Székelyföld

Tamási Áron lenne a székely Márquez?

Tamási Áron úgy ír társadalomregényt, hogy az egyén problémáit állítja fókuszba, illetve úgy beszél az egyén problémáiról, hogy annak érzékelteti a társadalmi dimenzióját.

Fürdőépítéssel kezdődött, kalákában végződött a történet

A Kárpát-medencei Fürdő- és Közösségépítő Kaláka negyedszázadát bemutató kiállítás nyílt a Pesti Vigadóban. A szeptember 10-ig látogatható tárlaton művészeti foglalkozásokkal és műhelybeszélgetésekkel is várják a látogatókat.

Adományt gyűjtenek a székelyföldieknek a nemzeti összetartozás napján

A nemzeti összetartozás napján a közmédia egész napos tematikus műsorfolyammal jelentkezik a Dunán, a Duna Worldön és a Kossuth rádióban. Célja, hogy felhívja a figyelmet a bajba jutott székelyföldi családokra.

Magyar és székely zászlókkal és huszárokkal ünnepelnek Székelyföldön március 15-én

Díszfelvonulással, filmvetítésekkel, tárlatvezetésekkel, koncertekkel, versekkel és huszárfelvonulással ünneplik március 15-ét a székelyföldi városokban.

Két évszázad, két székely géniusz: Mikó Ferenc és Zöld Péter

A Csíki Székely Múzeum Mikó-vár-történeti állandó kiállítását Két évszázad, két székely géniusz: Mikó Ferenc és Zöld Péter címmel 2024 áprilisában adták át.

Termésarany riolitkövön, erdélyi tálas és Kós Károly cigarettatárcája

Épp egy éve, négyéves felújítást követően nyitott újra Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum. Megnéztük, hol tartanak a visszapakolásban.

A Fennvaló nem ad csak úgy potyára tehetséget, elmét, pénzt, paripát, fegyvert

György Attila József Attila-díjas erdélyi szerzőt az irodalom szerepéről és az ősei iránti tiszteletéről is kérdeztük.

Ebben a csíki múzeumban térdig ér a víz

Megnéztük a Csíki Székely Múzeum Útkereszteződésben című állandó tárlatát, és azt ajánljuk minden Székelyföldre kirándulónak, hogy tegyen ugyanígy.

Vákár nevű géniuszok csak Gyergyóban vannak

Székelyföld második legkisebb múzeuma, a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum rengeteg meglepetést tartogat.

Háromszék nem egy törvényhatóság, hanem maga a szabad Erdély

A Székely Nemzeti Múzeum 1848–1849-es kiállítása emléket állít a széles körű közösségi összefogásnak és a szabadságeszmének.

A székelyek történetének nyomai Mongóliáig vezetnek

Egy új nyelvtörténeti módszert alkalmazva indult a székelyek eredetének nyomába Hakan Aydemir török nyelvész, turkológus.

A méhek és mi mindannyian egymásra vagyunk utalva

A méhek tömeges pusztulása oda vezethet, hogy a minőségi élelmiszerek kétharmada eltűnik az áruházak polcairól.

Megnyitott a Néprajzi Múzeum örökségpont-hálózatának első bázisa Csíkszeredában

Závogyán Magdolna nyitotta meg a Néprajzi Múzeum örökségpont-hálózatának első állomását június 3-án. A történelem kihívásai a magyar embert, nemzetet nem áldozattá, hanem túlélővé tették, és Csíkszereda egyik kiemelt helyünk, kereszténységünk és magyarságunk kiemelt jelentőségű csomópontja – mondta a kultúráért felelős államtitkár az Etnospot megnyitóján.

Csaknem ezer művész jelentkezett a 8. Székelyföldi Grafikai Biennáléra

A kilenchetes pályázási időszak alatt 926 művész küldött be összesen 2046 pályaművet a világ 68 országából – írták közleményükben a szervezők, hozzátéve: elmondható, hogy a Székelyföldi Grafikai Biennálé világszinten számontartott szakmai megmérettetés, a részvétel pedig presztízsértékű a művészek körében.

Csák János: Kőrösi Csoma Sándor híd volt Kelet és Nyugat között

Kőrösi Csoma Sándor híd volt Kelet és Nyugat között, és mi, magyarok is híd vagyunk Kelet és Nyugat között. A híd pedig azt jelenti: „megértem magamat, és megértem a környezetemet”, és ezáltal nagyobb esély van arra, hogy egyetértésre jussunk – mondta a kulturális és innovációs miniszter hétfőn a Csoma Emlékközpont és Népfőiskola avatóján a székelyföldi Kovásznán.

Az etédi csoda – Timbora-bemutató

Valószínűleg nem véletlen, hogy épp advent első vasárnapján, az egyházi év kezdetének első estéjén mutatták be a székelyföldi Etéden a település ikonikus hangszerét, a frissen rekonstruált timborát.