download.jpg

Lovasbemutató és kísértetjárás Mária Terézia vidéki rezidenciáján

A Pozsonytól és Hegyeshalomtól is mindössze harminc percre, a Morva határfolyó mellett fekvő, egykor Savoyai Jenő, majd Mária Terézia tulajdonát képező kastély őszi színpalettával és változatos programokkal várja a látogatókat az elkövetkező hónapokban.

A Schloss Hof programkavalkádja az iskolakezdés előtti hétvégén, augusztus 31-én indul a kétnapos Nagy lovas fesztivállal, amelyre nemcsak az akrobatikus lovasbemutatók, de a gasztronómiai élvezetek, a helyi termelők portékái miatt is érdemes ellátogatni. A gyerekeket emellett pónilovaglással és kézműves foglalkozással várják a birtokon.

A sor a Sárkányeregető ünneppel folytatódik. Szeptember 14-én és 15-én egyszerre szárnyalnak majd a már történelmi emléknek számító régiségek és a legmodernebb, futurisztikus, papírsárkányok Mária Terézia gyermekeinek egykori játszó- és sétálókertjei felett. Az sem baj, ha nincs saját sárkányunk: készíthetünk egyet a rendezvény ideje alatt üzemelő kreatív műhelyben.

A Schloss Hof vörösbe és sárgába öltöző kertjei egyedülálló kulisszát adnak a már hagyományosnak számító Őszünnepnek. Szeptember 28-án és 29-én a régió termékeivel megrakott tematikus standok őszi finomságokat, kézműves dekorációkat és sokféle, kedves tökdíszt kínálnak. A rendezvényt zene, néptánc, pónilovaglás és sétakocsikázás teszi még hangulatosabbá.

A halloween jegyében október 19–20. és 26–31. között kísérteties szórakozás várja a látogatókat. Mind a kastélyban, mind pedig kiterjedt tereiben – beleértve a földalatti pincerendszert és a kerteket – „szellemes” programelemek sokaságávál készülnek a szervezők. Barangolás a kísértetjárta labirintusban, kreatív kézműves foglalkozások, arcfestés szellem-, vámpír- és boszorkánymotívumokkal, valamint egy tematikus színházi előadás gondoskodik a borzongatásról október végén.

További információk és jegyvásárlás a kastély holnapján.

Ez is érdekelheti

Így törte meg a székelyek ellenállását Mária Terézia

Kétszázhatvan éve, 1764. január 7-én mészárolta le az osztrák katonaság a Madéfalván egybegyűlt, a határőrsorozás ellen tiltakozó csíki székelyeket. A vérengzés madéfalvi veszedelem néven vonult be a történelembe.

Felújítják, és kulturális központ lesz a komlódi Teleki-kastély

Felújítják a komlódi Teleki-kastélyt az erdélyi Beszterce-Naszód megyében, a barokk műemlék épület uniós támogatással újul meg – tudatta Emil Radu Moldovan megyei tanácselnök. A kastélyt mintegy 51 millió lejből (négymilliárd forintból) állítják helyre, a felújítási munkálatokat 2028-ban kell befejezni.