A plasztika, a szobrászat és a képi világban való önkifejezés ugyanúgy érdekel és jellemző művészetemre. A világból, a látványból inspirálódom, ennek megélt élménye alakítja művészetemet. A valóság fontos számomra, mert hozzá kötöm létezésem apró mozdulatait.
Ami igazából létezik, amit érzek és gondolok róla, az keveredik egyénivé bennem.
Maga az alkotói folyamat nálam hosszú, hétköznapi részletekből áll, és az összegzés végül a tárgyakban definiálódik. E folyamat igen fontos eleme számomra a fotózás és az írás, melyek inkább jegyzetszerűek és önállóak, mégis bekapcsolódnak és az alkotásaim részévé válnak.
Mindig is érdekelt az üvegművészet mellett a más művészeti ágban, más anyagban való megfogalmazás, valamiféle útkeresés. Egyetem előtt analóg fotózással és kerámiával is foglalkoztam. Az egyetemen Kerpely Adél képzőművész barátnőmmel készítettünk egy rövidfilmet, amely lényegében szabad képi asszociációk zenére, s ahol a felvillanó szavak a mindennapjainkból vett reklámok képi megfelelői.
Azóta is ez a kísérletező és kíváncsi énem vezet más utak felé.
Idén két alkotótábor szellemiségéhez is kapcsolódtam: Köveskálon a HibrydCamphez Békési Ervin szobrászművész vezetésével és a Babelcamphez Balatonbogláron, ahol ifj. Ficzek Ferenc képzőművész társaságában reflektáltunk az 1970-es évek magyarországi avantgárd művészetére.
A fényképezés mindennapjaim eleme, amolyan fotónaplóféle. A pillanat látványa megismételhetetlen, ezért ami nagyon megtetszik – egy árnyék, egy fénycsík, fényszilánkok a vízen, egy lépcsősor, egy fakéreg, egyetlen érzet vagy repedés fénye vagy árnyéka, íze, illata, zamata –, azt rabul ejtem egy képben. Munkáimba ezeknek a fotóknak a töredékei, érzetei épülnek be.
Az üvegképeimnél konkrét épületek és terek fotóiból indulok ki, átírva vagy kiemelve belőle azt, ami fontos számomra.
Térsík (2003)
A Térsík című diptichon a legelső üvegképeim egyike. A képeket egy belső tér számomra izgalmasnak látott perspektív töredékeiből szerkesztettem meg. Egy tér több nézetéről készített fotókból állítottam össze. Ezek alapján több vázlatot csinálok, kiemelek és elhagyok részleteket, miközben fokozatosan egyszerűsödnek a vonalak, és megformálódik a saját világom.
A végső vázlatrajz alapján alakítom ki a formát, amire a kemencébe síküveglap kerül. Anyagában színezett float üveggel dolgozom. A kemencét olyan magas hőfokra viszem fel, hogy miután az üveg felvette a formát, a felszíne síkba feszüljön. Az így kialakult rétegvastagsággal, a színes üveg tónuskülönbségeivel érem el azokat a grafikai hatásokat, amelyek a vonalak, formák térképzetét adják. Alkotásaimban ezáltal válik az anyag a fény eszközévé, mellyel tereket formálok.
Jelenés (2019)
Ez a kép meghatározó eleme munkásságomnak, itt egy konkrét fotóból indultam ki, amelyet a Maros utcai rendelőintézet lépcsőházi falán pillantottam meg. A kép egy különleges, toronyba zárt tornyot ábrázolt. Jelölés és cím híján a körülötte levő többi épületrészletről készült fotóból következtettem, hogy a kép a Mátyás-templomban készülhetett.
Munkáimban a különös terek inspirálnak, és éreztem, hogy meg kell keresnem ezt a helyet, látni és körbejárni, felsétálni a lépcsőn, beszippantani a torony ódon illatát.
Akkor készültem a GlasSpring kiállításra, és jó kiindulásnak éreztem új munkámhoz. A torony nem látogatható, de a templom gondnoksága külön engedélyt adott számomra a fotózáshoz.
A toronyba egy idegenvezető vitt fel külön. Nyakamban a fényképezőgéppel, csigalépcsőn keresztül jutottunk egyre feljebb. A kis ablakokon keresztül láttam, ahogy távolodunk a földtől, az emberi alakok egyre kisebbek lesznek. Akkor belém hasított az emlékezet, hogy tériszonyos vagyok, és lehet, hogy ez egy meggondolatlan ötlet volt. Míg a gondolataim lekötöttek, automatikusan mentem egyre feljebb, a kérdések és a kíváncsiság elegye kavargott bennem.
Mi lesz odafenn, ha rám tör a tériszony? Méregettem az előttem haladó őrt, vajon ha felérünk és lábaim elgyengülnek a remegéstől, bízhatok-e benne, hogy kézen fogva, lépcsőről lépcsőre lekísér? Vagy a tűzoltók talán segítségemre sietnek? Végül is nem hagyhatnak fenn a toronyban, gondoltam, de a kíváncsiságom sokkal nagyobb volt a félelmemnél, és vitt tovább felfelé.
Felérve a látvány lenyűgözött: gótikus katedrálisokra jellemző toronyba zárt torony, égbe vezető lépcsősorral. Sajnos az elektromos korszerűsítés miatt mindenféle műanyag cső és kábel rontotta a látványt, már nem olyan volt, mint a képen látott tér, de így is öröm volt látni, lépni a lépcsőjén, megsimítani a falait és képbe rögzíteni, ami nekem szólt.
A csigalépcső vége a torony külső galériájába torkollott. Kilépve megkönnyebbültem: a magas kőkorlát biztonságot nyújtott. Különleges érzés volt ott fenn lenni. Egyáltalán nem tört rám félelem, ahogy lenéztem a morzsának tűnő emberekre. Fújt a szél, és úgy tűnt, ott vagyok Budapest legmagasabb pontján e kivételes helyzetben. Az akkor átélt érzések és látványok összessége mind belesűrűsödött e képbe.
Csöndszoba (2021)
A kép világában egy szoba részletei jelennek meg, egy asztal, egy magányos szék, egy ajtó kerete, egy ablak szöglete. Ennek ihletője apám szobája, ahogyan akkor láttam, amikor még az illatát árasztották a falak. Édesapámmal nagyon sok lelki hasonlóságot hordozok magamban. A szavak és versek szeretetét is tőle kaptam örökül. A hiányát árasztó otthagyott tárgyak emléktöredékként rajzolódnak ki ebben a képben. Sokáig bennem élt ez az utolsó kép, kisebb vázlatok készültek akkor, mégis csak tizenöt év után tudtam megjeleníteni ezt a csöndet.
Technikailag is új változtatásokat építettem bele. Több teret adok a gesztusoknak, a formák kialakítása az alap, megmunkálásánál már a formák létrehozásával próbálkozom. Tárgyak lenyomatai, festőkés és ecsetvonások lendülete jelenik meg és érzékelteti a teret.
A kint nélkül nem létezhet bent, ahogy a terek érzetét keltő vonalak, formák nélkül nincs tér sem. Úgy gondolom, mindig valamihez való viszonyításban létezünk. Akár gondolati, akár vizuális az, amihez kapcsolódunk, szükségszerű igazolása létünknek. A viszonyítás e kettősségével szerettem volna érzékeltetni ezt.
Számomra az üveg nem csupán anyag: az egyik legfőbb kifejezőerőm.
Különleges misztérium, mert anyaga a sajátságos technika által alkotás közben, az alkotótól függetlenül változik és kiszámíthatatlanul hoz meglepetéseket. Alkotásaimat fusing- és rogyasztásos technikával készítem üvegrogyasztó kemencében. Először a tervek alapján kialakítom a formát, ezt helyezem be a kemencébe, és erre kerül rá a síküveglap. Miután lecsukom a kemencét, 800 Celsius körüli hőfokra viszem fel. Ekkor már nem tudok beavatkozni a folyamatba. Az üveg a hő hatására változik, alakul, néha teljesen önkényesen. Minden munkámban megjelenik ez a tervezhetetlen, véletlennek tűnő mozzanat, amely mégis valami belső logika szerint változik a pillanatban. Szeretem ennek a mozzanatnak a lenyomatát otthagyni az üvegben, az anyag ily módon nemcsak eleme, de alkotója is munkáimnak.
Léleksíkok függőben (2018)
Formák és vonalak által folyton keresem az új lehetőségeket, melyek továbbvisznek a művészi kifejezésben. Különböző anyagok összekapcsolása és más megfogalmazásmódja újabb szemszögből közelíti meg a témát, és jelent újabb kihívást számomra.
Ebben a munkámban a teret keltő érzet plasztikus vonalakká alakul, ugyanakkor kötéllel és falappal kiegészülő installálása meghatározó részévé válik a tartalomnak. A két lap között feszülő vonalak a zárt és mégis nyitott egységben egyetlen jellé redukálódnak. A térélmény megfogalmazása, átfogalmazása és helyének kijelölése válik fontossá itt számomra.
Amikor új lehetőség adódik egy kiállítás kapcsán, sokszor maga a hely ösztönöz újításokra. Leginkább ez késztet új munka létrehozására, főleg akkor, ha új tér az, ahová a munkám majd kerül.
Érkezés (2022)
Az Érkezés című munkámnál ez a korábbi törekvésem tovább egyszerűsödik. Egyetlen vonal kap szerepet, és így egyetlen jellé alakul a tartalom. A vonal erős plaszticitása szándékos, de magának a felületnek a létrejöttét ugyanúgy az üveg sajátságos ereje alakította.
A cím nem csak az egy pontból való kiindulásra és megérkezésre utal, s nem véletlen az egybeesés az azonos című Denis Villeneuve-filmmel. Számomra ebben a filmben a jelek és jelentéseik fontossága és megértése keltett gondolati hasonlóságot.
Párbeszéd (Prága, 2002)
Ezt 2002 tavaszán, két hónapos prágai ösztöndíjam alatt terveztem. Eredetileg másik mesterhez voltam kijelölve a prágai művészeti egyetemen, de akkoriban az üveg építészeti megközelítése jobban érdekelt, így átkértem magam egy másik tanszékre, melynek Marian Karel volt a vezetője. A csoport tematikájába ilyen rövid idő alatt nem tudtam volna bekapcsolódni, így azt a javaslatot tette, hogy ha kitalálok egy jó koncepciót, a konzulensem lesz ebben. Egyből megéreztem a lehetőségeket ebben a szabadságban. Rengeteget fotóztam odakint is, hajnalban keltem, hogy még a néptelen, csendes Prága arcát láthassam, és szögleteiben, tereiben felfedezzem magamat. Máig is úgy gondolok vissza rá, mint egyetemi éveim legjobb és legmeghatározóbb időszakára. Prágában terveztem meg a szobrot, majd lehetőség adódott az ArtExpo friss kiállítására megvalósítani.
A közel 800 kilogramm kőtömb rádől egy üveglapra, miközben egy másik üveglap hasítja át. Koncepcióm lényege az volt, hogy ezt a robusztus tömeget hogyan tudom olyan helyzetbe hozni, hogy megfordítsam a képzelt erők és egyensúlyok érzetét. Ahogy a kőtömbbe belemetsz a két üveg, és kibillen egyensúlyából, egy könnyed, lebegő tömeggé válik, és az üveg, amiről legtöbbször törékenysége jut eszünkbe, átveszi az erő és a stabilitás szerepét.
Hinta-palinta (2015)
A képek után szerettem volna valami önkényesebb munkát alkotni, ahol az üveg legegyszerűbb gesztusa érvényesül, és a szépség mint általánosan elvárt tulajdonság teljesen letompul. Nincs csillogás, se fény által manipulált látszatélmények. Egy alapvető érzés, a játék izgalma mint a kísérletezés és az öröm elegye, valamint két fiam szeretete ihlette.
Amikor dolgozom, az számomra éppen olyan, mintha a legjobb dolgot játszanám az életben: kihívások, küzdelmek, kudarcok, mégis örömteli, izgató pillanat.
Az ellentétpárok itt is megjelennek, mint a fönt és a lent érzete. Egyszerű kifejezésre törekedtem, szinte meghagyva a síküveg jellegét, átlátszóságát.
Origó (2004)
A különböző anyagok kapcsolódása és kontrasztja szintén sokat foglalkoztat, és gyakorta megjelenik munkáimnál. Úgy gondolom, minden művész számára van egy lépték, ami közel áll hozzá, és amiben leginkább ki tudja fejezni magát. Gyakran ehhez a mérethez választjuk meg a technikát, amivel létrehozzuk az alkotást.
Az origó egy fontos kiindulópont. Én itt nem más pontot, hanem magát a kezdetet akartam a térben megjelölni, amihez mindent viszonyítunk. Ennek a pontnak a valós megjelenítése foglalkoztatott. Két alkotást készítettem ebben a témakörben. Az egyiknél még határozottan látható és tömbszerű a megfogalmazás. Síküveglapokból összeragasztással készítettem ezt az áttört formát, amin három darab, két méter hosszú, négyszögletes farúd hatol át. A másik munkámnál ez a csomópont tovább egyszerűsödött, szinte észrevétlenül tartja egyben a három rudat, ily módon jelölve ki találkozási pontjukat.
László Kyra üvegművész 1973-ban született Budapesten. A Magyar Iparművészeti Egyetem üvegszakán diplomázott 2003-ban. 2002-ben a prágai VSUP Művészeti Főiskola ösztöndíjasa volt.
A Magyar Üvegművészeti Társaság és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének tagja.
Munkáival 2022-ben többek között a B32 Galéria Csöndszoba című önálló kiállításán, a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum Üveg hat főre című tárlatán, a Műcsarnok Közös tér című kiállításán, a De La Motte Beer Palota Hódolat az üvegnek című tárlatán és a bazilikában megrendezett HuGlass című kiállításon találkozhatott a közönség.
2019 és 2021 között részt vett egyebek mellett az Art Market Budapesten, a GlasSpring, a Die Rückkehr és a Hungarian glass kiállításain.
Portréfotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu
