Száz éve is pont úgy szerettek és házasodtak, mint ma

Őszinte szerelem

Éppen száz évvel ezelőtt mutatták be először a Marica grófnőt, amelynek fülbemászó dallamait – Szép város Kolozsvár; Hej, cigány – azóta is gyakran dúdoljuk. A ma is aktuálisnak tűnő történetben a  maguk által gyártott hazugságokban vergődő szerelmeseknek sok félreértésen és összekapáson kell túlesniük ahhoz, hogy végül győzedelmeskedjen a szerelem. Persze az ilyen „minden jó, ha a vége jó” történetek mindig hagynak kérdéseket maguk után: a későn jött őszinteség képes-e a korábbi hazugságokat felülírni, majd valóban fel lehet építeni egy boldog és tartós házasságot ilyen bizonytalan alapokra? Kálmán Imre darabja mindezekre természetesen nem válaszol, ugyanakkor frappáns tanmese arra, hogy a szerelemben is az őszinteség a leginkább járható út. A Marica grófnő Bozsik Yvette rendezésében a Budapesti Operettszínház színpadán most is látható.

Rangon aluli szerelem

A hattyú az osztálykülönbségek és a hatalomhoz való ragaszkodás kifigurázásának klasszikusa, amelynek nagy kérdése, hogy lehet-e szerelem és házasság egy hercegkisasszony és egy szegény tanító között. Molnár Ferenc darabja bár vígjáték, de a végére azért rendesen megkeseredik a szánk íze, amikor kiderül, hogy nem, nem lehet. Az alapszituáció nem túl bonyolult: a lecsúszott, özvegy Beatrix hercegné bármi áron vissza akar kapaszkodni a ranglétra tetejére, ehhez pedig abban látja a megoldást, hogy lányát jól adja férjhez. A jelölt azonban ügyet sem vet a szép Alexandrára, ezért cselhez folyamodnak: a házitanítóval megrendezett flörttel akarják beizzítani a herceg féltékenységét és felkelteni a figyelmét. A praktika persze félresiklik, a tanító belehabarodik a hercegnőbe, aki úgy tűnik, hogy viszonozza is az érzelmeit. De csak úgy tűnik.

A darab cinikus végkicsengéseként aztán kiderül, hogy a rang és a pénz sokkal többet ér, mint a szerelem, és nem lehet átjárás a különböző társadalmi rétegek között: a hercegnő fehér hattyúként inkább a tóban marad, beúszva egy unalmas, de rangjához méltó házasságba, mint hogy kacsaként totyogjon a szárazföldön. Molnár darabja több mint száz éve, 1920-ban jelent meg, mégis nagyon is mai, tele áthallásokkal, így nem véletlen, hogy gyakori vendég a színházak színpadán. Legutóbb az Örkényben volt látható, ugyanolyan szereposztással később tévéfilm is készült belőle.

Múzsa szerelem

Csinszkát a legtöbben Ady késői múzsájaként ismerik, azt viszont jóval kevesebben tudják, hogy a nagy költő halála után, 1920-ban Márffy Ödön festőművész felesége lett, aki szintén inspirációs forrásként tekintett rá, és több mint száz festményen és grafikán örökítette meg. A házasság mindkettőjüknek a révbe érést és gyarapodást hozta el, békés és kellemes életet éltek egymás mellett. A nyugalmas időszak Márffy művészetére is hatással volt: addigi vibráló színei lágyabbak lettek, kifejezésmódja is sokat finomodott. Másfél évtizedes házasságuk alatt – amelynek Csinszka korai halála vetett véget – legfőbb festői témája a családi élet és a feleségéhez fűződő viszonya volt. Boncza Berta múzsa szerepéről ebben a cikkben bővebben is írtunk.

Szürke szerelem

Kosztolányi Dezső Pacsirta című műve éppen száz évvel ezelőtt jelent meg, a mai recenziók valószínűleg diszfunkcionális családról, önmagunknak állított korlátokról írnának a Vajkay famíliával kapcsolatban. A századfordulón játszódó kisvárosi történetben a csúnya, pártában maradt lány, Pacsirta egy hétre rokonokhoz utazik. Az addig lemondó, boldogtalan, szürke életet élő idős házaspár szinte kivirágzik: ismerősökkel találkoznak, színházba mennek, elnyomott érzelmeik is a felszínre törnek. De az egy hét gyorsan elszalad, és amikor a lány visszatér a szülői házba, minden visszazökken a korábbi kerékvágásba. A szeretet álcája mögé szorul a mindannyiukban hordozott fájdalom, csalódottság és kilátástalanság. A megalkuvás regénye ez, amelyben a házaspár és a gyermek is tehetetlenül tűri szomorú sorsát. Kosztolányi művéből Ranódy László készített filmet a csodálatos Tolnay Klári és a zseniális Páger Antal főszereplésével – utóbbi az 1964-es Cannes-i filmfesztiválon a legjobb férfi alakítás díját is elnyerte alakításával.

Kitartó szerelem

Négy generáción és az 1900-as évek legelejétől, száz éven keresztül követi végig a szereplők viharos sorsát az Anyám és más futóbolondok a családból című, Fekete Ibolya rendezte 2015-ös film. Középpontban Gardó Berta áll, aki hosszú életében 27-szer költözött, legutoljára 94 évesen. Személyes és családi életét a két világháború, Trianon, az ’56-os forradalom és a Kádár-rendszer alakították, azonban elszánt élni akarásával még a legnehezebb helyzetekből is kivágja magát. „Lajos, te maradj ki a történelemből!” – kiállt rá férjére, amikor a sztrájkbizottság berendeli őt a bányába. De hogyan lehet kimaradni a 20. század véres és zavaros történéseiből, túlélni a borzalmakat? Összetartással és egy kis női praktikával, meg persze egy kenyérre kenhetően jóságos és megértő férjjel, aki képes elfogadni szeszélyes felesége őrült ötleteit is.

Örök szerelem

Még több generációt fog túlélni a székesfehérvári Bory-vár, amelyre sokan az örök szerelem szimbólumaként tekintenek – és nem véletlenül. Bory Jenő szobrász, építész és képzőművész 1923-tól kezdve élete végéig, harminchat évig dolgozott az épületen, amellyel célja az volt, hogy valamilyen örökkévalót alkosson felesége, Komócsin Ilona számára. A harmincszobás, héttornyos komplexumban több száz szobor és festmény kapott helyet, de mozaikok, falfestmények és színes ablakok is díszítik a különleges építményt. A kert is látványos: ösvények, virágos szigetek, kerti tavacskák, kutak, teraszok és persze szobrok teszik egyedivé a békés helyet. A Bory-vár ma is a leszármazottak birtokában van, és márciustól novemberig bárki számára látogatható.

A nyitóképen Dolhai Attila és Fischl Mónika a Marica grófnő című darabban a Budapesti Operettszínházban. Fotó: Juhász Éva