Benedek István
Benedek Elek unokája, Benedek Marcell fia, Benedek András öccse. Már gyermekkorában kitűnt írói vénájával, levelei nagyapja Cimbora című lapjában jelentek meg. 1940-ben szerzett orvosi diplomát Budapesten. Pszichiáter lett, Szondi életműve egyik legjelentősebb magyarországi interpretátoraként tartották számon. Íróként és orvosként az intaházi munkaterápiás elmegyógyintézetben igazgatóként szerzett tapasztalatairól Aranyketrec: egy elmegyógyosztály élete című munkája tette ismertté. Szerkesztett lexikont, írt regényt, turisztikai munkát, foglalkozott a felvilágosodással, tartott tudománytörténeti előadásokat, kutatta Semmelweis Ignác és Ady Endre életét. Ismeretterjesztő munkásságáért Szent-Györgyi Albert-díjjal és Széchenyi-díjjal ismerték el.
Csáth Géza
Apja hegedűművészt akart nevelni Brenner Józsefből, aki viszont festő akart lenni. Gyakorolni türelmetlen volt, festményeit meg kinevette a rajztanára, írásaira viszont pozitív visszajelzéseket kapott, különösen Bródy Sándoré adott neki bátorítást. Mindezek ellenére a Budapesti Orvostudományi Egyetemen tanult tovább, ahol 1909-ben diplomázott. A Moravcsik-féle Elme- és Idegkórtani Klinikán kezdett dolgozni gyakornokként. Mindeközben zenekritikákat írt, a Nyugat egyik alapítója lett, első novelláskötete, A varázsló kertje, 1908-ban jelent meg. Idegorvosi és írói munkásságának is kiemelkedő alkotása az Egy elmebeteg nő naplója. A morfiumhasználat nem segítette karrierjét, előbb fürdő-, majd falusi orvos lett, katonaorvosként sem működhetett függősége miatt.
Gyarmati Andrea
Magyarország örökös úszóbajnoka, az Úszó Hírességek Csarnokának tagja, olimpiai ezüst- és bronzérmes, aki tizenöt Európa-rekordot és egy világrekordot állított fel. 1978-ban a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen szerzett orvosi oklevelet, gyermekgyógyász és ortopéd szakorvosi vizsgát tett. Dolgozott a Heim Pál Gyermekkórház csecsemőosztályán, a SOTE Ortopéd Klinikáján és az 1. számú Gyermekgyógyászati Klinikán. 1989-től háziorvos. Gyakran szerepelt és szerepel a televízióban és a rádióban gyermekgyógyászati szakértőként, több tanácsadó könyve jelent meg a témában, rendszeresen publikál tárcákat a 24.hu-n.
Hacki Tamás
Fütyülni ötéves korában kezdett, de tanult hegedülni és énekelt kórusban is. Az ország az 1962-es Ki mit tud? alatt ismerte meg a nevét, a televíziós tehetségkutatón megosztott első díjat nyert különleges füttyművészetével. A Semmelweis Orvostudományi Egyetemen diplomázott, fül-orr-gégész, majd foniáter lett. Ugyanabban az évben lett a budapesti MÁV-kórház szakorvosa, mint a cannes-i könnyűzenei vásár, a MIDEM fellépője. Lemezei több országban is megjelentek. Dolgozott és tanított Hannoverben, jó ideje Regensburgban gyógyít és oktat. Alapítója volt az ottani klinika foniátriai és gyermekaudiológiai osztályának és a hozzá kapcsolódó logopédusképző intézetnek, valamint egy rehabilitációs osztálynak, ahol hang- és nyelésbetegeket kezelnek. A Magyar Tudományos Akadémia külső tagja.
Havas Juli
A szerzői név civilben tüdőgyógyász szakorvost takar, akinek allergológiából, klinikai immunológiából és klinikai onkológiából is van szakvizsgája, emellett alvásmedicina-szakorvos. Praktizált Mosonmagyaróváron, Győrben osztályvezető főorvos, a tüdőgyógyászat és gyerek-tüdőgyógyászat, valamint az allergológia és klinikai immunológia regionális szakfőorvosa. Rendszeresen publikál magyar és nemzetközi folyóiratokban, állandó előadó szakmai kongresszusokon, szerkesztett több szakkönyvet és periodikát. Első regénye, a Covid időszakát feldolgozó Nincs Hold, ha nem nézed 2022-ben, második regénye, a Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? két évvel később jelent meg.

Szívós István
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, akit a vizes sportok halhatatlanjai közé és az évszázad válogatottjába is beválasztottak, először a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen diplomázott fogorvosként, majd a Testnevelési Főiskola edző szakát is elvégezte. Míg egyetemista volt, az Orvosegyetemi SC-ben vízilabdázott, előtte és utána pályája a Ferencvárosi Torna Clubhoz köthető. Sportvezetőként foglalkozott felnőttekkel, majd az utánpótlás-válogatottal, és volt az FTC elnöke. A SOTE Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinikáján dolgozott.
Tóth Frank
A kétszeres Európa-bajnok, világbajnoki ezüst- és bronzérmes, olimpiai negyedik helyezett vízilabdázó gyógyszerészként végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. Diplomamunkájához sporttémát választott: az egykori keletnémet sportolók doppingügyeit. A hétköznapokban gyógyszerész, a hétvégéken pedig ma is vízilabdázik az FTC Masterben és alma matere OB II-es csapatában, illetve utánpótlásmeccsek ellenőre.
Tóth-Vajna Gergely és Tóth-Vajna Zsombor
A Liszt Ferenc-díjas ikerpár a magyar és nemzetközi régizenei és klasszikus zenei élet aktív szereplője, a Duo Piano e Forte négykezes formáció tagjai, illetve a közösen alapított Harmonia Caelestis Barokk Zenekar művészeti vezetői.
Gergely a miskolci zongora-, orgona- és ütőhangszeres, illetve budapesti karmesteri tanulmányokat követően a londoni Royal College of Musicban tanult, itt folytatja zenei doktori kutatásait is. Emellett a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán végzett, gyermekgyógyász és radiológus szakorvosi vizsgája van, és PhD-t szerzett orvostudományokból. A Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, munkáját az Orvosi Diagnosztikai Bizottságban végzi. És még vívószakedző is.
Zsombor szintén régi billentyűshangszer-specialista és karmester. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerzett csembaló- és orgonaművész-, Amszterdamban orgona-, csembaló-, fortepiano- és klavikordművész-diplomát, de tanult a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán és skandinavisztikával is foglalkozott. Ő is vívott, és szintén a londoni Royal College of Music ösztöndíjas doktori hallgatója.
Vukán György
Vukán György a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanult zongora szakon, ezzel párhuzamosan a Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Karán is diplomázott. Jazz-zenészként világszerte a legjobbak közé tartozott, de zenei pályája mellett fogorvosként is praktizált. Számos énekléssel, zeneszerzéssel és hangszereléssel kapcsolatos tanulmányt írt, komponált filmzenét (többek között A tanú, a 141 perc a befejezetlen mondatból, Az ötödik pecsét, a Te rongyos élet és a Hanussen zenéjét), misét, operát és balettet, és számtalan lemez őrzi játékát. Feltalálóként is jegyzik. Felfigyelt rá, hogy a szájüregbe ültetett vagy épített fémek és ötvözetek oldódhatnak a szájban vagy a test más részében, és így patologikusan viselkedhetnek, ezt viszont sok fogorvos a beültetéskor nem ellenőrzi. Ennek a problémának a kezelésére fejlesztett ki egy mérőműszert, amelyet a bőrgyógyászatban is lehet használni. Zenei munkásságát Kossuth-, Erkel Ferenc- és Balázs Béla-díjjal ismerték el.