Politikus családban jött a világra. Apja, Joseph Chamberlain gazdag gyáros, majd Birmingham polgármestere volt, akinek két házasságából két fia született: az elsőből Austen, a másodikból pedig a későbbi miniszterelnök, Neville. Austen a cambridge-i egyetemen tanult, majd kilenc hónapot Franciaországban, egy évet pedig Németországban töltött, s kora olyan neves politikusaival kötött ismeretséget, mint a későbbi francia kormányfő, Georges Clemenceau és a „vaskancellár”, Otto von Bismarck.
Huszonöt éves volt, amikor apja konzervatív Liberális Unionista Pártjának színeiben parlamenti képviselővé választották; a törvényhozásnak haláláig tagja maradt. Az ír önkormányzatiságot ellenző „szűzbeszédét” a négyszeres miniszterelnök, William Gladstone is dicsérte, bár épp az ő tervezetét kritizálta.
Chamberlain 1903-tól 1906-ig pénzügyminiszter volt. 1911-ben – bár technikailag még a konzervatívokkal koalíciót alkotó Liberális Unionista Párthoz tartozott – esélye nyílt arra, hogy a sorozatban két választási vereséget elszenvedő Konzervatív Párt vezére legyen, de visszalépett Andrew Bonar Law javára. (A két párt a következő évben egyesült.)
Az I. világháború idején az indiai ügyek államtitkára, 1918-ban a Lloyd George vezette háborús kabinet tagja volt és részt vett a versailles-i béketárgyalásokon. 1921-ben vette át a liberálisokkal koalícióban kormányzó konzervatív párt vezetését, de a következő évben, még a választások kiírása előtt lemondott, mert kormánytagként lojális akart maradni a liberális Lloyd George-hoz – a múlt században ő volt az egyetlen konzervatív pártvezér, aki nem állt kabinet élén.
Chamberlain Stanley Baldwin második kormányának külügyminisztereként (1924–1929) írta be magát a történelemkönyvekbe. 1925-ben a locarnói egyezmény egyik létrehozójaként Nobel-békedíjjal tüntették ki, az elismerést azonban a Nobel Alapítvány belső jogi vitái miatt csak a következő évben, az 1926. évi díjazottakkal egyszerre vehette át. Odahaza lovaggá ütötték.
Az 1925. október 16-án, éppen Chamberlain születésnapján aláírt locarnói szerződésben Németország, Belgium és Franciaország lemondott az 1919. júniusi versailles-i békeszerződés által jóváhagyott határok erőszakos megváltoztatásáról – ezért garanciát Nagy-Britannia és Olaszország vállalt, mindezt kiegészítette Franciaország Lengyelországgal és Csehszlovákiával kötött kölcsönös garanciális szerződése. A szerződés azt is kimondta: Németország és Belgium, valamint Németország és Franciaország kötelezik magukat, hogy nem indítanak háborút egymás ellen. Chamberlain 1928-ban bevonta Nagy-Britanniát a Briand–Kellogg-paktumba is, amely kimondta, hogy a háborút örökre kizárják a konfliktuskezelés módjai közül.
Az 1929-es választásokat követően visszavonult a politikától, bár két év múlva, a gazdasági világválság idején rövid időre elvállalta az Admiralitás Első Lordjának tisztségét. Az 1930-as években az elsők között figyelmeztetett Hitler hatalomra jutásának veszélyeire, s egyre hangosabban szorgalmazta a brit hadsereg megerősítését.
Sir Austen Chamberlain 1937. március 16-án halt meg agyvérzés következtében Londonban, mindössze tíz héttel azelőtt, hogy öccsét, a Hitler megbékítését célzó politikát hirdető Neville Chamberlaint beiktatták a kormányfői tisztségbe.
A képen Joseph Austen Chamberlain 1925-ben az Népszövetség székháza előtt. Fotó: Henri Manuel/ © Collection Roger-Viollet via AFP
