Mustkóstolással és paprikafűzéssel ünneplik Szent Mihályt

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban Borszűrő Szent Mihály ünnepe alkalmából a vendégek szombaton hagyományos mesterségek bemutatóin vehetnek részt, részesei lehetnek egy alföldi szüretnek, frissen préselt mustot kóstolhatnak és azt is megismerhetik, hogyan dolgozták föl a egykor a fűszerpaprikát Szeged környékén.

Ezen a napon a skanzen szinte minden épülete élettel telik meg, a portákon valamilyen iparos mutatja be mestersége fogásait - áll a közleményben. A látogatók találkozhatnak fafaragóval, kádárral, szűrhímzővel, Aradról érkező kézművesektől a gyöngyfűzés, a nemezelés, a gyékényezés és a bőrözés titkait leshetik el. A Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókörnél élő hangszerműhely várja a betérőket, az udvarban kemencés finomságok sülnek. Az iparos műhelyeknél népi divatbemutatót rendeznek, és ki-ki magára is öltheti a neki tetsző viseletet, kora délután pedig patkolási bemutatót rendeznek.

Szent Mihály napjára, szeptember 29-re (ha az időjárás is kedvezett) beérett a szőlő az Dél-Alföldön, így a gazdák nekiláthattak a must elszűrésének. Az őszi munkálatok közül ezért kiemelt figyelmet kap a szüret a Szegedi tanya szőlőskertjében. A vendégek bekapcsolódhatnak a szőlőpréselésbe, és bőven fogyaszthatnak friss mustot is.

A Szeged környéki tanyákon a 19. század elején jelent meg a fűszerpaprika, majd a térség egyik meghatározó kultúrnövényévé vált. Az őszi időszak egyik fontos munkálata volt a paprika betakarítása és feldolgozása, az érdeklődők ezt a folyamatot is megismerhetik. A skanzenben, bekapcsolódhatnak a paprikafűzésbe, kipróbálhatják, hogyan kell összetörni a külüvel a kiszárított paprikát, majd azt is láthatják, hogyan zajlik az őrlés a járgányos paprikamalommal. A rotundában kiállítás mutatja be a szegedi paprika termesztésének és feldolgozásának történetét.

A gyerekeket több portán kézműves foglalkozás, az iparos műhelyek mellett pedig a Mesekert interaktív játszóház várja. Az egybegyűlteket Fekete Antal „Puma” zenekara szórakoztatja, Varga Andreas és barátai interaktív néptáncbemutatójához a látogatók is csatlakozhatnak, a programokat a skanzenben folk kocsma és táncház zárja.

Részletek a programról itt

Ez is érdekelheti

Az Irodalmi Szigligettől a Debreceni Virágkarneválig – Programajánló az augusztus 20-i hosszú hétvégére

Összművészeti fesztivál Szigligeten, Mesterségek Ünnepe a budai Várban, Debreceni Virágkarnevál, Élménysziget a Margitszigeten, Dupla Bagossy Brothers-koncert a Budapest Parkban, hagyományőrző programok Ópusztaszeren, Hortobágyi Hídivásár, Strand Fesztivál Zamárdiban – további részletek az augusztus 20-i hosszú hétvége programajánlójában.

Hírmozaik – augusztus 16.

Koreai gyöngyházberakások is készülnek a Mesterségek Ünnepén, az invazív szúnyogok fittyet hánynak az aszályra, honfoglalás kori vitézeket is megidéznek Szent István napján Ópusztaszeren, Kenyérlelke Fesztivál és Artisan Design Vásár is lesz a Skanzenben huszadikán – hírösszefoglalónk.

A bőség zavara a napfény városában – Egy nap Szegeden és környékén

Egyszerre könnyű és nehéz a dolgunk, ha a napfény városát, Szegedet választjuk úti célunknak. Könnyű, mert Csongrád-Csanád vármegye székhelyén bőven találni érdekességeket, de pont ezért nehéz is, hiszen egyetlen napba lehetetlen mindent belesűríteni. Íme néhány látnivaló, amiket érdemes Szegeden és környékén felkeresni.

Hírmozaik – május 15.

A mohácsi csata Ópusztaszeren, elmaradnak a Múzeumok Majálisa kültéri programjai, változik a Lampion Mesefesztivál időpontja és helyszíne, Fabricius Anna a TOBE Galleryben, megszűnik a Hitel, az Ország Iskolája, Erős István rektor marad.