Szakítópróba - ELDŐLT8AS

Bakó Tamás és Rózsavölgyi Zsuzsa remek kettőse valóság és színjáték, színház és tánc, dráma és kabaré, súlyosság és könnyedség között lebeg. Különös játék ez, olyasvalami, amit igen ritkán láthatunk magyar színpadon, magyar előadóktól (nem is véletlen, hogy a darab két alkotó-előadója egyaránt komoly külföldi jártassággal is rendelkezik). Azon szerzők, akiktől hasonló "köztes" szellemiségű munkákat már láthattunk, jó érzékkel, vagy csak eszmetársi, szereteti alapon ott ülnek szépen a bemutató nézőterén is (elsősorban gondolok itt Hód Adriennre, Gál Eszterre, Goda Gáborra, Gold Beára).

Adott a MU Színház kopár, teljesen kinyitott tere, benne egy fény-hang pult (a két játékos maga kezeli a rajta elhelyezett technikát: keverőt, laptopot, projektort), s adott két, utcai ruhás táncos. Bakó Tamás a bejáratnál beáll jegyet kezelni is. Zsuzsa bent "civilben" Tamást keresi. Tamás a színpadon, már "nem civilben" Zsuzsát. S egyáltalán, ez az egész civil-színpadi dolog: ilyen ravaszul, mégis keresetlenül, bravúrosan átbillenteni az egyiket a másikba, szinte észrevétlenül átsegíteni a nézőt a stégről a csónakba: felütésnek nagyszerű. Zsuzsa nincs meg, aztán előkerül. Egymásba öltött jelenetszilánkok sorakoznak előttünk, világslágerekre előadott szikár, áradóbb, vagy éppen groteszk, mókás szerelmi kettősök, míg a (zömmel) angolszász Love Song-Book megannyi világslágere felcsendül. A Love Hurts (Nazareth), az I Will Survive (Gloria Gaynor) és további, alap-songok angol és magyarra fordított, egymásba fésült soraikkal, vagy egy számolgatós párkeresős-lemondós magyar népdal színe és visszája fiúra és lányra. Hosszas, elképesztő hatású montázs fél évszázad szerelmes dalaiból a Best of Forever mottójával, Tina Turnertől Jacques Brelig: egy-egy villanás, taktus, néhány másodperc, mint a törmelék a tengerfövenyen. Dalok tucatjai, talán százai, amelyek közül minden egyes nézői emberfia talál legalább egyet, amire maga is volt szerelmes, csábított, vagy kirúgott, hergelte szerelmes lelkét, vagy csillapította hasadt szíve fájdalmát.

Az előadás másik szála egy hangbejátszásból (feltehetően dokumentumfilmből) megismert történet, Clive-é, aki egy különleges betegség folytán elvesztette emlékezőképességét, hosszú és rövidtávút egyaránt. A történet (melyet több megszólaló elbeszélésében ismerhetünk meg, magyar fordítását a falra vetítik) valós: Clive Wearing angol zenetörténész, karmester és zongoraművész agyát 1985-ben egy herpetikus fertőzés támadta meg, melynek következtében nem csupán addigi életemlékei törlődtek tökéletesen, de gyakolatilag minden, elmúló pillanat is azonnal törlődött elméjéből. Döbbenetes történetére nem csupán az orvostudomány figyelt fel: felesége, Deborah megrázó könyvet írt férjéről, kettejük történetéről (Forever Today), amely világsikert aratott, felhívva a figyelmet e roppant ritka és tragikus állapotra (Anterográd amnézia). Mint hallhatjuk-olvashatjuk, Clive elméjében két dolog maradt sértetlen: felesége szeretete, a szerelem élménye és a zenéé.

A Bakó-Rózsavölgyi kettős munkája egyszerre elegáns és könnyed, zsigeri és súlyos. Szürreálisba hajló, olykor bizarr képei, finomsága, lassú csörgedezése eredőjeként egészen különös lelkiállapotba hoz. Két szeretetre méltó ember töméntelenül gazdag eszköztárral operáló, mégis finoman pasztellszínű játéka, játszmája ez, melyben felfedezhetjük a "felnőttesdit" játszó, apja-anyja cipőjébe, bőrébe bújó gyerek fantáziáit, a felnőttkor riadalmát, a bölcsességet és a tartózkodást. A mozdulat, a beszéd-ének tégláiból épített, csillogóan sokféle, meghitt játék ("táncdráma, dalcsokorban"), bár nem mentes némi üresjárattól, abba a fajtába tartozik, mely az áradó tehetség, a mélységes emberség, a lelkiség nyomán könnyedén surran be a szív emlékezetébe, hogy hosszú idő után is meg-megidéztessék egyes jeleneteiben.