f46f7087-40f6-44aa-bca7-80929c8bdf1f_16.jpg

Szavak és hangjegyek harmóniája

A szavak harmóniája címmel ifj. Csoóri Sándor és Patocska Olivér részvételével megrendezett költészetnapi beszélgetésre invitál a Scruton V. P. közösségi tér.

A ritmus, a hangzás és a zene új árnyalatokkal gazdagíthat egy verset. Mit nyer és mit veszít egy mű, ha dallamot kap? Közelebb hozza a megzenésítés a költészetet az emberhez, vagy épp elvonja róla a figyelmet? Hogyan formálja a befogadás élményét? A költészet és a próza ma is él, de hogyan jut el hozzánk? Hogyan változott a versek szerepe a 21. században, és mennyire nyitottak a mai fiatalok a klasszikus és a kortárs irodalomra?

A magyar költészet napján délután öttől ifj. Csoóri Sándor Junior Prima és Fonogram-díjas dalszerző és OliverFromEarth, azaz Patocska Olivér énekes-dalszerző zenél és beszélget a témáról a budapesti Scruton V. P. közösségi térben.

Ez is érdekelheti

Tízéves fennállását ünnepli a Halmos Béla Program

A Halmos Béla Program március 29-én gálaesttel ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját, így névadójának gazdag szellemi örökségét. Halmos Béla Széchenyi-díjas népzenekutató, előadóművész egész életében arra törekedett, hogy mindenki örömét lelje a népzenében, annak akár hallgatójaként, akár előadójaként. A rendezvénynek a Hagyományok Háza színházterme ad otthont.

Tíz megzenésített vers a magyar költészet napjára

A versek és a dalok egyazon tőről fakadnak, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a művészeti ágak képzelt határain átlépve számtalan izgalmas megzenésített verssel találkozhatunk. Gyűjtésünkben József Attilán és Petőfi Sándoron kívül felbukkan Weöres Sándor, Kányádi Sándor és egy Kemény István-szöveg énekelt változata is.

Vonatra és buszra várva verseket hallgathatunk április 11-én

Versek a peronon címmel különleges programmal ünnepli április 11-ét, a magyar költészet napját a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) az Építési és Közlekedési Minisztériummal (ÉKM) és a MÁV Zrt.-vel együttműködésben – áll a KIM sajtóközleményében.