Kollégiumi szobában kezdték, aztán a táncházmozgalom pionírjai lettek Sebőék

Halmos Béla mondogatta egykoron: amikor 1971-ben Sárosi Bálint Zenei anyanyelvünk című rádiósorozatában először meghallotta a Le is szállnak, fel is szállnak a fecskék kezdetű széki lassút, menten kihullott a gitár a kezéből. Társa, Sebő Ferenc ezt úgy fogalmazta, hogy ez volt az a felvétel, ami a csóvát bedobta a zenei műhelyükbe. Vagyis ez lett az a pillanat, ahonnan radikálisan megváltozott a hozzáállásuk az eredeti népzenéhez.

Amúgy mindketten építészmérnöknek készültek, a Műegyetemen tanultak, és szerettek gitározni a közös kollégiumi szobájukban. Sebő előszeretettel szokta mondogatni, mindezt csak azért tették, mert a csajokat így könnyebben lehetett megkörnyékezni. Legalábbis így hitték. De amíg ők ott a kollégiumi szobákban megteremtették a remek hangulatot, szórakoztatták a társaságot, a legjobb csajokat elvitték mások.

Már a diplomára készülődtek, amikor a színész Berek Kati meglátogatta a kollégiumot, ahol a diáktársak csak odatuszkolták elé őket, hogy lám, itt van két fiatal, akik a Beatles- és Rolling Stones-dalok helyett József Attilát énekelnek. Berek meghallgatta őket, és mivel másnap épp József Attila-műsora volt az Egyetemi Színpadon, meghívta őket rá. Ahol aztán egymást váltogatták: Berek szavalt, Sebőék énekeltek. E szokatlan párosításnak hamar híre ment. Mondhatni, jó helyre csöppentek. És innentől együtt járták az országot.

Sebő–Halmos-duó, Berek Kati – A hetedik II. (1972)

De ekkorra Sebőék már belekóstoltak a népdalok világába is. Merthogy egy aquincumi nemzetközi régészeti táborban döbbenten hallgatták a szerb, a szlovák, a keletnémet és a bolgár diáktársakat, amint azok a saját népdalaikat éneklik. Elkezdtek hát gitárakkordokat tenni a magyar népdalok alá, majd Halmos benevezett a Magyar Televízió Röpülj, páva! népzenei tehetségkutató versenyére, melyet a „gitáros fiú” meg is nyert. 

Nem sokra rá, 1971-ben a frissen alapított 25. Színházba Sebőt kérték fel zeneszerzőnek. Sebő eredetileg tekerőlantot szeretett volna, de mivel a hangszer nem készült el időre, így az első színházi bemutatóra az áthidaló megoldásként bevetett citerából próbált mindent kihozni, pengette, ütötte, szinte rugdalta.

Sebő persze csak pislogott nagyokat, viszont e megjegyzés felkeltette az érdeklődését. Utánakérdezett az ismerősi körben, és egy idő után világossá vált számára, ha eredeti népzenét akar hallani, annak a hetvenes évek elejének Budapestjén egyetlen módja van: elmenni a néptánckutató Martin Györgyhöz a lakására.

Halmos sógora, Kósa László néprajzos révén jutottak el Martinhoz, és onnantól eldőlt az életük. Halmos Béla ismét kézbe vette a hegedűt, Sebő Ferenc pedig egy, a műegyetemi zenekarból szerzett brácsát. Amit – miként Lajthánál olvasták – átalakítottak háromhúros, egyenes pallójú széki kontrává. Harmadikként pedig bevették Martin mostohafiát, Éri Pétert.

Sebő–Halmos-duó, Éri Péter (1973?)

Látva fogékonyságukat és lelkesedésüket, Martin György ezt követően elküldte őket a Bartók Táncegyütteshez. Ahol Lajtha László széki gyűjtése alapján együtt kísérelték megszólaltatni az ősi erőt. 

Mint Sebő Ferenc 2010-ben felemlegette: „Ha van valami, amit a táncházmozgalom érdekében tettünk, az azt hiszem az, hogy mi vettük a fejünkbe először azt, hogy ezt a muzsikát pontosan úgy kell játszani, ahogy van.

Ezt mi akkor nem érzékeltük ilyen világosan, csak úgy kedvtelésből játszottunk, aztán amikor a kontrázás már kezdett menni nekem, négy-öt darabot el tudtunk játszani. Jellemző a történetre, hogy egy szereplésünk alkalmával odajött hozzánk egy alacsony kis ember, és bemutatkozott, hogy ő Bárdos Lajos, majd megkérdezte, hogyan tudtuk mindezt megtanulni, mert ő nem hitte el Lajthának, hogy ez lehetséges. Tehát még maguk a kutatók sem hittek ebben.”

Sebő együttes – Szerelem, szerelem – Hol jártál az éjjel, cönögemadár? (1975)

Ennek vette neszét hát Foltin Jolán 1972 tavaszán, és hívta meg Sebőt, Halmost és Érit, hogy muzsikáljanak a talpuk alá a Liszt Ferenc téri könyvklubban a táncházmozgalom origójának számító rendezvényen. Később kiderült, hogy erre a típusú zenére és szórakozási formára tömeges az igény a fiatalok között, úgyhogy Sebő és a Bartók Táncegyüttest vezető Timár Sándor úgy döntött, nem maradnak meg tovább szűk szakmai körben, hanem kitárják az ajtókat.

1973 tavaszán ennek a szellemében tartották az első nyilvános táncházakat a Fővárosi Művelődési Házban, majd nyitották meg az év novemberében a zuglói Kassák Klubban az önálló kétheti rendezvényüket. Erdélyi magyar (széki) és magyarországi román (méhkeréki) tánccal kezdtek ott, hosszú ideig nem játszottak mást. Politikai szempontból persze kellő támadási felületet adtak – a keményvonalasok az akkoriban tabunak számító erdélyi népzenét vetették a szemükre, a nacionalisták meg azt, hogy miért románt játszanak –, de ők ezekkel a hangokkal igyekeztek nem törődni. 

Sebő együttes – Horatius: Lydiához (1979)

Közben a formáció folyamatosan bővült. Koltay Gergely (fuvola) még a Huszonötödik Színház idején csatlakozott hozzájuk (az igazgató, Gyurkó László ajánlotta Sebő figyelmébe unokaöccsét), majd amikor Nagy Albert (bőgő) is beszállt, az addig a basszus szólamért felelős Éri Péter brácsára váltott. A veretes palatkai zenéhez amúgy is jobban passzolt a kétbrácsás felállás. Sebestyén Márta (ének) belépésével pedig hattagúra bővültek.

A Kassákban működő Sebő Klubot már nemcsak népi kultúra iránt fogékony fiatalok látogatták, hanem a progresszív értelmiség egy része is. A koncerteken kívül a legjobb táncosok – többek között Litkey István, később Varga Zoltán, Zsuráfszky Zoltán, Farkas Zoltán Batyu – tanítottak, közös éneklés is zajlott, és a vendégek között gyakran felbukkant Csoóri Sándor, Nagy László, Kósa Ferenc, Féja Géza, Gyurkó László, Király István vagy Weöres Sándor. Itt mutatták be először Szomjas György és Csányi Vilmos filmjeit, a néprajzi ihletésű kisfilmeket és a népi kultúrát kiemelten támogató, élesztő Forrás folyóiratot, továbbá vitákat rendeztek neves népzenekutatók és társadalomtudósok közreműködésével.

És hát Sebőék voltak azok, akik hanghordozón elsőként demonstrálhatták a „népzenei új hullámot”. Az 1975-ben a boltokba került album egyben jól mutatja az együttesben a kezdetektől meglévő kettősséget: az A oldalon ízes, sallangmentes népdalfeldolgozások, a B oldalon folkihletésű Sebő-versmegzenésítések találhatók.