Építési és Közlekedési Minisztérium
Még lehet csatlakozni a Kulturális Örökség Napjaihoz
Még lehet csatlakozni programokkal a Kulturális Örökség Napjaihoz, amelyeket szeptember 20-án és 21-én rendeznek meg országszerte eddig több mint háromszáz helyszínen. A közkedvelt kulturális eseményen olyan épületekbe – templomokba, kastélyokba, levéltárakba – is be lehet menni, amelyek csak ezen a hétvégén fogadnak látogatókat.
Az Oszakai Világkiállításon mutatkozott be a Zeneakadémia és a Kodály Intézet
A japán nagyvárosban zajló idei expo magyar pavilonjában Csaba Gábor kulturális diplomáciáért felelős helyettes államtitkár mellett Fekete Gyula, a Zeneakadémia nemzetközi és tudományos rektorhelyettese, valamint Rajk Judit, a Kodály Intézet igazgatója is előadást tartott.
Vonatra és buszra várva verseket hallgathatunk április 11-én
Versek a peronon címmel különleges programmal ünnepli április 11-ét, a magyar költészet napját a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) az Építési és Közlekedési Minisztériummal (ÉKM) és a MÁV Zrt.-vel együttműködésben – áll a KIM sajtóközleményében.
Nincs első díjas a Petőfi Sándor Kulturális Központ építészeti tervpályázatán
Átadták a kiskőrösi Petőfi Sándor Kulturális Központ építészeti tervpályázatának díjait hétfőn Kiskőrösön. A minisztérium a megosztott második díjban részesített pályázókat kéri fel ajánlattételre.
Erre a rajz-, fotó- és kreatív pályázatra korhatártól függetlenül lehet jelentkezni
Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi kampányához, a szeptember 16. és 22. közötti európai mobilitási héthez kapcsolódva az Építési és Közlekedési Minisztérium (EKM), az Energiaügyi Minisztérium és a Belügyminisztérium Mindannyiunké a tér címmel rajz-, fotó- és kreatív pályázatot hirdet, amelyen az óvodás korosztálytól a felnőttekig bárki elindulhat egyéni, csoportos és családi kategóriában.
Megnyílt III. Építészeti Nemzeti Szalon a Műcsarnokban
Május 11-től látható a budapesti Műcsarnokban HelyiÉrték címmel a III. Építészeti Nemzeti Szalon. Az elmúlt öt év hazai és határon túli építészetét összegző kiállításon a látogató a mai kor legfontosabb kihívásaihoz kapcsolódó kérdéskörök szerint csoportosítva ismerhet meg építészeti gondolatokat.
Hamarosan visszatérhetnek a szerzetesek a zsámbéki kolostorba
A premontrei kolostor felújítására a zsámbéki önkormányzat által kiírt pályázatot a Közti Zrt. nyerte meg. A kolostor kiemelkedő jelentőségű középkori építészeti emlék, amelynek a felújítás után újra funkciója is lesz: visszatérhetnek a premontrei szerzetesek a kolostorba.
Kós Károly és Bánffy Miklós munkásságát mutatja be a Pesti Vigadó tárlata
A Bánffy Miklós és Kós Károly világa című vándorkiállításon a két alkotó életének közös pontjai mellett korábban ki nem állított magángyűjteményi anyagok, valamint Bánffy Miklós által tervezett és Makkai András szobrász által kivitelezett vitraliumok láthatók.
Amikor az út maga a cél – tíz lenyűgöző vasútvonal a világ minden pontjáról
A lassú élet egyre divatosabb fogalommá válik, csakúgy, mint a környezettudatos utazás, így mind többen fedezik fel újra a vasúti utazás romantikáját. Tíz utolérhetetlen és gyönyörű vonatutat – köztük egy magyart – hoztunk, amelyeken a nyugodt bámészkodás az egyetlen kötelező program.
Kós Károly-életműdíj a legkiválóbb építészeknek
A magyar építészet jelentőségének és megbecsültségének jeléül Kós Károly-életműdíjat alapított az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), amellyel a szakmai kiválóságot és a közösségépítő életutat ismerik el.
Schneller Domonkos a Közlekedési Múzeum új főigazgatója
Schneller Domonkos lett a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum új főigazgatója, akit a fenntartó Építési és Közlekedési Minisztérium irányítója, Lázár János öt évre nevezett ki.