Az eredetileg hugenotta, de a trón megszerzése érdekében katolizált IV. Henrik és Medici Mária elsőszülött fia 1601. szeptember 27-én jött világra a Párizshoz közeli fontainebleau-i kastélyban. Édesapját 1610-ben egy fanatikus katolikus alattvalója meggyilkolta, így a dauphint már kilencévesen Franciaország királyává koronázták – a tényleges uralmat azonban ekkor régensként még anyja gyakorolta. Lajos alig várta, hogy végre nagykorúvá váljon, és saját kezébe vegye a kormányzást. Tizenhatodik születésnapján egyik első intézkedéseként száműzte édesanyját, és meggyilkoltatta annak gyűlölt kegyencét, Concino Concinit. A közepes képességekkel rendelkező uralkodó azonban nem egyedül irányította az államot.
A legkisebb ügyekben is hallgatott tanácsadóira, akik közül a legismertebb az államérdeket mindennél előbbre helyező Richelieu bíboros volt.
A csaknem fél évszázadig tartó francia vallásháborúk befejeződése után, a 17. század elején gazdasági fellendülés következett. Virágzott a kereskedelem és az ipar, országszerte manufaktúrák létesültek. Az ország és a kincstár is gazdagodott. A gazdasági konjunktúra a politikai és társadalmi struktúra átrendeződéséhez vezetett, amely a Napkirály, XIV. Lajos uralkodására fejeződött be.
Korábban, a feudális államban a rendek és az uralkodó kölcsönösen egymásra voltak utalva. Adót csak a nemesség hozzájárulásával lehetett kivetni, a hadsereg hűbéri alapon szerveződött. Az állami bevételek megugrása következtében azonban a királyok már nem voltak rászorulva a nemesség támogatására, ezért 1614-től másfél évszázadon át, egészen az 1789-es forradalom kezdetéig nem hívtak össze rendi gyűlést. Az ellenszegülő nemesek kastélyait és várait lerombolták, magánhadseregeiket feloszlatták, a katonai erő kizárólag az uralkodó monopóliuma lett. A hatalomból kiszorult (de adómentességét megőrző) nagybirtokos nemesség helyét az államirányításban szakképzett, általában polgári származású hivatalnokok vették át, akik szolgálatukért cserébe nemesi rangot is kaptak – ők voltak az úgynevezett taláros nemesség, akiket az arisztokraták végtelenül megvetettek.
A hivatalnokok megjelenésével kiépült az egységes államigazgatás.
A nemesek a megyékben is elvesztették korábbi szerepüket. Az egyes tartományok élére ugyanis az uralkodóhoz hű, szakképzett intendánsok kerültek, akik a király hatalmának letéteményeseiként mindenhol ugyanazon elvek szerint jártak el az igazságszolgáltatás, a közigazgatás és az adószedés terén. A világtörténelem során először kiépült a bürokrácia.
Az állama egységesítésére törekvő Lajos, vélhetőleg szintén Richelieu bíboros hatására, igyekezett a hugenották hatalmát is letörni. Az 1620-as évek második felében kitört felkelésüket leverte, és elfoglalta a központjuknak számító La Rochelle városát, s bár a nantes-i ediktum által biztosított vallásszabadságukat meghagyta, a politikai jogoktól megfosztotta őket.
Külpolitikájának két legfontosabb célja a Habsburg-hegemónia visszaszorítása és a gyarmatokon való terjeszkedés volt. Az észak-itáliai városok konfliktusában a protestáns svájci kantonok oldalára állt a pápasággal szemben. A harmincéves háborúban is – vélhetőleg Richelieu befolyására – a hozzá hasonlóan katolikus osztrák és spanyol Habsburgok ellenében, a protestáns országok mellett foglalt állást. Először csak hadfelszereléssel segítette a Habsburgok ellen harcolókat (többek között Bethlen Gábor erdélyi fejedelmet és II. Gusztáv Adolf svéd királyt), majd 1635-ben Franciaország is belépett a háborúba, amely ezzel végleg elvesztette vallási jellegét és nagyhatalmi konfliktussá vált.
A francia csapatok elfoglalták Elzászt és Lotaringiát, betörtek Itáliába, 1643-ban (néhány nappal XIII. Lajos halála után) fényes győzelmet arattak a spanyolok felett Rocroi-nál, Párizs ugyanebben az évben Habsburg-ellenes szövetséget kötött I. Rákóczi György erdélyi fejedelemmel és Krisztina svéd királynővel. XIII. Lajos, illetve a mögötte álló Richelieu igyekezett a tengeren túl gyarmatokat szerezni, a korszakban egyedülálló módon Észak-Amerikában a gyarmatosítók és az őslakosok békés együttélését tartotta célravezetőnek, eltűrte a vegyesházasságokat is. Ebben az időszakban jött létre a mai Kanada és az Egyesült Államok keleti határvidékén Acadia gyarmata. A francia telepesek hosszabb-rövidebb ideig Marokkóban, Japánban és Brazíliában is megvetették lábukat.
Bár az 1643. május 14-én elhunyt XIII. Lajos alakja máig él a köztudatban, uralkodásáról a legtöbb embernek elsősorban főtanácsadója, Richelieu bíboros neve jut eszébe, akiben XIII. Lajos vakon megbízott. A bíborost a legtöbben Dumas A három testőr című regénye nyomán hidegvérű és gonosz cselszövőként ismerik, holott ő volt a francia nagyhatalmi állás megalapozója, és hazájában ma is egyöntetű tisztelet övezi.
A szeretőt soha nem tartó király és felesége, Ausztriai Anna első gyermeke, a későbbi XIV. Lajos csak házasságkötésük után 23 évvel született, s már kortársai azt suttogták, hogy titokban saját neméhez, kegyenceihez vonzódik. Feleségével kapcsolatuk idővel kifejezetten ellenségessé vált, ahogy anyjával és testvérével is meglehetősen rossz viszonyban volt. XIII. Lajosról feljegyezték, hogy tehetségesen játszott lanton, sőt, maga is írt zeneműveket; bőkezű mecénás volt, és támogatta, hogy a tehetséges francia művészek ne a korban szokásos módon, Itáliában, hanem Franciaországban képezzék magukat. Ő alapította 1635-ben a Francia Akadémiát, illetve hozzá köthető a Louvre felvirágzása is.
Fotó forrása: Roger-Viollet via AFP
