A török születésű, tizenhét éves kora óta Olaszországban élő és meglepő módon nálunk is ismert Ferzan Özpetek (lásd még Tudatlan tündérek, Szemközti ablak, Törökfürdő) új vígjátékán érződik a jó szándék, és az ember hajlamos is lenne belefeledkezni hangos, izzasztóan forró, kedélyes hangulatába, elsiklani egy s más fölött, őszinte csodálattal adózni egy filmvégi, meglepő és ?gyönyörű? öngyilkosság-jelenetnek ? de a rendező néha mégiscsak elveti a sulykot, és olyankor az embert szájon vágja a tésztagőz mögül előbukkanó kőkemény balgaság. Ha korábban nem is, hát annál a jelenetnél, amikor a három meleg srác leveszi katonai mintás rövidnadrágját és testre feszülő, ujjatlan pólóját, majd rázni kezdi a fenekét a tengerben, miközben a mozi hangszórójából a Sorry I?m A Lady szól a Baccarától.
Komolyan.
És akkor, legkésőbb akkor az embernek eszébe jut, hogy milyen képet is fest a tiszteletbeli olasz mester választott hazájáról: az öregebb férfiak itt vérbeli macsók a szó rossz értelmében, azaz minden más érzelmet elhomályosítóan gyűlölik a melegeket, viszont még kórházi ágyukban is keresik a női érintéseket. A korukbeli nők gondoskodó mammák, akik ha csak tehetik, pletykálnak. A fiatalabb férfiak melegek, és mivel melegek, hát a tésztagyárban a gyártósor mellett regényírásról ábrándoznak romantikusan. A nők ellenben temperamentumosak, tüzesek és gyönyörűek, akik ráadásul még túl gyorsan is vezetik piros autóikat. A legfiatalabb korosztály pedig, hogy teljes legyen a paletta, egyszerűen csak kövér.
Legyen hát akármilyen kedves és barátságos a film, legyen bár a műfajmegjelölés romantikus komédia, egy ilyen szintű sztereotípia-tenger azért kinyitja a bicskát az ember zsebében, ha pedig az ember combját svájci kiskés böködi, sokkal nehezebb felszabadultan kacagni. Bár a Szerelem, pasta, tenger nem az a tipikus térdcsapkodós-hahotázós vígjáték: Özpeteknél ez a műfaj inkább a látásmódra, a tálalásra utal ? amivel ez esetben tulajdonképpen azt a látszatot kelti, mintha a film valamikor 1980 körül készült volna (nem is csak a Sorry I?m A Lady miatt).
A szó klasszikus értelmében nem vígjátéki maga az ? amúgy remek ? alapötlet sem. Tommaso és Antonio, a tésztagyár-tulajdonos, de már nyugdíjas apuka két fia unja a gyárat, helyette inkább menekülnének, Tommasso Rómába, szerelméhez, akivel melegségük miatt otthon nem lehetnek együtt; Antonio meg talán csak megtalálni önmagát, szabadon élni a valódi életét. Így Tommasso elmondja bátyjának, hogy a családi vacsorán mindent bevall szüleinek, s mivel az apuka emiatt garantáltan kitagadja és elkergeti, szabadon itt hagyhatja a gyárat. Az ötlet viszont annyira megtetszik a bátynak, hogy megelőzve öccsét, ő rúgatja ki magát a szülőházból és ő nyer apja szívinfarktusán keresztül szabadságot ? míg Tommasso kénytelen otthon maradni, és hetekig hallgatni, ahogy neki, a heterónak hitt fiúnak panaszkodva kárhoztatják a homoszexualitást. (Remek jelenet, amikor az anyuka keresi az észre nem vett jeleket a fiú múltjából, s végül egy olyan esetet talál, ami valójában a történetet hallgató Tommassóhoz kötődik.)
A cselekmény kiváló lehetőségeit nem csak a komikum elérését garantálni hivatott sekélyesség miatt nem sikerül maximálisan kihasználni, de azért sem, mert Özpetek voltaképpen nem megy tovább a közhelyeknél. Azzal ugyanis nehéz mit kezdeni, ha a mélységes mélyen homofób apukát vagy nem sokkal jobb feleségét győzködik arról, hogy a homoszexualitás nem betegség, hanem egyfajta személyiség, vagy arról, hogy a világban előfordul az ilyesmi: ez nem csak a világot nem viszi előrébb, de még a filmet sem teszi se jobbá, se okosabbá. Nem teszi okosabbá éppenséggel a filmvégi tanulság sem, amely úgy hangozna, hogy akkor is rendületlenül mosolyogni kell, ha az ember úgy érzi, hogy legszívesebben meghalna bánatában ? azaz (félénken alkalmazva a tanítást jelen szituációra) élni vidáman heteróként, még akkor is, ha az ember éppenséggel meleg.
Özpetek megrendezhette volna ugyanezt az alapszituációt a vígjátéki máz leolvasztásával is, de az nyilván egy másik film lett volna. Az talán kevésbé lett volna szerethető, nem lett volna ilyen könnyen nézhető, nem lett volna ilyen könnyed. Viszont egy jobb film lett volna.
