Az Év levéltára díjat a Magyar Levéltárosok Egyesülete alapította a kiemelkedő szakmai munkát végző intézmény elismerésére. Az idei díjazott a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs Szatmár-Bereg Megyei Levéltára, amely többek között az Ukrajnában található magyar vonatkozású iratanyag megmentésére és közzétételére irányuló több évtizedes tevékenységével érdemelte ki az elismerést.


dsc_4291__copy_2_450x348.png
Fotó: Csákvári Zsigmond

Tyekvicska Árpád, a Magyar Levéltárosok Egyesületének elnöke mondott köszöntő beszédet, melyben kifejtette, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár munkatársai olyan összetartó, szakmailag is jelentős munkaközösség, amelyet biztos kézzel vezet az intézmény igazgatója, Mecsei Éva.

?Szabolcs Szatmár-Bereg Megyei Levéltár egy olyan közösség, amely összetartó és szakmailag kvalifikált, éppen ezért olyan eredményt képes elérni, amely érdemesíti ezt a közösséget. Minden csoportnak kell egy jó vezető és úgy gondolom, Mecsei Éva személyében megtaláltuk.? ? nyitotta beszédét Tyekvicska Árpád.


tyekvicska_a_450x330.png
Fotó: Csákvári Zsigmond

A Magyar Levéltárosok Egyesületének elnöke hozzátette, hogy negyedik alkalommal osztották ki a díjat, amely 350 ezer forint pénzjutalomból áll, valamint oklevélből, emléktáblából és egy vándordíjból álló kitüntetésből, amely a kiemelkedő szakmai munkát, a sokszínű, kulturális értékteremtő és megőrző tevékenységet ismeri el.


ty1_450x330.png
Fotó: Csákvári Zsigmond

A köszöntőt dr. Mikó Zsuzsanna folytatta, a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) főigazgatója, aki szerint az Év levéltára cím azért fontos, mert szemben más elismerésekkel, nem az egyéni teljesítményt, hanem a csapatmunkát ismeri el.
?Van többféle díj és elismerés a levéltáros szakmában is, azok azonban személyeknek és egyéni teljesítményeknek szólnak. Ez a díj azért fontos, mert a csapatmunkát, sok ember eredményét ismeri el.?


miko_zs_450x341.png
Fotó: Csákvári Zsigmond

Závogyán Magdolna az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős helyettes államtitkára az eseményen kiemelte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár széles nemzetközi, köztük a kárpátaljai irattárakhoz fűződő szakmai kapcsolatait, valamint méltatta a helytörténeti műhelyként és közművelődési intézményként végzett tevékenységét is.
?A levéltárosok nem kevesebbre vállalkoznak, mint az egyéni és a közösségi identitás erősítésére, amelyhez a levéltári dokumentumokat hívják segítségül? ? fogalmazott a helyettes államtitkár.


zavogyan_450x330.png
Fotó: Csákvári Zsigmond

A díjátadón jelen volt Bacskai József, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára, volt ungvári főkonzul, aki úgy fogalmazott, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltár felbecsülhetetlen értéket képvisel minden magyar ember számára.


dsc_4300__copy__450x330.png
Fotó: Csákvrái Zsigmond

Az eseményen felszólalt még: Szögi László, az MLE választmányi tagja, Szabó István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés alelnöke, Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere, Barabás László Ausztria nyíregyházi tiszteletbeli konzulja, az ukrán Kárpátaljai Területi Állami Levéltár igazgatója, Mihajlo Miszjuk, valamint igazgatóhelyettese, Kutassy Ilona is.