Somorjai Gábor The Regents of the University of California Lawrence Berkeley National Laboratory.jpg

Ő lehet a következő magyar Nobel-díjas

Krasznahorkai László és Nádas Péter mellett a hazánkban kevésbé ismert, Amerikába emigrált kémiaprofesszor, Somorjai Gábor Árpád neve is az esélyesek között.

Somorjai Gábor Árpád 1935. május 4-én született Budapesten, Steiner néven. 1944-ben Raul Wallenberg segítségével menekült meg, aki svéd menlevelet állított ki az ő, anyja és nővére számára. Apja a mauthauseni koncentrációs táborból tért haza. Somorjai Gábor a középiskolai tanulmányait a Trefort Ágoston Gyakorlóiskolában végezte, majd a Műegyetem vegyészmérnöki karára került. Mivel szerepet vállalt az 1956-os forradalomban, annak leverése után elhagyta Magyarországot, és az Egyesült Államokba emigrált, ahol 1960-ban szerezte meg kémiai PhD-fokozatát a Kaliforniai Egyetemen, Berkeley-ben. 1962-ben amerikai állampolgár lett.

Diplomája megszerzése után csatlakozott az IBM kutatócsoportjához Yorktown Heightsban, New Yorkban, ahol 1964-ig dolgozott. Ekkor nevezték ki a Berkeley kémia tanszékén adjunktusnak. 1967-ben docensi, majd 1972-ben professzori rangot kapott. Egyetemi kinevezése mellett a Berkeley-ben található E.O. Lawrence Nemzeti Laboratórium Fejlett Anyagok Központjának Anyagtudományi Részlegén is dolgozik mint vezető kutató és a Felülettudományi és Katalízis Program csoportvezetője.

Somorjai professzor több mint 130 PhD-hallgatót és 250 posztdoktori kutatót képezett. Több mint 1200 tudományos cikk szerzője a felületkémia, a heterogén katalízis és a szilárdtestkémia területén. Érdeklődési területe a felülettudomány, kutatócsoportjával a szilárd felületek molekuláris szintű szerkezetét, kötéseit és reaktivitását vizsgálja. Ezen ismereteket felhasználják a makroszkopikus felületi jelenségek megértéséhez, mint például az adszorpció, a heterogén katalízis és a biokompatibilitás molekuláris szintű folyamatok terén.

1989 után a Budapesti Műszaki Egyetemmel együttműködve alapított egy programot, mely magyar mérnökhallgatók Berkeley-ben folytatott tanulmányait teszi lehetővé.

Számos rangos szakmai díjat kapott már: többek között 1998-ben kémiai Wolf-díjat, 2008-ban Priestley-érmet, legutóbb, 2023-ban pedig az Enrico Fermiről elnevezett elnöki díjat (Enrico Fermi Presidential Award). Neve gyakran felmerül a kémiai Nobel-díj kapcsán is.

Ez is érdekelheti

„Az eszbékás, aki a legmesszebb ugrott” – bemutatták Karikó Katalin önéletrajzi könyvét

Hogyan juthat el valaki egy kisújszállási vályogházból a tudományos világ csúcsáig? Most megjelent, Áttörések – Életem és a tudomány című könyvében a Nobel-díjas tudós részletes bepillantást enged különleges életútjába.

Karikó Katalin iskolai oklevelei és Nobel-díja is látható Szegeden

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Nobel-díjasai, Szent-Györgyi Albert és Karikó Katalin munkásságát és az intézmény történetét bemutató interaktív kiállítás nyílt szombaton az intézmény Tanulmányi és Információs Központjában.

Egy fővárosi lakóház tűzfalára került Karikó Katalin és Krausz Ferenc óriásportréja

A VII. kerületi Wesselényi utca 40. számú ház melletti falfelületen látható műalkotáson az olvasható, hogy Magyarként, a tudomány élvonalában, az emberiséget szolgálva.

Önkénteseket keres a Nobel-díjas Krausz Ferenc egy átfogó kutatáshoz

Az eddigi tízezer résztvevő mellé további ötezer önkéntes jelentkezését várják a H4H Programba, amelynek célja egy lézeres egészségmonitorozó eszköz létrehozása.