Polifonikus vizuális tér

A polifónia fogalma általánosságban közismert, és mindannyian ugyanazt értjük alatta, amit magyarul többszólamúságnak nevezünk. A tér fogalma az én megközelítésemben az a véges és végtelen színpad, ahol az események történnek, és ahol a tér maga is részese annak. Vizuális alatt pedig azt értem, amit a külső és a belső ingerek által a szemünkkel érzékelünk. Az előbbi fogalmak mellé az idő és a fény fogalma lép be, ami a téma megértésének szempontjából bír jelentőséggel. Az idő, ami a történések „mikorjára” ad választ, és a fény, ami pedig a vizuális érzékelés egyik alapforrása.

A Misztikus 16 dimenziós (16D) Tér (2003)

250 x 200 cm, akril, vászon

Számomra a VIZUÁLIS TÉRI TÖBBSZÓLAMÚSÁG, azaz a POLIFONIKUS VIZUÁLIS TÉR a térben zajló események önálló, egy időben és egymás után történő összhangzatát jelenti az érzékelés szempontjából. Ahhoz, hogy az egymást követő egyidejűségeket és a többszólamúságot vizuálisan ki tudjam fejezni, olyan fogalmakat kellett keresnem, amelyek segítségemre lehettek a válaszadásban.

Kölcsönhatások V-VII. (2010)

104 x 90 cm, 100 x 90 cm, 100 x 90 cm, akril, vászon

Ha megpróbáljuk ellényegíteni a tapasztalatainkat, akkor olyan fogalmakhoz jutunk, mint: mozgásban való érzékelés, térbeliség (sztereometria), egyidejűség (szimultaneitás), egymásutániság, transzparencia, szegmentáció, multidimenzió, többnézőpontúság és rétegeltség. Valamennyi munkámban a fent említett fogalmak és ezek vizuális vetületei külön-külön vagy együtt jelen vannak. Mivel a filozófiai, gondolati megközelítés jellemző rám, többnyire elvont (geometrikus) formanyelvet használok elképzeléseim megvalósításához. Ez azonban nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy alkalomszerűen a célnak és a helynek megfelelően tematikus (leíró) formanyelvet használjak.

A Misztikus Tizenhét Dimenziós (17D) Ikertér (2003 )

360 x 270 x 180 cm, damil, festett PVC csövek, acél, UV-fény

Munkáimnál arra kellett ügyelnem, hogy vizuálisan olyan szituációkat teremtsek, amelyek térben helyezkednek el, és valamennyi elemük egy és különböző nézőpontból együtt látszódik. A másik feladat az volt, hogy az elemek összeszervezése virtuális mozgást generáljon.  Mindenkor csupán részeiben fogtuk fel környezetünket. Munkáim egy részénél ez vezetett a szegmentált formák használatához. 

Hasonlóságok – Különbözőségek (2018)

100 x 100 cm/db, akril, vászon

Más munkáimnál más megoldást használtam a polifónia vizuális kifejezésére, aminek három fő vonulata van: a dimenziók, a kölcsönhatások és a személyes benyomások. E témakörben azt keresem, hogyan lehetséges – ha egyáltalán lehetséges – a köztes dimenziók és a háromnál több dimenzió vizuális kifejezése. A háromnál több, de a négynél kevesebb és a négy dimenzió vizuális megjelenítése a vizuális téri többszólamúsággal oldható meg. A négynél több dimenzió azonban csupán konceptuális alapon vizualizálható. Ennek oka a jelenlegi biológiai adottságaink korlátaiban rejlik.

Fényutazás (2015)

1600 x 1200 x 200 cm, lézeranimáció, festett fa, üveg, műanyag fólia, plexi, alufólia, folyadék, hang

Lézer máglya (2015)

56 x 40 x 40 cm üveg, festett fa, lézeranimáció

Programozható LED plasztika (1984-2009)

Háromdimenziós lézeranimáció

A mű a polifonikus vizuális térlátásunk alapszempontjaira épül, csakúgy, mint valamennyi, az utóbbi húsz évben készült munkám. Több mint harminc évvel ezelőtt arról álmodoztam, hogyan tudunk átmenni egy valóságos háromdimenziós formán, más szóval hogyan tudok én vagy valaki más átmenni mondjuk egy kőfalon. Céljaim elérése érdekében installációimban először formaszegmenseket használtam, és a látogatók át tudtak haladni a formákon. Legújabb munkáimban, amelyeket programozható lézeranimációnak (PLA) nevezek, és amelyeket a 2010-es Kinetika Art Fairen (London) mutattam be először, továbbfejlesztett változatuk pedig a 2012 Kinetica Art Fairen (London) volt látható, olyan tárgyat (hardver) fejlesztettem ki, amely képes a számítógépen létrehozott kétdimenziós rajzokat valódi háromdimenziós álló- és/vagy mozgóképekké transzformálni úgy, hogy 360 fokban láthatók, és hang-, valamint zenei hatásokkal is kombinálódhatnak. 

Megszakított folytonosság (2003)

250 x 200 cm, akril, vászon

A „lézerplasztika” olyan, háromdimenziós „színpadot” ajánl használójának, amelynek segítségével bárki a saját számítógépén megalkothatja kétdimenziós elképzeléseit, legyen az szöveg, motívum, szám, forma, játék vagy animáció. Amennyiben a hardver kellően nagy, akkor a néző – ha „búvárruhát” ölt – képes lesz átmenni a fényfalon (energiafalon) vagy -falakon (energiafalakon). E technológiával, amely mind belső, mind külső térben alkalmazható, nincs határa a tárgy méretének és a formai megjelenésnek.

Megszakított folytonosság (2000)

360 x 180 x 150 cm, festett réz, UV-fény

Utca I-II-III. (2001-20)

1700 x 300 x 250 cm, festett üveg, rozsdamentes acél, hang, UV-fény
Lehetséges-e ugyanazt a vizuális információt sötétben is közvetíteni?

A látható fénytartomány evidensnek tűnik. Azt valamennyien, akiknek egészséges látószervünk van, érzékeljük. A kérdés számomra az volt, hogy hogyan tudom érzékeltetni a formák és színek világát sötétben. A fizikusok által feltérképezett fény teljes spektruma ismert; más dolgom nem volt, mint kiválasztani a számomra legmegfelelőbbet. Ez a választás az UV-fényre esett. Használata, amit több mint harminc éve kezdtem el, óriási meglepetéseket okozott.

Festményeim, plasztikáim és environmentjeim teljesen átváltoztak, és mintegy spirituális felhangot és tartalmat kaptak. A későbbiek során pedig ezt a spirituális lehetőséget igyekeztem tudatosan alkalmazni. Ily módon „két legyet ütöttem egy csapásra”. Munkáim világosban és sötétben is láthatóak lettek, különböző vizuális és spirituális felhangokkal. Sötétben a képek, a plasztikák és az installációk a lebegés érzetét keltik a szemlélőben, és azt az érzetet, mintha a néző maga is lebegne.

Hangkert (2011)

540 x 300 x 260 cm festett alumínium- és műanyag csövek, infravörös, érzékelők, hanggenerátorok, UV-fény

A Hangkert olyan interaktív installáció, amely térlátásunk szimultán voltára és a többnézőpontúság alapszempontjaira épül. Szándékom vizuális és auditív érzékelésünk egyfajta kapcsolatával készült térbeli, átjárható environment (környezet) létrehozása volt.

Tizenöt, csavart formájú alapelemből áll (mindegyik 240–260 cm magas), és oly módon vannak – egyforma távolságra – a térben elhelyezve, hogy a látogatók bármely irányból együtt láthassák őket, és átjárhatóak legyenek. A csavart formák 12 milliméter átmérőjű alumíniumcsőből készültek, amelyek helyet adnak az elektromos vezetékeknek. A csavart formákon különböző magasságokban nagyon egyszerű geometrikus formaszegmensek, azok végein pedig infravörös érzékelők és programozható hanggenerátorok vannak elhelyezve. A formaszegmensek 25 milliméter átmérőjű alumínium-műanyag csőből készültek, amelyek hatvan milliméter átmérőjű, puha műanyagcső takar. Ez egyrészt plaszticitást ad a formáknak, másrészt biztonságot a látogatóknak.

A formaszegmensek színekkel vannak megkülönböztetve egymástól, így a látogatók könnyen azonosítani tudják az összetartozásukat. A teljes formaegyüttes ultraviola fénnyel van megvilágítva, amely abszurd „neonkert” benyomását kelti a látogatókban, spirituális felhanggal. Amint a látogatók áthaladnak a formaszegmenseken, megszakítják a szabad szemmel láthatatlan infravörös fénynyalábot, és ez beindítja az programozott hanggenerátort. Negyven érzékelő és hanggenerátor van a formaelemeken, és mindegyik más és más hangot bocsát ki, a látogatók mozgásától függően. Első lépésként a hangprogram nagyon egyszerű: a dó-ré-mi-fá-szó-lá-ti-dó zongorahangokra készült. A hatás felülmúlta a várakozásaimat. A látogatók szinkron vagy aszinkron mozgásukkal hangeffektusokat, esetleg zenei kompozíciókat tudnak létrehozni. Mivel a hanggenerátorok tetszés szerint programozhatók, óriási variációs lehetőséget biztosítanak hanghatások létrehozására.

Mengyán András képzőművész, designer, professzor 1945-ben született Békéscsabán. A Magyar Iparművészeti Főiskolán 1968-ban szerzett diplomát. 1969 és 1990 között a Magyar Iparművészeti Főiskola tanára és az Alapképzési Intézetének igazgatója, 1990-től 2006-ig a bergeni Iparművészeti Főiskola alapképzési professzora, majd – az összevonást követően – a Képző- és Iparművészeti Főiskola professzora 2016-ig.
1974-ben a Budapesti Műhely alapító tagja, amelyet Bak Imrével, Fajó Jánossal, Hencze Tamással, Keserü Iloával és Nádler Istvánnal hozott létre. 1974-től a Képző- és Iparművészek Szövetségének, 2003-tól 2011-ig a Nemzetközi Kepes Társaságnak, 2007-től 2016-ig az Építészek, Mérnökök és Képzőművészek Egyesületének, 2011-től a Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesületnek (OSAS) tagja. 1984-ben a székesfehérvári István Király Múzeumban látható, nagyszabású egyéni kiállítása, a bemutatott multimédia-environment mérföldkőnek számított a hazai és nemzetközi képzőművészetben újdonságával, léptékével, koncepciójával, és bevezette a számítógéppel vezérelt, vetített, programozható tér és installáció koncepcióját.
A következő évben meghívást kapott a Műcsarnoktól environmentje bemutatására, amit ankarai, bergeni, oslói, londoni, pozsonyi, New York-i bemutatkozás követett.
Számos hazai és nemzetközi kiállítás résztvevője jelenleg is. Munkái hazai és külhoni állami és magángyűjteményekben vannak.
Szakmai tevékenységének elismeréséül 2006-ban Dózsa Farkas András formatervezői díjat, 2007-ben Munkácsy Mihály-díjat kapott. 2007 óta a Magyar Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia a tagja. Budapesten él és dolgozik.

#személyesen