Kornisstól Kármánig – A Kieselbach első kortárs aukciója

A Kieselbach Galéria 77 év című kiállításának legkorábbi művei a II. világháború utániak, a legfrissebbek pedig idén készültek. Egészen széles a merítés. Ez remek alkalmat ad arra, hogy az időben távoli, ám most fizikai közelségbe kerülő műtárgyak között különféle természetű belső összefüggések rajzolódjanak ki. De nemcsak emiatt páratlan ez az anyag.

Jó pár igazi ritkaság, múzeumi rangú fő mű, korábban lappangó festmény vagy éppen a műtárgypiacon elérhetetlennek számító alkotó munkája is szép számmal szerepel benne.

A Kieselbach Galéria terébe lépve Keserü Ilona Sírkövek 2 című festményén akad meg a szemünk, amelynek vörös-narancs-rózsaszín hullámai a balatonudvari szíves sírkövek absztrakciói. Ez a kép azért különleges, mert az alkotó 1960-as években indult korszakának egyik korai fő művéről van szó. Mint Rieder Gábor az aukciós katalógusban írja: „Lírai absztrakcióból, pop-artból, életöröm-festészetből és a bartóki esztétikai programból táplálkozó, múzeumi rangú remekműről van szó.”

Hasonló kuriózum Veszelszky Béla absztrakcióvá oldódó tájképe. A pontszerű ecsetvonásokkal felépített kompozíció véletlenszerűnek hat, de ha elég időt töltünk a kép előtt, a színes foltok metafizikai látvánnyá egyesülnek. A mű éterisége, lebegő finomsága elvarázsolja a látogatót, vibráló líraisága fogva tartja a szemet.

A Kieselbach Galéria fő terében is számos olyan műtárgy szerepel, amelyek láttán tágra nyílik a szemünk.

Itt van például az a Frey Krisztián-festmény, ami ötven évig rejtőzött egy másik Frey-mű mögött. A világosszürke, pasztózus „festéktestbe” belekarcolt kalligrafikus írás: számjegyek és szavak a kompozíció képalkotó elemei. Értelmük hozzáférhetetlen: ritmusuk, dinamikájuk van, és csak vizuálisan lehet őket értelmezni.

Hortobágyi Endre vibráló képe kontrasztban áll e monokróm művel, mégis párhuzamba vonható vele. A hosszú évtizedekre elfeledett, majd nemrégiben újrafelfedezett Hortobágyi kései munkája vibráló színfoltjaival, széles ecsetvonásaival egészen lendületes kompozíció, Rieder megfogalmazásában a matisse-i örömfestészet, a joie de vivre, azaz az életöröm őszinte kifejezése. 

Egy kisebb teremben a pop-arthoz köthető művek sorakoznak.

Kiemelkedik közülük Korga György Terelés című festménye, ami fél évtizeddel a nagy sikert hozó korai, szürnaturalista művek után készült. Ez a kép mind formailag, mind színeiben rendkívül tobzódó. Tele van zsúfolva 1960-as évekbeli motívumokkal, jelekkel, piktogramokkal, a három hippilány a flower power, a béke és a szeretet szellemében a háborút szimbolizáló katona ellenpontja. A burjánzó növényi ornamentikát a nyugati fogyasztói kultúra objektumai egészítik ki. Rieder szerint „mintha a felforgató-békepárti ideológiákat elterelték volna, hogy a popkultúrában feloldódjék a hippinemzedék ereje. Nutellába fojtva a flower powert.”

Csodásan rímel e műre a vele szembe installált Ludmil Siskov-képegyüttes, ami négy asztronautát vonultat fel. Az egymásra halmozott rétegek, a festékpisztolyos fújások amorffá teszik az alakokat, amelyek ettől igen érzéki formát öltenek. Siskov leleményesen vegyítette az érzékiséget a nyugatos formákkal. Rieder szerint nagyszerűen illeszkedik a nemzetközi pop-art vonalába, de a képei közben a szocialista magyar közegből is őriznek valamit. 

Az űrutazás témáját feszegeti Kondor Béla A műtücsök felbocsátása című festménye is. Ezen egy uniformisba bújtatott férfi propelleres készüléket tart a kezében. Kondort mindig is foglalkoztatta a repülés, a szárnyalás, az ég felé törés motívuma, elég csak legendás Darázskirályát az emlékezetünkbe idézni. Igen ritka, hogy ilyen kvalitású mű kerüljön be az aukciós piacra. „Ötvözi Kondor szálkás-karcos rajzstílusát, expresszív szerkezetes festőmodorát és az ódon aranyozás ortodox hangulatát.”

Ebben a teremben két, korábban lappangó Korniss-mű is látható, amelyek Tandori Dezső hagyatékából kerültek elő.

Az Out back Jackson Pollock-hommage, amit finomsága, törékenysége páratlanná tesz. A zöld zománcfesték vibrálása, csillogása mágikus jelleget kölcsönöz neki: az iszlám kalligráfiához és az amerikai absztrakt expresszionista irányzathoz egyaránt közel áll.

Igazán eredetivé az emerging talent (feltörekvő tehetségek) szekció teszi a kiállítási anyagot. Ebben Melkovics Tamás, Gresa Márton, Kármán Dániel és Dóra Ádám munkái szerepelnek.

Rieder szerint e négy fiatal esztétikailag karakteres és vonzó alkotók, akik a digitális világ jelen idejű lencséjén át tekintenek a képzőművészetre. Dóra Ádám „az easy pop könnyedségével társítja egymással a laza színfoltokat és a high-tech iparban kitenyésztett sportcipőformákat”. Melkovics alumíniumelemekből épített organikus szobrai korunk hálózati nyelvének vizuális leképeződéseiként foghatók fel. Gresa szimbolikus képekkel és jelszerű feliratokkal rétegzett, popos műve elegánsan reflektál arra, hogy a digitalizáció miként alakította át a képalkotást, és a mai társadalom információéhségéről is beszél. Japános feliratai játékossá, míg lefelé hajló nárciszai melankolikussá teszik Kármán elképesztő líraisággal megfestett kompozícióját. 

Amikor e fiatalok műveit látjuk a Nádler-, Bak Imre-, Bukta-festmények vagy még korábbi alkotók, például Gedő Ilka vagy Ország Lili munkái mellett, mint itt, akkor a művészettörténet erős falai mintha leomlanának.

Mint Kieselbach Tamás a katalógus bevezetőjében írja: „Nem csak a megcsontosodott szaktudományi szigorúsággal lehet hozzányúlni ahhoz a sokszínű és izgalmas tárgyanyaghoz”, ami az elmúlt 77 évben keletkezett. A néha provokatív társítások és váratlan értékhangsúlyok új fénybe állítják a korábban keletkezett műveket. A frisseknek pedig esélyt ad arra, hogy kapcsolódjanak a kánonhoz.

A Kieselbach Galéria 77 év című kiállítása november 10-ig tekinthető meg, az aukció november 11-én, a Marriott Hotelben lesz.

Nyitókép: Keserü Ilona: Sírkövek 2 (1967). Fotók: MTI/Mohai Balázs