Székelyföld csodái a fővárosban

Egyéb


_d0a2623__copy__600x431.png
Kelemen László, dr. Láng Zsolt, Varga Mihály és Domokos István

A IV. Székely Fesztivál programjait beharangozó május 7-ei sajtótájékoztatón Domokos István úgy fogalmazott: ?célunk a székely kultúra és hagyomány, a természeti szépségek és a jellegzetes ízekben gazdag székely gasztronómia megismertetése és megszerettetése az anyaországi látogatókkal. Az előző évek tapasztalatai nyomán idén is több tízezer érdeklődőre számítunk, akiket színes programokkal várunk ezen a háromnapos forgatagon, amelynek az idei évben Marosszék a díszvendége.? A fesztivál a Millenáris területén, összesen három helyszínen várja a közönséget több mint 200 előadóval, gasztronómiai különlegességekkel, kézműves termékekkel, gyermekfoglalkozásokkal, valamint kiállításokkal.

 

A sajtótájékoztatón Kelemen László, a fesztivál szakmai partnere, a Hagyományok Háza főigazgatója elmondta: ?a Hagyományok Háza legfontosabb feladata, hogy a Székely Fesztiválon színvonalas és hiteles produkciókat mutasson be?. Kiemelte: a fesztivál remek lehetőség arra, hogy az anyaországban élők megismerhessék Székelyföld kultúráját. Nemcsak a portékákat és az ételeket, hanem a hagyományokat és a kulturális kincset is, melyet olyan hagyományőrző csoportok hoznak el Budapestre, mint a Maros Művészegyüttes, mely a térség táncai, énekei és zenéi mellett a viseletgyűjteményét is bemutatja a fesztiválon.

 

A rendezvény fővédnöke az elmúlt három évhez hasonlóan idén is Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, országgyűlési képviselő, aki a sajtótájékoztatón megjegyezte: már több mint harminc éve járja az erdélyi fesztiválokat és évről évre arra döbben rá, még mennyi mindent nem tud Erdélyről. ?A Székely Fesztivál programjában összekapcsolódik a hagyományőrzés és az igényes szórakoztatás, emellett pedig méltó keretet ad a határon túli és az anyaországban élő magyarok találkozásának? ? hangsúlyozta Varga Mihály, hozzátéve: a magyar kormány kárpát-medencei gazdaságban gondolkodik, ahhoz pedig, hogy ez működhessen, szükség van a kapcsolatépítésre a határon túl, illetve az anyaországban élő magyarok között. Ebben is fontos szerepet játszik a fesztivál, amelyre idén 150 kisvállalkozó hozza el a portékáit. Számukra a Székely Fesztivál egy fontos lehetőség a kapcsolat- és jövőépítésre ? emelte ki.

 

Dr. Láng Zsolt, Budapest II. kerületének polgármestere, az esemény védnöke elmondta: ?a Székely Fesztivál beváltotta a hozzá fűzött reményeket: az elmúlt években valóban Budapestre varázsolta Székelyföld csodáit, és ez idén sem lesz másként?. Komoly hagyományt teremtettünk ? jegyezte meg, majd elmondta: a háromnapos programsorozat mellett a II. kerületi önkormányzat több olyan kezdeményezést is támogat, amely a határon túli és az anyaországi magyarok együttműködését segíti. A kerületben működő Klebelsberg Kultúrkúria a határon túli színtársulatoknak nyújt segítséget, de a II. kerület az egyik főszervezője a Kolozsvári Ünnepi Könyvhétnek is ? tette hozzá.

 

A Székely Fesztivál programjai idén három helyszínen várják az érdeklődőket a Millenárison: az udvaron található majd a Nagyszínpad ? ahol népzene és néptánc fogadja a közönséget ?, illetve a Vásártér, de a gyermekeknek szóló játékos programok helyszíne is az udvar lesz. A kiállításokat a C épületi Aulában tekinthetjük meg, míg a D épületi Szemináriumi teremben izgalmas előadásokon vehetünk részt ? ismertette Domokos István.

 

Hozzátette: a Maros Művészegyüttes mellett színpadra lép a Magos Zenekar, a Háromszék Táncegyüttes tánckara, a Bekecs Zenekar, de lesz Jazz koncert és Székely bál is. Mindezek mellett az érdeklődők részt vehetnek az Ízek, emberek, szokások című tárlat május 11-ei megnyitóján, megnézhetik a Vendégváró Székelyföld című turisztikai kiállítást is, valamint meghallgathatják Soós Zoltán A magyar szecesszió remekművei című előadást is. A színes programkínálatot bemutatva Domokos István megjegyezte: május 11. és 13. között valóban Budapestre költözik Székelyföld, mely olyan csodákat tartogat nekünk, amelyekről kár lenne lemaradni!

 

A fesztivál mindhárom nap 9 és 21 óra között látogatható.

Belépő: 500 Ft, 12 év alatti gyermekek és mozgássérültek ingyen látogathatják a rendezvényt.

 

A fesztivál részletes programját ITT találják.

 

Kultúra.hu

Fotó: Csákvári Zsigmond