zente Vajk rendező és a címszerepet alakító Ember Márk (b-j) a Shrek, a musical című előadás margitszigeti bemutatójának sajtótájékoztatóján .jpg

Szente Vajkot nem érdekli, hogy kire szavaznak a színészek

Politikától mentes színházat szeretne csinálni, nem érzi úgy, hogy kitúrták az Operát az Erkelből, bízik a magyar musicalben, de azért bemutatják az Apáca show-t is. Szente Vajk a magyar musical mű- és előadóhelyévé alakuló Erkel Színházzal kapcsolatos terveiről beszélt.

A Puskás, a musical 2020-as bemutatóján kezdtek el igazán gondolkodni azon Cseke Péterrel, hogy az Erkel színháznak változásra lenne szüksége, és ők ketten tudják is, hogy mifélére. Az Indexnek adott interjúban Szente Vajk, aki év eleje óta az Operától leválasztott Erkel Színház igazgatója, részletesen beszélt terveiről, de a kialakult helyzetről is elmondta véleményét.   A sokoldalú alkotó – színész, rendező, drámaíró, műsorvezető és színigazgató – alapvetően úgy látja, hogy ha prosperáló operahelyszín lett volna az Erkel, akkor most nem lenne miről beszélgetni.

Azt is leszögezte, hogy jó viszonyban van az Operaházzal, majd arról esett szó, hogy véleménye szerint

„a mai magyar színházi élet nagy nehézsége, hogy betolódik a politikai térbe, és ez nem tesz jót neki. A színház mindenkié.”

Az Erkel társulatával kapcsolatban is egyértelműen fogalmazott: „Itt azok a színészek fognak játszani, akik a legalkalmasabbak a szerepre, és nem kérdezem tőlük, hogy kire szavaznak. Eddig sem tettem, ezután sem fogom.”

Az általa vezetett zenés színház repertoárjával kapcsolatban megerősítette, hogy nem kizárólag, de alapvetően magyar művekre koncentrálnak, és fontos számukra, hogy új művek születését is inspirálják.

Az egyik ilyen új musical a 2025/26 -os évad megnyitásának szánt Trón című előadás lesz, melyet állandó szerzőtársaival, Galambos Attilával és Juhász Leventével írtak. A történet Hunyadi Mátyásról szól, akit Ember Márk alakít majd.

Ezt követi Lévay Szilveszter Elisabeth, című, klasszikussá vált musicalje, majd sorra kerül az az évad egyetlen nem magyar darabja, az  Apáca show is, amit nagyon szeret a közönség. Karácsonykor az Álomutazó című nagy családi musicalt tűzik színre Juronics Tamás rendezésében, utána következik a nagysikerű Hogyan tudnék élni nélküled? című mozifilm musicalváltozata. Az évadot a Rebecca című előadással zárják, Béres Attila rendezésében, melyet a Szegedi Szabadtéri Játékokon már láthatott a közönség.  

A jövőre nézve elmondta, hogy készülnek az új magyar musicalek is, ám ezekről mindössze annyit árult el, hogy több téma is kínálkozik. Ezek közül Gulyás Michelle történetét hozta fel példaként (aki  aki aktív rendőri szolgálata mellett vált a női öttusa mezőny egyik világklasszisává – a szerk.)

Új társulati tagjaik közül Feke Pál, Ember Márk, Veréb Tamás, Kovács Gyopár és Braga Nikita nevét emelte ki. Majd hozzátette, hogy előadásaikban vendégművészek közreműködésére is számítanak.

„Bőven, és szentül hiszek abban is, hogy azok a színészkollégák, akiket egyébként más színházhoz köt a szerződésük, egyszer csak idejönnek egy – számukra – zenés kalandra, és meg tudják mutatni, milyen kiválóan énekelnek – ők ugyanúgy erősíteni fogják a zenés színházi rendszert.”

 

Ez is érdekelheti

Szente Vajk rendezi A 3 testőrt a Szegedi Szabadtéri Játékokon

Szente Vajk friss megközelítésben állítja színpadra A 3 testőr című musicalt jövő nyáron a Szegedi Szabadtéri Játékokon. A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház főrendezője az ismert regény alapjaihoz kíván nyúlni, ám a mai nézők számára is megközelíthetővé szeretné tenni Athos, Porthos, Aramis, D’Artagnan és társaik figuráit.

Cseke Péter és Szente Vajk vezeti az Erkel Színházat januártól

Január 1-jétől új zenés színházat alakítanak az Erkel Színházból – jelentette be Novák Irén, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára november 29-én az M1 Ma reggel című műsorában.

„Nekem utazás írni egy darabot” – Interjú Szente Vajkkal

Szente Vajk a Puskás musical első jelmezes próbája után fociról, hazaszeretetről, edukálásról, utazásról és arról mesélt, hogy azt szeretné, ha mindenhol jó fagyit lehetne kapni.

Biztos receptek és komfortzónán kívüli kirándulások a kecskeméti színház következő évadában

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház meghívott rendezői között lesz Béres Attila, Kapitány Iván, Kovács D. Dániel, Pelsőczy Réka és Scherer Péter, vendégként pedig színpadra lép Horváth Lajos Ottó és Nagy Sándor.