Dr. Walter Reicher, a kismartoni Haydn-koncertek intendánsa a műsorfüzet beköszöntőjében a következőket írja a Sturm&Drang fesztivál programjáról: "nemzetközi sztármuzsikusok és -zenekarok játsszák azokat a szimfóniákat, amelyek Haydn legkísérletezőbb korszakában születtek: az Esterházy-hercegek udvari zeneszerzőjének ebben az alkotói periódusában született művei leginkább a fiatalos, újító kedvű, kísérletező, szemtelen - és természetesen a zseniális - szavakkal jellemezhetők". A La Stagione Frankfurt előadására azonban csak korlátozottan illettek az intendáns jelzői.
A kísérletezés és a szemtelenség jegyében adta elő a 38-as C-dúr szimfónia második tételét a frankfurti kamaraegyüttes. A második tételben, ahol a szekund visszhangszerűen szúrja közbe a prím által játszott motívumok zárótöredékeit, a másodhegedűsök nem egyszerűen szordínóval játszottak, hanem - a korszak legjellegzetesebb műveként számon tartott Búcsúszimfóniához méltó megoldással - hátravonultak a színpad egyik sarkába, és onnan válaszolgattak. Ezt az egy tételt, valamint a - koncert műsorából egyértelműen kiemelkedő, formátumában és színeiben is a kései nagy szimfóniákhoz közelítő - 48-as C-dúr Mária Terézia-szimfónia ráadásként is megismételt Menüettjét leszámítva Michael Schneiderék interpretációját egyfajta visszafogottság: túlzásoktól mentes agogikák, viszonylag szűk dinamikai skála, és kevéssé megmozgatott, feszes tempók jellemezték.
A La Stagione Frankfurt sokkal inkább szigorú, mintsem szemtelen előadásában Haydn újító-kísérletező kedve mindenekelőtt a barokkhoz képest mutatkozott meg. Az Orlando Paladino valahol a L'Orfeo és a Don Giovanni között félúton elhelyezkedő rövidke, ám annál pompásabb nyitányát, vagy az operákkal rokonítható 38. szimfónia fináléjának kontrapunktikus szerkesztését hallgatva a barokkos előadásmód mindenképpen indokoltnak tűnt. És e ponton derül fény az eredeti helyszínen rendezett kastélykoncertek igazi jelentőségére is: ahhoz, hogy meggyőződjünk róla, milyen mélyen gyökerezik Haydn kísérletező korszaka az 1770-es évek táján még nagyon is élő későbarokk örökségben, elég volt körültekinteni a kismartoni Esterházy-palota barokk-rokokó Haydn-termén, elképzelni a parókás-fűzős udvaroncokat, libériás muzsikusokat, vagy a hercegi udvartartás szigorú etikettjét.
Röviden szólnunk kell azonban az eredeti környezet és a korhű hangszereken való játék hátrányairól is: a zsúfolásig telt teremben gyorsan emelkedő hőmérséklet és páratartalom miatt az oboa intonációja bizonytalan volt, és a szünet előtt az elsőkürtös is elszórt jó néhány gikszert (a kürtszólam szempontjából igazi kihívásnak számító Mária Terézia-szimfóniában aztán egyet sem), valamint az alla breve tételek indulásai sem voltak teljesen makulátlanok, dacára annak, hogy Michael Schneider - a korabeli gyakorlattól eltérően - vezényelte együttesét.
Mindezek ellenére hajlok arra, hogy nem a La Stagione Frankfurt játékában kell keresni annak okát, miért nem tűnt szemtelennek Haydn a Sturm&Drang fesztivál nyitókoncertjét hallgatva. James Webster és Georg Feder ugyanis éppen a 38-as szimfónia kapcsán a következőket írják Haydn 1770 körüli korszakáról: "Ezek a szimfóniák a stílus, a tárgy és a zenekarkezelés szempontjából rendkívül változatosak, bár az az általános vélemény, miszerint valamiféle világosan körülhatárolható "kísérleti" korszak képviselői volnának, tarthatatlan. Stilisztikai lendületük és virtuóz csillogásuk egyaránt tulajdonítható az udvar pompájának, valamint annak, hogy hivatásos zenészek álltak Haydn rendelkezésére."
Függetlenül attól, hogy Haydn 1770 körüli korszakának melyik aspektusát tartjuk fontosabbnak, az egészen bizonyosan kiderült a Sturm&Drang fesztivál nyitókoncertjén, hogy a burgenlandi szőlő nem savanyú, és a kismartoni és a fertődi kastélykoncertek kínálatát összevetve igazán sincs miért irigykednünk a sógorokra. Annál inkább a körítés tekintetében - de erről az eisenstadti Haydn-Emlékévről tudósító cikksorozatunk következő részeiben szólunk majd.
("Haydns Musiklabor" (Eisenstadt, Esterházy-kastély, Haydn-terem; 2009. június 18.) - La Stagione Frankfurt; vez.: Michael Schneider J. Haydn: C-dúr szimfónia (Hob. 38), Esz-dúr "Merkúr" szimfónia (Hob. 43), Orlando Paladino - nyitány (Hob. XXVIII:11), C-dúr "Mária Terézia" szimfónia (Hob. 48.))
