Bacsi Róbert László fotográfus

Tanítványom volt. Minden érdekli, ami az élettel kapcsolatos, rengeteget utazott, ám miután súlyos műtéten esett át, sokat kellett dolgoznia, hogy visszanyerje korábbi erejét. Amikor elkísértem a falmászó terembe, régi ismerősként köszöntötték. A fotográfiái elmondják a gondolatait, de hogy miként jut el ezekhez a gondolatokhoz, azt egy portré jobban láttatja. Mászás közben megszabadul a földi terhektől. Borzasztó nehéz fotósokról képet készíteni, mert állandóan „viselkednek”. Hosszabb az út, míg megnyílnak, elfelejtik, hogy kollégával állnak szemben, és félre tudják tenni a természetes szakmai kíváncsiságukat. A 2019-es műcsarnokbeli kiállításon kívül sehol nem publikáltam ezt a képet.

Szilágyi Tibor színművész

Szilágyi Tibor színművész

A világ legprecízebb embere. Mindenre igényes, ami őt körülveszi, ám nem csupán a külsőségekre ad. A porszemet is letörli az autójáról; amikor jégeső esett rá, úgy élte meg, mintha harcmezőről kellett volna kimenekítenie a kocsiját. Fábián Évi kolléganőmmel jártam nála, és Tibor morgolódott, hogy miért ezzel a kis Renault-val megyünk és nem az ő kocsijával. Rakodtunk ide-oda, mire mondtam: „Tibor, annyira útban vagy, ülj be a csomagtartóba!” Ő azonnal megérezte a helyzet abszurditását, ez látszik a képen is.

Szabó T. Anna költő, író és Dragomán György író

Szabó T. Anna költő, író és Dragomán György író

Korábban csak a könyveiket ismertem és szerettem. Egy hosszú németországi ösztöndíjról tértek haza, amikor a kép készült. A kert még összevissza volt, a házban fotografáltam nagyon helyes képeket, ám amikor indultunk hazafelé, úgy éreztem: meg kell mutatnom, hogy kettejük köteléke valamiként több, mint férj és feleség kapcsolata. Ha egy meseerdőben sétálva találkoznék egy szerelmes ifjú párral, így képzelném őket. Nem véletlen a kompozíció, hogy a kép fele erdő. Sétálnak a csodák között, és fogják egymás kezét. Ma már nem nagyon fotografálok fekete-fehérben, pedig mindig szerettem. Álmodni is fekete-fehérben szoktam.

Tenki Réka és Csányi Sándor színművészek

Tenki Réka és Csányi Sándor színművészek

Ehhez a képhez viszont kell a szín, ők egy színes világban élnek. Amikor a fotó készült, Réka a második kisbabáját várta. Életem egyik legszebb délelőttjét töltöttem velük. Egy boldog házaspár, akik rendkívüli fokon ragaszkodtak egymáshoz. A házuk pedig egy csodavár, amelyben vendégként is azt érzed, hogy itt a boldogság lakik.

Kulka János színművész

Kulka János színművész

Ebben a két éve készült képben benne van az egész Kulka: a mosolya, ahogyan megtámasztja a fejét, miközben a saját belső világában kalandozik. Nem tudtam átlépni a falat, amit akkoriban – a betegsége után – húzott maga köré, de látszik, hogy szerette a világot. Az első szó, amit újratanult, a szeretlek volt. Amikor nem tudta magát kifejezni, mosolygott, és azt mondta: szeretlek. Így próbált meg kontaktust teremteni. Ebből a szeretetteljes belső világból pillanthatunk meg valamit ezen a képen.

Csákányi Eszter és Pogány Judit színművészek

Csákányi Eszter
Pogány Judit

Két-három éve Mácsai Pali megkért, hogy készítsek kicsit „másfajta” fotókat a társulatról. Mindannyiukat végigfotografáltam, és negyven levelezőlap lett belőle, amit a színház foyer-jában árultak egy napig, míg el nem fogyott. Nem is hitték, hogy ekkora lesz az érdeklődés a független társulatok megsegítésére készített képeslapok iránt. Ahhoz, hogy ezek mások legyenek, mint egy hagyományos színészportré, ki kellett találnom valamit. A szárított paprikafüzér mint játék jutott eszembe. Annyi mindent lehet vele csinálni: volt, aki koronaként rakta a fejére, más beleharapott… Örkény István Az élet értelme című egypercese is a paprikakoszorúról szól, ami nagy igazságok nyomára vezet…

Maurer Dóra grafikusművész

Maurer Dóra

A fotózás előtt derült ki, hogy a londoni Tate Modernben állítják majd ki a munkáit. Nagyon érdekes volt számomra, hogy semmiféle izgalom nem volt benne, csupa praktikus dologgal foglalkozott: például, hogy jó-e a világítás. Letolt, amiért nem szóltam, hogy vegyen fel egy másik blúzt. Mikor meglátta a képeket, az első reakciója az volt: „Mondtam, gyerekek, hogy ez a pulóver nem jó.”

Marton László rendező

Marton László rendező

Amikor fotografáltam, már tudtuk, hogy nagyon beteg, néhány hónappal később hunyt el. Érzékeny művész volt. A Műcsarnokban a kiállításomon is szerepelt ez a kép. Ez volt az én kiállásom, egy szál rózsa a sírjára.

Gálffi László színművész

Gálffi László színművész

Főiskolás kora óta barátom. Mélyen művelt, intelligens színész, sokat tud az életről, a művészetekről. Magányos farkas. A térdoperációja után egy héttel ragyogva hívott fel, hogy túl vagyok rajta, élek. Hallani lehetett a hangjában a felszabadultságot, ahogyan a nyomasztó kövek legurultak a válláról.

A Pa-dö-dö: Falusi Mariann és Lang Györgyi

A Pa-dö-dö: Falusi Mariann és Lang Györgyi

Minden munkámban azt szeretném megmutatni, hogy akiket fotózok, ugyanolyan emberek, mint bármelyikünk. Ez akkor is így van, ha híres művészről van szó, vagy ha egyikük beteg és kerekesszékhez van kötve. Kettejüket tiszta barátság köti össze a szó nemes értelmében. Kinevetik a betegséget, és akármilyen furcsa, örülnek, élvezik az életet. A boldogságnak nagyon sok válfaja van, ezt próbáltam megragadni.

Sir Schiff András zongoraművész

Sir Schiff András zongoraművész

A lányom és András egy gimnáziumba jártak, innen az ismeretség, de néhány találkozáson kívül csak a koncertteremben láttam. Bennem mégis úgy élt, hogy ez egy közeli barátság. Mikor a már említett kiállításomra készültem, azt gondoltam: hazahozom Schiff Andrást. Idővel beláttam: ez reménytelen, ezért én mentem el Linzbe. A délelőtti főpróba után, az esti koncert előtt fotografáltam le, ez volt az utolsó kép, amit készítettem. Egy dolog volt biztos, hogy lesz valami kék a képen, mert Andrásnak olyan gyönyörű kék szeme van.

Nádasdy Ádám költő, író

Nádasdy Ádám költő, író

Ez a kép Ádám kompozíciója. Mondtam, mit csináljon, mire ő: jó lesz itt, a zongoránál, de valami hiányzik, iderakom a kalapot. Imádom őt, csupa nagybetűvel.

Vecsei H. Miklós és ifj. Vidnyánszky Attila színművészek

Ők a jövő, és ha a jövő ilyen lesz, akkor nincs baj a magyar színházzal. Két egészen különböző világ, mégis erős barátság köti össze őket. Egy szőke polgári herceg, egy leendő Hamlet és egy inas, fekete, tomboló fiú, akik egymás nélkül jóformán nem is tudnak alkotni, mindenről a másik jut eszébe. Hozzájuk képest én már kövület vagyok, mégis könnyen megtaláltuk a közös hangot, és a mai napig szeretetteljes kapcsolatot ápolunk. Ez nem az évek számától függ.

Törőcsik Mari színművész

Törőcsik Mari színművész

Amikor megkaptam a felkérést a Műcsarnoktól a kiállításra, úgy gondoltam: nem jó, ha ismét a korábbi képeimet mutatom be. Meg kell néznem, ebben a korban a szellem mire képes, és vajon tudok-e ugyanúgy kapcsolatot teremteni, mint régen. Törőcsik Marit fiatal főiskolásként ismertem meg egy szerelme révén, és felhívtam a kiállítás előtt az akkor már visszavonultan, Velemen élő színésznőt, hogy elmennék lefotózni. Elhatároztam: ha ezt meg tudom csinálni, lesz kiállítás, ha nem, nem. Úgy izgultam, akár egy elsőéves diák, hogy ennyi év kihagyás után ismét találkozunk. Csináltam csaknem nyolcvan képet, és ezt választottam közülük. Szeretett férje, Maár Gyula fotóját is belekomponáltam a képbe. És volt kiállítás.

Keleti Éva 1931-ben született Budapesten. A gimnázium után az ELTE Természettudományi Karán tanult tovább fizika–kémia szakon. 1951-ben otthagyta az egyetemet, és a Magyar Fotónál dolgozott, majd elvégezte a riportertanfolyamot Vadas Ernő és Langer Klára tanítványaként. 1954 – 1976 között riporterként dolgozott a Magyar Fotónál, majd jogutódjánál, az MTI-nél. 1976–1989 között az Új Tükör fotóriportere, képszerkesztője, főszerkesztő-helyettese, majd a Színházi Élet képszerkesztője volt. 1991–92-ben a HT Press sajtóügynökség, a Gamma Képügynökség fotós főszerkesztője, majd 1993-tól a Ferenczy Europress vezető munkatársa, fotószerkesztőségének vezetője volt. Több alkalommal tagja volt az Interpress, valamint a World Press Photo zsűrijének. Hat évtizedes életművét a Műcsarnok 2019 végén az Élet/Kép című, nagy sikerű retrospektív kiállításán mutatta be. Főbb elismerései: Balázs Béla-díj (1975), Érdemes művész (1987), A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2002), Prima Primissima díj (2008), Kossuth-díj (2017).