Schneller Domonkos a Közlekedési Múzeum új főigazgatója

Egyéb

Schneller Domonkos lett a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum új főigazgatója, akit a fenntartó Építési és Közlekedési Minisztérium irányítója, Lázár János öt évre nevezett ki.

A főigazgató megbízatása június 26-tól 2028. június 25-ig szól. Schneller Domonkos pályázat útján nyerte el a tisztséget.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium hosszúra nyúlt átmeneti időszakának vetett véget, amikor az elmúlt hónapokban lezajlott pályázati eljárás eredményeként Schneller Domonkos személyében megtalálta a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum vezetőjét.

„A megtisztelő megbízatás nagy felelősséggel jár, hiszen nehéz helyzetben, de komoly tervekkel vágok bele a múzeum csapatával együtt ebbe a ciklusba. Reményeim szerint a gazdasági helyzet stabilizálását, a vidéki és budapesti telephelyek lépésről lépésre való megújítását követően, részben azzal párhuzamosan megkezdődhet a Közlekedési Múzeum új épületének kivitelezése az Északi Járműjavító területén. Nagyon bízom abban, hogy az ötéves ciklus végéhez közeledve már az új épületben köszönthetjük látogatóinkat” – nyilatkozta Schneller.

A kinevezett főigazgató korábban állami beruházások menedzsmentjével és városfejlesztéssel foglalkozott, 2018-tól 2022-ig a Miniszterelnökség helyettes államtitkára volt.

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI