voyager_1.jpg

A Naprendszeren túlra sugározzák a Bécsi Filharmonikusok koncertjét

Az Európai Űrügynökség (ESA) május 31-én Strauss-koncertet sugároz Bécsből a Földtől már 25 milliárd kilométerre járó Voyager–1 űrszondának a zeneszerző születésének kétszázadik és az űrhivatal alapításának ötvenedik évfordulója alkalmából.

A Bécsi Filharmonikusok koncertjét az ESA spanyolországi mélyűrkutató antennájával továbbítják a Voyager–1-nek – számolt be róla hétfőn Norbert Kettner, az eseményt szervező bécsi idegenforgalmi hivatal vezetője. A koncerten Johann Strauss leghíresebb művét, a Kék Duna-keringőt tűzik műsorra az osztrák főváros Iparművészeti Múzeumából.

Indulásakor, 1977 szeptemberében az űrszonda 27 zenei felvételt is vitt magával, mások mellett Bach, Beethoven és Mozart műveit, de Strauss keringője, amely Stanley Kubrick 2001: Űrodüsszeia című filmklasszikusának egyik zenei témája volt, nem szerepelt közöttük.

A Voyager–1 fedélzetén utazó aranyozott audiovizuális lemez fényképeket és információkat tartalmaz a Földről, valamint különféle felvételeket, köztük zenét is magával vitt. A válogatást arra az esetre készítették, ha a szondát valaha idegen civilizáció találná meg.

Az űrbe sugárzott koncert a bécsi idegenforgalmi hivatal kampányának része, amellyel az idén kétszáz éve született Johann Strauss előtt tisztelegnek. Május 31-én pedig az Európai Űrhivatal ünnepli alapításának ötvenedik évfordulóját.

Az 1977-ben útnak indított Voyager–1 és Voyager–2 már mintegy 25 milliárd kilométerre jutott a Földtől, a Naprendszert elhagyva. A koncert hangjai mintegy 23 óra alatt érik el az űrszondát. Aki szimbolikusan részt kíván venni az utazáson, ingyenesen választhat magának egyet a mű  13 743 hangjegyéből a projekt honlapján.

Ez is érdekelheti

Tüzes és szerelmes Cigánybárót rendez Bozsik Yvette

Ifj. Johann Strauss egyik legnépszerűbb műve, A cigánybáró a Jókai200 emlékév keretében kerül színpadra a Budapesti Operettszínházban. Az előadást Bozsik Yvette Kossuth-díjas alkotó rendezésében láthatja a közönség november végétől.

A marsi élet jeleit találhatta meg a NASA egy kőzetdarabon

Egykori mikrobiális élet nyomait rejtheti egy marsi kőzetminta, amelyet a Perseverance marsjáró vételezett még tavaly – közölte szerdán a NASA.

Bélyeget bocsátottak ki a magyar űrhajózás tiszteletére

A HUNOR Magyar Űrhajós Program tiszteletére bocsátott ki bélyeget a Magyar Posta szeptember 3-án Budapesten. A Graphasel Design Studio tervezte bélyegen, a hozzá kapcsolódó borítékon és bélyegzőn a HUNOR program hivatalos logója és a Csodaszarvas geometrikus csillagképe mellett a Magyarok a világűrben 2025 felirat látható.

Valaki majdnem kétmilliárd forintot fizetett egy kődarabért

Igaz, a kődarab egyenesen a Marsról érkezett. Egy másik licitáló viszont tízmilliárd forintnyi dollárt hagyott a Sotheby's aukciósház árverésén egy dinoszaurusz csontvázáért.