Madame Tussauds-ban. A bábuk eleve úgy készülnek, hogy naponta több százan fogják őket megfogdosni akár a legintimebb testrészeiken is, így komplett stáb tisztogatja, javítgatja őket folyamatosan. Minden hírességnek van saját színpalettája, ottjártunkkor például a néhai II. Erzsébetet rúzsozták újra.

A Madame Tussauds viaszbábuinak igazi vonzereje mindig is abban állt, hogy kísértetiesen hasonlítanak a megformált hírességekre. Van is bennük munka: egy-egy figura elkészítése három-négy hónapot is igénybe vesz, többtucatnyian dolgoznak rajtuk, hogy a sminktől kezdve a hajviseleten át az öltözékekig minden a lehető legélethűbb legyen. Legmegdöbbentőbbek talán mégis a szemek, néha valóban az az érzése lehet az embernek, hogy valódi tekintetek merednek rá.

Ha még élő személyt öntenek viaszba, egyszerűbb a képlet, mert akkor egy sittingnek nevezett alkalmon órákon keresztül méregethetik, fotózzák őket, így a legapróbb részletekig feltérképezhetnek mindent az orrukon lévő szeplőktől a combjuk vastagságáig. Benedict Cumberbatch Sherlock Holmest megformáló figuráját például a saját nagyítójával pásztáztam végig, minden kis pörsenés, pórus abszolút valódinak látszott rajta. Persze nem mindegyik bábu sikerülhet tökéletesre: Madonna arca még az instás szétfilterezett változatoknál is simább, Ronaldót pedig csak azért ismertem fel, mert nagy riválisa, Messi mellett álldogált.

Sokkal nehezebb a dolguk a készítőknek, ha már elhunyt alakot kell viaszból megformázniuk. A legtöbb magyar vonatkozású figura ilyen: Hunyadi Mátyás, Kossuth, Széchenyi, Sisi, de láthatjuk Lisztet, Karádyt, Houdinit és Puskást is. Egész meglepő, hogy még Neumann Jánosnak is adtak helyet, bár a zseniális tudós valószínűleg jóízűt mosolygott volna a mellette elhelyezett teszten, amely a magyar találmányokat hivatott bemutatni (és ahol minden kérdésre igen a válasz, nehogy túlságosan megfájduljon a feje a látogatóknak). Az elhunyt hírességek esetében festmények, fényképek vagy a képzelet szolgáltatják az alapot a munkához, így például egy Szent István vagy Petőfi esetében kevéssé lehet számonkérni a valódiságot.

Az alakok túlnyomó többsége persze világsztár, olyan zenészek és színészek, akikkel sokan nagyon szívesen pózolnának a való életben is. Némelyek magassága – vagy alacsonysága – meglepő lehet, de legalább a legtöbbjük magabiztosan hozza a hollywoodi slimfitet. Még Bud Spencer és Donald Trump is, akinek az Ovális irodában található nyomógombos telefonján forródróton érhetjük el Mick Jaggert – aki csajozási trükköket tanulna a volt amerikai elnöktől –, vagy Macaulay Culkint, aki azon kesereg, hogy a hét másodperces közös jelenetüket is túl hosszúnak érezte a Reszkessetek betörők 2-ben.

Bár a bábuk Madame Tussauds szentélyében, Angliában készülnek, a berendezés és a háttér már abszolút magyar munka, amelynek a kreatív koncepcióját Unger Zsolt jegyzi, látványtervezője pedig Erkel László Kentaur díszlet- és jelmeztervező. Ezeken feltűnnek a jól ismert budapesti látképek a Lánchíddal, a Szent István-bazilikával, Brad Pitt Leonardo DiCaprióval és Penélope Cruzzal együtt pedig a Gellért fürdőről mintázott térben fotóztatja magát.

Jimmy az egyetlen magyar popsztár, aki képes volt olyan magasra törni, hogy Rihanna, Michael Jackson és Freddie Mercury mellett kapjon helyet, de sajnos ki lehet jelenteni, hogy még így sem lett sokkal szebb.

A Madame Tussauds egyértelműen a rajongás pszichológiájára építi a stratégiáját: kapcsolódni akarunk a sikeresekhez még úgy is, ha jól tudjuk, mindez csak jól kimunkált illúzió, semmi több. Annak viszont profi, két órát simán el lehet benne szórakozni.

A Madame Tussauds Budapest most három napig ünnepi kedvezménnyel látogatható. 

Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu