Cigánybáró Operett.jpg

Tüzes és szerelmes Cigánybárót rendez Bozsik Yvette

Ifj. Johann Strauss egyik legnépszerűbb műve, A cigánybáró a Jókai200 emlékév keretében kerül színpadra a Budapesti Operettszínházban. Az előadást Bozsik Yvette Kossuth-díjas alkotó rendezésében láthatja a közönség november végétől.

A valcerkirályt Offenbach példája és biztatása késztette színpadi művek írására, amelyek közül a legmaradandóbb a szilveszterkor elmaradhatatlan A denevér, valamint az Egy éj Velencében, A királyné csipkekendője mellett a Jókai kisregénye nyomán készült A cigánybáró.

A darab 1885-ben, a Theater an der Wienben aratott először sikert, amikor a zeneszerző Ignaz Schnitzer librettójára komponálta meg nagyszabású operettjét Jókai Mór Szaffi című elbeszélése nyomán. A történet kincsek és kalandok világába vezeti a közönséget, ahol szenvedély, romantika és fordulatok váltják egymást, mindezt a cigányzene tüzes ritmusa, a csárdás elevensége és a keringő varázslatos dallamai szövik át.

A mű azonnal a halhatatlan nagyoperettek sorába emelkedett, népszerűsége azóta is töretlen, hiszen egyszerre ígér szórakozást és gazdag zenei élményt. Az előadás különleges színházi látványvilággal valósul meg, egyszerre ünnepelve ifj. Johann Strauss és Jókai Mór születésének 200. évfordulóját. 

„Jókai műve tele van különleges karakterekkel, akik nagyon vadak, nagyon bátrak és furcsák. Képesek a szellemvilággal is kapcsolódni – ezt a vonalat is szeretném megjeleníteni az előadásban” – mondta rendezői koncepciójáról Bozsik Yvette. Az előadás koreográfiájában sok izgalmas és látványos elem jelenik meg a cigány táncoktól a keringőn át egészen az abszurd táncjelenetekig – sorolta a rendező.  

Az előadást november 21-én mutatja be a Budapesti Operettszínház. 

Ez is érdekelheti

Augusztus 11-én történt

„A tehetség, s még a szorgalom is nem több, mint egy zseton, amivel játszani megyünk. Ha szerencsénk van jókor lenni jó helyen, akkor nyerünk” – fogalmazta az 1933. augusztus 11-én született – és 2026-ban elhunyt – Vásáry Tamás Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. Vásáry Tamás 1953-ban szerzett zongoraművészi diplomát, majd az 1956-os forradalom után elhagyta Magyarországot, ahová 1993-ban tért vissza. A hetvenes évektől egyre fontosabb szerepet kapott életében a karmesterség, pályája során több mint száz zenekart dirigált.

Hírmozaik - június 13.

Az első lemezem című pályázat, első alkalommal rendezik meg a kamarazenei Anima Napokat, húszéves a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó.

Márai a budai Várnegyedben, Húsvéti Nyuladalom, érdekességek a jogtörténetből – Programajánló

Márai-emlékkiállítás a budai Várnegyedben, Tavaszi Margó Irodalmi Fesztivál a Margitszigeten, táncjáték a Hagyományok Házában, Húsvéti Nyuladalom Siófokon, érdekességek a honi jogszolgáltatás történetéből – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.

Télűzés, szerelem, farsangi koncert és a tisztaság kultúrtörténete – Programajánló

A reformkori Pest-Buda Jókai szemével, maszk, szerelem és télűzés a Néprajzi Múzeumban, farsangi koncert Gryllus Vilmossal, kortárs irodalmi fesztivál Veszprémben, kiállítás Szekszárdon és a Néprajzi Múzeumban – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.