A Francia Nemzeti Könyvtár gyűjteményébe került Julien Green (1900–1998) francia nyelven alkotó amerikai regényíró összes kézirata, amely kis híján elkallódott.

A könyvtár csütörtöki közleménye szerint az író fogadott fia, a 2015-ben elhunyt Eric Green – aki születési nevén, Eric Jourdanként maga is regényíró volt – helyett kifizették az örökösödési illetéket, így a 20. század egyik legjelentősebb francia ajkú írójának teljes hagyatéka az intézmény birtokába került.

Eric Green 2011-ben árverésen próbálta eladni nevelőapja kéziratait az irodalomkutatók nagy bánatára, akik attól tartottak, hogy a hagyaték helyrehozhatatlanul szétszóródik. A dokumentumok azonban nem hozták a remélt árat, így a kéziratok egyben maradtak. A nemzeti könyvtár szerint a kéziratgyűjtemény kivételes jelentőségű nyelvi, irodalmi, szellemi és történelmi szempontból, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy olyan szerző munkásságáról van szó, akinek nem francia volt az anyanyelve.

Az író egy Párizsban élő amerikai pár gyermekeként született, eredetileg Julian néven anyakönyvezve. Tanulmányait franciául végezte, majd a francia lett az alkotói nyelve is. 1971-ben az első külföldi állampolgárként választották a Francia Akadémia tagjai közé, a francia állampolgárságot ennek ellenére sem kérelmezte.

Green a két világháború közt vált híressé a Pamflet a franciaországi katolikusok ellen című vitriolos röpiratával, majd regényeivel is,

melyek a szigorú konvenciók által korlátok közé szorított emberekről, főleg nőkről szóltak. Annak idején botrányt okozott Naplójával, amelyben szókimondóan számolt be a lelki kínokról, amelyeket rendíthetetlen katolikus hitének és homoszexualitásának konfliktusa okozott neki. A Francia Nemzeti Könyvtár segítségével 2019-ben publikálták a teljes, háromnegyed évszázadot átölelő Naplót.

Julien Green művei közül sok megjelent magyarul is, köztük a Ferenc testvér, a Hideg pokol, a Leviathan I–II., az Éfjél, az Álmodó, a Roncsok és az Adrienne Mesurat.

A Francia Nemzeti Könyvtár igyekszik rábeszélni az élő francia írókat és a nemrég elhunyt szerzők örököseit, hogy archívumukat hagyják a könyvtár kéziratokkal foglalkozó részlegére. Hélene Cixous, a könyvtár idei díjával kedden kitüntetett esszéista már meg is tette ezt, akárcsak Pascal Quignard költő és regényíró.

Nyitókép: Julien Green portréja. Forrás: Encyclopedia Virginia