„Sem magasság, sem mélység nem rettent” – A felújított kecskeméti városházán jártunk

Bánffy Erzsébet Pál apostol rómaiakhoz írt leveléből vette az idézetet, amely a tántoríthatatlan hit, a kitartás és a bátorság üzenetét hordozza. Lestár Péter egykori kecskeméti polgármester hitt benne, és kitartóan dolgozott azért, hogy a kiegyezés után rohamos fejlődésnek induló falusias településből modern város váljék. A régi városháza helyére impozáns, jól használható, a korszak építészeti újdonságait felvonultató új városháza felépültét támogatta. 1890-ben írták ki a pályázatot, amelyre öt pályamű érkezett.

A neves bírálóbizottság, amelynek többek között Steindl Imre és Schulek Frigyes is tagjai voltak, a beérkezett öt pályamű közül a Lechner Ödön és Pártos Gyula nevével fémjelzett alkotást választotta. A tervet azonban át kellett dolgozniuk, természetesen már akkor is a költségvetési korlátok kötötték meg az építtetők kezét. 1893. május 2-án tették le az alapkövet, és a hivatal dolgozói 27 hónapnyi munka után vehették birtokukba az új épületet.

A városháza a francia reneszánsz, a kortárs angol, a felvidéki pártázatos reneszánsz és a magyaros szecesszió elemeit egyaránt felhasználva született. A stíluskeveredés azonban egyáltalán nem rontja az összképet, a kimondottan elegáns, harmonikus épület a város dísze a mai napig.

„Kecskemét városa székházat építtetett, mégpedig helyes érzékkel modernt és magyarosat” – lelkendezett 1903-ban a századelő nagy művészettörténésze, Lyka Károly.

A téglalap alapú városháza leghangsúlyosabb része a háromszög alakú, gazdagon díszített oromzat, amelyen a magyaros szecesszió növényi motívumai dominálnak, de a stíluskeveredés azért itt is tetten érhető: az oszlopfőket például puttók veszik körül, amelyek nem kimondottan tartoznak a szecesszió kelléktárába.

A pártázatos oromzat csúcsán fegyveres vitéz áll, amely a középkori német építészet példája nyomán került oda. A „Rathausmann”, vagyis a városháza ember az Osztrák–Magyar Monarchia területén, az új bécsi városházán jelent meg először 1892-ben, attól fogva kedvelt díszítménye lett birodalom szerte ennek az épülettípusnak. A kecskeméti közönségnek azonban nem nyerte el a tetszését a 227 centiméter magas, 80 kilogrammos cinkszobor, amely az utcaszintről nézve igencsak aprócskának tűnik. Árpádkának nevezték el, ezzel a kedves megnevezéssel később mégis belopta magát a „hírös város” lakóinak szívébe.

A homlokzaton és az épület többi részén fontos szerepet kaptak az épületkerámiák: a tetőcserepek és a pirogránit díszítőelemek, amelyek a pécsi Zsolnay-gyár termékei voltak. A festett üvegablakok Kratzmann Ede műhelyéből kerültek ki. A boltozatos belső tereket piros-kék indás virágmotívumok borítják, amelyek közt gyakran tűnnek fel a nap, a hold és a csillagok emberarcú ábrázolásai. Az égitestek az egymást követő napszakokat és ezzel a dolgos hétköznapokat szimbolizálják, a csillagábrázolás pedig az útmutatás fogalmát szimbolizálja.

A városháza belső díszítőfestését Götz Adolf  készítette, míg a közgyűlési terem falfestményei Székely Bertalan nevéhez fűződnek. A terem egyik hosszanti oldalára a pusztaszeri vérszerződés, míg a másikra Ferenc József megkoronázása került. A két nagy méretű festmény között történelmi arcképcsarnok: Szent István, Szent László, Könyves Kálmán, Nagy Lajos, Hunyadi János, Hunyadi Mátyás, II. Rákóczi Ferenc, Bethlen Gábor, Zrínyi Miklós, Széchenyi István, Kossuth Lajos és Deák Ferenc egész alakos ábrázolásai láthatók.

A kecskeméti városházáról nem hiányozhatnak a kecskék sem: a főhomlokzat közepén található a város címere, amelyben természetesen szerepel az ágaskodó kecskebak alakja, de ezen kívül is vigyázó kecskebakfejekkel nézhet szembe az, aki a városházára felpillant.

A város elnevezésének eredete vitatott, mindenesetre védőszentjét, Szent Miklóst gyakran ábrázolták pásztorbotján kecskefővel.

A város 14. századból származó pecsétnyomóján is ez az ábrázolás látható, Kecskemét legöregebb épületének, a Barátok templomának főoltárképén is Szent Miklós alakja jelenik meg. Valószínűleg így kötődik a város neve a szakállas jószághoz.

A városháza homlokzatának ékessége még a harang, amelyet 1982-ben, a város híres szülöttének, Kodály Zoltán születésének századik évfordulójára rendelt meg az önkormányzat. A harangjáték reggel hét és este nyolc óra között minden órában hallható.

A városháza idei teljes körű felújításakor látogatóközpontot alakítottak ki az épületben, amely kilenc termen keresztül mesél a város történetéről, érdekességekről „Kecskemét hírös város” – a középkortól napjainkig címmel.

Számos interaktív kiállítási elem kapott itt helyet: a legkisebbek örülhetnek a helyi Pannónia rajzfilmstúdióban készült magyar népmesének, a Hét kecskegidának, vagy a Mikszáth Kálmán kisregényéből ismert Beszélő köntösnek, amely a tárlaton valóban megszólal.

A kiállításon a várostörténeti tablókon túl a város gazdaságát megteremtő mezőgazdasággal, a város híres szülötteivel, Katona Józseffel és Kodály Zoltánnal, az 1909-ben megalakított Kecskeméti Művészteleppel és a város sportéletével is megismerkedhetünk.

A képeket a szerző készítette. A nyitókép forrása: Keol.hu