Szántai János költőt, írót, újságírót választották az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) elnökévé a liga szombaton tartott közgyűlésén.

Szántai János az MTI-nek elmondta: az E-MIL szabályzata
szerint a tagok az öttagú választmányt választják meg, mely a maga soraiból
jelöli ki az elnököt. Hozzátette: Karácsonyi Zsolt leköszönő elnökkel, Király
Zoltánnal, Marcutiu-Rácz Dórával és Zsidó Ferenccel közösen alkotják a liga új
választmányát.

Szántai János megjegyezte: válságos időkben veszi át az írószervezet vezetését, így „archiválni kell” azokat a célokat, amelyek megvalósítására aligha lesz lehetőség a közeljövőben. Ezek helyett a megvalósítható, kis költségvetésű célokra kíván összpontosítani. Utóbbiak sorában a többi között annak a – már korábban megfogalmazódott – célnak a megvalósítását említette, hogy hozzák közelebb egymáshoz a felvidéki és az erdélyi írókat. Úgy vélte, várhatóan már 2023-ban sikerül elindítani egy olyan programot, amelynek keretében egyik évben a Felvidéken, másikban Erdélyben táboroznak együtt a két régió fiatal magyar írói. E táborok alatt megismerkednek egymás írásművészetével, műhelymunkákat tartanak.

Szántai János régóta dédelgetett álmának nevezte a nyitást a román írók és a román irodalom felé. Megjegyezte: első körben három erdélyi magyar író könyvét szeretnék románra és három román író könyvét magyarra fordíttatni, aztán ha sikerrel járnak, bővítenék a kört. E célok mellett folytatják az elmúlt években már jól bevált programokat. Olvasótalálkozókat, karavánokat szerveznek, megünneplik a költészet napját, továbbra is megszervezik az E-MIL-tábort, amelyben a tagjaik találkozhatnak egymással.

Az Erdélyi Magyar Írók Ligájának jelenleg 129 tagja van, a tagok többsége erdélyi, de akad közöttük magyarországi is.

Fotó forrása: Krónika.ro