Cseri_3_R


Jól emlékszem, hogy azt mondta egyszer: minden év elején megadja a Skanzenben az alaphangot, mint karmester a hangvillával, hogy mi az adott évben a fő irány?

Nem pontosan emlékszik. Minden év végén, november táján van az ?igehirdetés?, amikor a következő év fő vonalait vázolom, és ennek alapján kell a munkatársaknak elkészíteniük az éves munkatervet. Ennek tartalma persze nem attól függ, hogy épp mit álmodtam: a múzeumnak van egy középtávú fejlesztési programja, melyen az ötévenként beadott főigazgatói pályázatom alapul, ezt bontom alá. Az adott évre szóló terv első olvasata december közepére elkészül, azt összevetjük a költségvetésünkkel, és év elején, egy kétnapos tréningen a vezetőimmel átbeszéljük. Így születik meg a végleges munkaterv.

 

És hova fognak eljutni év végére?

Menjünk sorban. Az erdélyi tájegység ifjúsági szállodája elkészül március 31-re, a tájegységből pedig húsz portából hat-nyolcnak állnia kell év végére. Maketteken modellezzük a berendezést, a kurátor itt szembesülhet azzal, hogy amit kitalált, a valóságban megállja-e a helyét. Idén befejeződik a tárgygyűjtési időszak, javában zajlik a restaurálás.

Aztán van két nagy EU-s projektünk. A Cselekvő közösségek szeptember 15-én, Az én múzeumom, az én könyvtáram 2020 február elején fut ki. Itt az összegzés, a tapasztalatok leszűrése, a fenntarthatósági időszakra való felkészülés a feladat.

Erdely_tajegyseg
Ilyen lesz az erdélyi tájegység

Idén lejár A nagy háború hatása a paraszti világra tematikájú kutatásunk. Készülünk a folytatásra: pályázunk Trianon hatásának a kutatására.

 

Kiterjesztjük az Élő múzeum koncepciót: a történelmi szituációk megjelenítése eddig a Felföldi mezőváros és a Balatonfelvidék tájegységünkben volt, folytatjuk az Alföld tájegységben is az első háborúhoz kapcsolódva. Ugyanis megfigyeltük: az emberek nemcsak a szép kis házakat, enteriőröket nézik meg, de a történelmi események egyre érdeklik őket.

Folytatjuk a múzeum leromlott épületállományának rendbehozását: tavaly az Alföld tájegységi utcasorunkat tettük rendbe most a Felső-Tiszavidék tájegység következik.

Újabb programokat szeretnénk, látványos, a népéletre jellemző attrakciókkal, hiszen mi nem tudunk ide Van Goghot vagy Botticellit hozni, nekünk a meglévőt kell élettel telíteni, hogy idejöjjenek az emberek.

Sikeres a múzeumpedagógiánk. Eddig öt tábort tartottunk, most lehet, hogy tízet is fogunk. Cégek is érdeklődnek. Ha elkészül a szálloda, április 1-jével egy újabb szegmens nyílik meg.

 

Cseri8


Több mint hatvan országban járt, biztosan ismeri az ottani skanzeneket. Mi az, amiben szentendrei különleges a többihez képest?

Európában az öt legjobb között vagyunk ? mondják rólunk ?, egyedüli kelet-európaiként. Bár területre nem vagyunk a legnagyobbak, az épületek számában magasan vezetünk. És sehol máshol nem mutatják be ennyire rétegzetten az adott időszak kultúráját. Ez a tájegységi csoportosítás, azon belül a mikrorégiók komoly kutatáson alapuló reprezentálása különlegesnek számít. Ezt nagyon elismerik. Mi jobban tudjuk, hogy Bözsi néni százhúsz évvel ezelőtt mit csinált, mint a saját családja.

 

Most a story telling, a történetmesélés a divat a történelmi típusú múzeumoknál. Mi erre az új hullámra hamar ráültünk, de ebben a nyugat-európaiak még jobban állnak. Az Erdély tájegységgel ez nálunk is ki fog teljesedni.

Amiben viszont minta vagyunk a világ számára, az a fejlesztés. 2009-ben, a dán skanzen alapításának 100. évfordulóján a szabadtéri múzeumok elnöke úgy mutatott be a dán királynőnek: itt van az az ember, aki elhitette, hogy a skanzenről és skanzenből is lehet nagyot álmodni. Ez nem azért van, mert én hú, de milyen vagány fiú vagyok, hanem azért, mert a szabadtéri múzeumnak, mint múzeumtípusnak megváltoztak a társadalmi lehetőségei. Sokkal több van benne, mint hogy pántlikás-pitykés álromantikát közvetítsünk, vagy csak a felületet, az idillit mutassuk be. A történeti kontextus az érdekes. A Trianon sem csak amiatt izgalmas, hogy mit vettek el, hanem amiatt, ami belőle a mai közgondolkodást meghatározza. Ez a sokk nincs feldolgozva. Mi mindig azokat a problémaköröket keressük, ami a közbeszéd számára érdekes.

 szentendrei_skanzen_R

Nemrég jöttem haza Stuttgartból, az ottani Magyar Intézetben a sváb kitelepítésről volt egy nagy kiállításunk. Vihettünk volna matyó hímzést, de mi arra törekedtünk, hogy felelősebben szólítsuk meg a látogatót. És sikerült. Odajöttek áttelepültek, akiket elűztek annak idején, és elkezdték mondani a történetüket. Beindult az új, korszerű múzeumi szerep, működött az interakció. Ha pedig ilyen társadalmi hatása van egy múzeumnak, akkor nagyobb a társadalmi beágyazottsága, s ezáltal könnyebb például nagy fejlesztéseket megcsinálni. Ez a szemlélet felfogható az én hitvallásomnak is.

2001-ben Magyarországon rendeztük a Szabadtéri Múzeumok Európai Szövetségének a 20. kongresszusát, s azt azóta úgy emlegetik, mint a ?szentendrei gondolat? születését. Akkor találtuk ki, hogy mi történjen Európában a skanzenekkel a 21. század elején. Megszabtuk az új határokat. Úgy gondolom, hogy az Erdély tájegységgel megint meg fogjuk szabni.

 

Nem véletlenül hívtam ide 2023-ra, az Erdély tájegység elkészültére a szövetség következő ülését. Ez lesz az én hattyúdalom, nyugdíjba vonulásom előtt. Ez megint újdonság lesz. Hogy a skanzen nemcsak építészeti örökség vagy népi romantika, hanem szerepe van a társadalmi párbeszédben is: kérdez, segít, provokál. Ez az új múzeum, és ebben egészen jók vagyunk.

Skanzen_7

 

Ön több nemzetközi szervezet elnöke vagy tagja, sokszor hívták külföldre dolgozni is. Azt mondta: protestáns ember lévén hisz abban, hogy mindenkinek megvan az útja, s az öné a Skanzen.

Bármennyire is nyitott ez az Európa, azért külföldön én vendégmunkás lennék. Ahhoz, hogy komfortosan érezzem magam valahol, a fizetés nem elegendő, kell hozzá társadalmi presztízs és beágyazódás is. A hallgatóimnak is mondom az egyetemen: elmégy Angliába, végzel egy munkát, kapsz érte 3000 fontot, teremtesz egy bizonyos egzisztenciát. De az az egzisztencia azonnal igényelné a társadalmi megbecsültséget, a magasabb elismertséget is. Ott viszont mindig, de legalább egy-két generáción át feltétlenül ?feketelábú” maradsz.

 

Mi az, ami évtizedek óta még mindig inspirálja, hogy folytassa ezt a munkát, s hogy évről-évre újat találjon ki?

A Skanzent nem lehet megunni. Minden nap ad valami újat. Múlt reggel, miután bevittem a gyerekem az iskolába, és nyolc órakor én voltam itt az első, volt egy kis időm, és elindultam az új építkezésre. S már láttam is, hogy ott lesz a templom, aminek két hónap múlva állnak a falai. Na, a másik helyen lesz a kúria, s folytathatnám a sort. És ezt olyan jó így elképzelni, ahogyan tárgyiasulnak, testet öltenek az ember tervei, vágyai, gondolatai.

szentendrei_skanzen2

Másrészt borzasztóan inspiráló dolog egy olyan intézményben dolgozni ? nem tudom, hogy mi lenne akkor, ha nem a vezetője lennék ?, amit ezrek és ezrek, tízezrek és tízezrek szuper helynek tartanak. Jön egy fesztivál, küszködünk előtte sokat, és amikor bejönnek a múzeumba, elvegyülök az emberek között, s hallgatom őket. Ez valami olyan megfoghatatlanul jó, s közvetlen sikerélményt nyújt, ezt sem lehet megunni. Abban kegyelmi állapotban élek, hogy amit hobbiként űzhetnék, hivatásszerűen végezhetem. A Skanzen játszótér, ahol végtelen területen játszhatok. Ha akarok, előadok, ha akarok, újságban szerepelek, órát tartok, építkezem, fesztivált rendezünk, koncerten veszek részt. Nincs két egyforma napom?

 

A Skanzentől kicsit eltávolodva, a múzeumi szakmában milyen izgalmas dolgokat lát?

Én a Liget-projekt és a nagy múzeumi fejlesztések híve vagyok. Hiszek abban, hogy néha többet kell bevállalni, mint amire az első megfontolásból azt mondanánk, hogy sikerülhet. Ha elkészül a Néprajzi Múzeum, az a magyar néprajztudomány és néprajzi muzeológia több mint 125 éves tartozását fogja kiegyenlíteni. Ha a Közlekedési Múzeum megújul, csak előnyére válik az országnak. A millenniumi építkezés idején vándorolt ki Magyarországról másfél millió ember. Ha eleink nem csinálták volna meg a jól ismert fejlesztéseket, abból nem következik, hogy felszámolták volna az akkori társadalmi egyenlőtlenségeket, de az biztos, hogy ma Budapest nem az a főváros lenne, amit szeretünk, ami miatt idejönnek az emberek.

 Cseri_Miklos_nevet

Én hiszek abban, hogy a jövő számára ez olyan befektetés, ami meg fog térülni. Tehát nagyon fontos előrehaladásnak tekintem a magyar múzeumügy számára ezeket a beruházásokat, a vidéki fejlesztéseket. Más kérdés, hogy a múzeumi terület tud-e ezzel megfelelően sáfárkodni. Szerintem igen, mert az elmúlt másfél évtizedben komoly szemléleti váltás történt, és ebben nekünk is van szerepünk. Vígh Pannival 2006-ban kitaláltuk, hogy létrehozzuk a Múzeumi Oktatási, Módszertani és Képzési Központot (MOKK). Oktatás nélkül ugyanis nincs semmi fejlődés, a gazdasági csodának is az az alapja. És a MOKK-kal intellektuális kapacitásában már alkalmassá tettük az intézményeket és az ott dolgozókat a változásra. Az EU-s pályázatok nem is hagynak más lehetőséget a szférának. Ki kell nyílni, részvételi múzeumot kell csinálni, be kell vonni a közönséget. Magyarországon évente több mint 10 millió ember megy múzeumba. Egyre több a szabadidős tevékenység, és ha a múzeum hozzá tud járulni az állampolgár kulturális rekreációhoz, az emeli a presztízsét. És ennek egy idő után az elismertségben, befolyásban és persze fizetésekben is meg kell mutatkoznia.


Mesélte, hogy amikor először járt Füzes Endrénél, a Skanzen akkori vezetőjénél, négy óra beszélgetés után úgy álltak fel, hogy azt mondta: megvan az utódom. Ön már kinevelte az önét?

Természetesen. Az általános helyettesem, Sári Zsolt az. Mindent megteszek, hogy alkalmassá váljon a munka folytatására. De óvakodom attól, hogy kis ?Cseri-klónokat? csináljunk. Annak semmi értelme. Egy kulturális intézmény attól izgalmas, hogy minden vezető hozzáadja a maga karakterét.

 

25. éve vezetem ezt a múzeumot. A helyettesem azonosulni tud azzal a múzeumpolitikával, amit én elképzelek, sőt, egyre több elemet, ami még az én nevem alatt fut, már ő talál ki. Tehát én akkor teszek a legjobbat az intézménnyel, ha folyamatosan építem be az ő elképzeléseit is, és amikor eljön az idő, akkor neki ezen már csak finomítgatni kell. Az én feladatom az, hogy őt helyzetbe hozzam.

Megnyugtatásul azért elmondok egy anekdotát: A ?48-asok vezetői beszélgettek egymás között. Azt mondja az egyik: itt az ideje, hogy átadjuk a fiataloknak a zászlót. Mire a másik: igazad van, de még egy kicsit tartanám…

B. Á.

Fotó: Csákvári Zsigmond, skanzen.hu