Taroltak a klasszikus kortársak és a kortárs klasszikusok 2022. november 11-én. Sosem látott árverési és életműrekordok születtek a Kieselbach Galéria első kortárs aukcióján.

Az elmúlt 77 év kivételes minőségű remekművei iránti érdeklődés visszaigazolta a válogatás erősségét és biztos kvalitását. A Magyarországon élt és a Magyarországon élő nagy kortárs nevek esetében sosem látott leütési árak születtek: Kondor Béla és Kassák Lajos megnégyszerezte, Keserü Ilona pedig megduplázta korábbi életműrekordját.

Kondor Béla A műtücsök felbocsátása című 1958-as festményét, az „űrkorszak ikonját” 120 millió forintnál ütötték le.

A képen egy egyenruhás férfi tart a kezében egy apró, propelleres, műholdszerű gépezetet (ez a címbeli „műtücsök”), mintha a lélek törékeny, a technikai fejlődés és a kelet-európai sors által elrontott szerkezetét próbálná megjavítani. Az ég felé törő Ikarosznak, az 150-es évek végén formálódó űrversenynek és a barkácsoló-teremtő művész leonardói figurájának emléket állító kép a kondori életmű egyik legismertebb, számtalanszor reprodukált kulcsműve.

Egészen ritkán jelenik meg ilyen kvalitású Kondor Béla-kép aukción, mert túl korán bekövetkezett halála után a magyar állam megvette a hagyatékot, és az egész anyag a Magyar Nemzeti Galériába került. Ennek megfelelően a mű értéke is szenzáció: soha ilyen magas áron nem indult még műtárgy Magyarországon kortárs árverésen, és végül életműrekordot is ért el. Kieselbach Tamás értékelése szerint kivételes ritkaság: „Egy aranyfényű ikon, csak a Darázskirályhoz mérhető, gyűjtőknek való főműve a kondori életműnek. Két évtizeddel ezelőtti felbukkanásakor is szenzációnak számított, ahogy ma is.”

„Törekedtünk rá, és szerencsésen úgy is alakult, hogy kortárs aukciónkon jó pár igazi ritkaság, vitathatatlan főmű volt látható együtt. Mindenképpen ezek közé sorolható Keserü Ilona nagy, vörös-rózsaszín-narancs festménye, egy léptékében és nyelvezetében is különleges kvalitást képviselő kulcsmű” – mondta Kieselbach Tamás.

Az aukciós anyag másik szenzációja volt a neoavantgárd világhírű sztárjának,

Keserü Ilonának 1967-es, Sírkövek 2. című festménye, amely először jelent meg a műtárgypiacon.

A kép felbukkanása kivételes szenzáció. Soha nem indult még ilyen magas kikiáltási árról Magyarországon ma is élő magyar kortárs művész alkotása: a licit 48 millió forintnál kezdődött, és 110 milliónál ütötték le a művet.

Az aukciós anyag további vitathatatlan főműve Kassák Lajosnak az Egyesült Államokból hazakerült, 1958-as absztrakt alkotása, a Kompozíció #7. „Kassák – írja a katalógus bevezetőjében Kieselbach Tamás – azon kevés magyar alkotó közé tartozik, akiket tökéletesen értenek és értékelnek a nyugati múzeumok világában is, nem véletlen vadászták le avantgárd festményeit külföldi intézmények. A most felbukkant kompozíciója, a »Singer Kassák« a 20. század közepi modernség ritka kincse, hibátlan pedigrével: a legendás galériás, Denise René 1960-as kiállításáról került egy amerikai gyűjtőhöz, Singerhez Ohióba.”

A szeszélyes geometrikus formákból szerkesztett kompozíció a Kieselbach Galéria első kortárs árverésének kivételes minőséget képviselő anyagában is főműnek számít. A vásárló közönség visszaigazolta az elvárásokat:

Kassák festménye 42 millió forintról indult, és 55 millió forintért kelt el, ami életműrekord.

Életműrekordot döntött még Veszelszky Béla pointillista absztrakt főműve, a Tájkép (1959–60 körül), amely 24 millióról indulva érte el a 34 millió forintos csúcsot, míg Korga György Terelés című pop-art festménye hétmillióról indulva kelt el 16 millióért, így túlszárnyalta a festő eddigi hazai aukciós rekordját. Hortobágyi Endre 1995-ös Organikus kompozíciója szintén 24 millióról kúszott fel 30 millióig.  

Népszerű volt még a tételek között Bak Imre Carpaccio című festménye, amelyet 19 millió forintért vásároltak meg; nem sokkal mögötte ütötték le 18 millióért Fajó János Ölelkező formák című művét. Ugyanennyiért kelt el Tandori Dezső költő gyűjteményéből Korniss Dezső 1953-as Orvvadász című festménye, amely ezzel az összeggel szintén életműrekordot döntött.

Élénk licitemelkedés mellett talált gazdára Siskov Ludmil magyar–bolgár festőművész Asztronauták című festménye, amely hétmillió forintos kikiáltás árról indulva kelt el 17 millióért, El Kazovszkij A Kazovszkij-ikonosztáz című képe 10 millió forintról jutott 16 millióig. Maurer Dóra Laza fonat című 1986-os festménye 420 ezer forintról kúszott fel kétmillióra.

Nyitókép: Molnár Sándor Maconka II. című festménye a Kieselbach Galéria első kortárs aukcióján a Budapest Marriott Hotelben 2022. november 11-én. Fotók: MTI/Mohai Balázs