1950 körül számos sütemény elkészítési módját jegyezte föl édesanyám egy füzetbe, „Zserbó kocka” olvasható a recipék elején. Gerbeaud Emil cukrász neve vált süteménynévvé, lehet, hogy ő találta ki ezt a finomságot.
A zserbószelet meglehetősen drága volt, még Csathó Kálmán novellahőse, aki egy miniszter mellett dolgozott, és felesége is annak tartja:
„Egy kiló zserbó nem valami sok, ha azt nézem, hogy milyen kevéssé tartós portéka. Ha például Ella kap egy kiló zserbót, hát másnap már van is, nincs is belőle, mert Ella ilyenkor elővesz egy jó regényt, maga mellé teszi a bonbonos skatulyát és helyében végez mind a kettővel. Igaz viszont, együtt, hogy ha Irénnek ad valaki egy kilót, az még egy félév múlva is meg tudja kínálni a vendégeket vele s akkor is úgy, hogy senki se mer a szíve szerint hozzálátni. Éppen ilyen nehezen dönthető el, hogy drága-e a zserbó, vagy olcsó? Mert ha azt veszem, hogy egy kiló zserbónak az áráért János bácsi három napig kapálja a kertet, akkor azt kell mondanom, hogy rettentő drága.” (Egy kiló zserbó)
A zserbó a jómód jelképe lett. Hubay Miklós egy nevezetes eseményt említ meg:
„A jelenetet – már a XX. századi technikai civilizáció kellékeivel és nem feledve a jelenet humorát – Kosztolányi ábrázolta először az Édes Anna zseniális nyitányában. Krisztinaváros népe bámul a Vérmezőről kis aeroplánján elszálló Kun Béla után.
A Népbiztos zsebéből zserbó és gyémánt potyog vissza a nép fejére.” (Végtelen napjaim)
Ugyanez a történés Esterházy Péter művében is megvan, itt lehet olvasni a zserbó mellett drágakövekről, ékszerekről, amelyeknek egyik darabja az elbeszélő családi kincse:
„Kun Béla például repülőgépen menekült az országból. Délután – úgy öt óra felé – a Hungária-szállóban székelő szovjetház körül fölrebbent egy repülőgép, átrepült a Dunán, a Várhegyen, s merész kanyarodással a Vérmező felé tartott. A gépet maga a népbiztos vezette. Alacsonyan szállt, alig húsz méter magasságban, úgyhogy arcát is látni lehetett. Sápadt volt, borotválatlan, mint rendesen. Vigyorgott az alant álló polgárokra, s vásott kajánsággal, csúfondárosan még búcsút is intett egyeseknek. Zserbókat vitt, melyekkel teletömte puffadozó zsebeit, aztán ékszereket, grófnék, bárónék, kegyes, jótékony hölgyek drágaköveit, templomi kelyheket, sok más egyéb kincseket. Karjairól vastag aranyláncok lógtak.” (Harmonia cælestis)
A polgári családok szokásos látogatása, vizitje együtt járt bizonyos vendégeléssel. A gyerekként ezt megtapasztaló regényhős emlékezik Lászlóffy Aladár regényében:
„[…] apád anyád, valaki felnőtt, akivel jöttél, aki vizitbe elhozott magával, készülődik, haza akar menni, neki már elég volt […], s neked vele kell menned […], visszanézel, mert hirtelen ottmarad minden, a habostortákkal, befőttlevekkel, ilonkatésztákkal, zserbókkal és tortaszeletekkel tele zsúrasztal […]” (A képzeletbeli ásatás)
Gerbeaud Emil híressé vált cukrászata a köznyelvben szóban (és írásban) Zserbóként volt és van emlegetve. Mészöly Miklós például Veres Péterrel való kapcsolatáról beszámolva így emlékezik a cukrászda belsejére és közönségére:
„Levélváltásunk után annyi történt még, hogy párszor találkoztunk a »Zserbóban«. Ő mindig a Parlamentből jött, késő délután, estefelé, közismert fehér inges fekete ruhájában, bottal, csizmásan, a falusi templomterek vasárnapját megtisztelő férfiak fekete kalapjával, így trónoltunk a freskók alatt, a tükrök és mügyür-kalapos öreghölgyek között […]” (A negyedik út)
Mándy Iván vezetéknévként használja cukrászdanevet egy lányra, aki a cukrászatban dolgozik:
„Itt hagyni ezt a lehetetlen, nagyzoló teremtést!) És hát persze a lánya tanítványait. Ez a szerencsétlen, akit most odabent gyötör! Ez a Zserbó lány.” (A bútorok)
Nemcsak zserbólányokról szól a cukrászdai fáma, másféle hölgyek is voltak ott törzsvendég gyanánt, amint Bertha Bulcsu és Karinthy Márton megemlíti:
„[…] átgyalogolunk a Zserbóba. Beülünk egy sarokba, és elmerülünk a furcsa zsongásban. Kétszázötven öregasszony üldögél körülöttünk. Trécsel, cseveg és karattyol. Tortáznak, konyakoznak, csettintgetnek, szürcsögnek.” (Írók műhelyében – Cseres Tibor)
⁕
„A nagy tükörablaknál már vár rám a ház menedzsere, mindenese, főnökasszonya, Pintér Katalin. Úgy ülnek ott Főszerkesztőmmel, mint hajdan, szebb időkben a zserbónénikék. Akik mára nagyon megfogyatkoztak. Nehezen viselik a növekvő árakat […]” (A zserbo-bo-bo-bóban)
Karinthy Márton ugyanekkor egy régi kupléra is emlékezik ír:
„Gyerekkorom egyik meghatározó színházi élménye volt a Fővárosi Operettszínház Tündérlaki lányok előadása, amelyből máig dúdolom Rátonyi és Lehoczky Zsuzsa, na meg a kar fülbemászóját:
»Zserbó-bo-bo-bo-bo-bo-bó,
Zserbó, te drága hely, te jó
Zserbó, csak idejár az úri társaság!
Bonbon, ezernyi torta, krém[,]
Bon ton, idény van és igény[,]
Pénz kell s a társaságban úri jártasság.«” (A zserbo-bo-bo-bóban)
Weöres Sándor (teljesen?) ismeretlen süteményt említ Weöres Sándor:
„Egyszer benn jártam én
álmomban éberen
ama tiltott helyen
hol nem zizzenhet semmi más
csak léptei raboknak
kik fürészporral s rothadt vérrel
teli talicskát tologatnak
és tudják hogy minden hiába
mégis szemükből a gyönyör kicsordul
amint varancsicába
harap az őr kislánya.
Ez forró sütemény
amit anyám hozott
egyszer húsvétkor
s az első rózsa kibontakozott
a fal melletti lugas melegén.” (A szörnyeteg koporsója)
Talán a вареничница (varenyicsnyica) pirogsütő nevéből származik ez a név, amely az ukrán és orosz nyelvben is megvan, lehetséges. hogy valamilyen délszláv narancsica szó rejlik itt, ennek alapján naranccsal készített sütemény lehetne a varancsica.
Weöres embertelen világeseményekre kitalált süteménynevekkel utal egyik versében. (Itt az Angéla csók nem édesség, hanem az Angola országnév sajtóhibája vagy téves olvasata, ugyanis az ott 1980-tól folyó polgárháború eseményei illenek a sorozatba.)
„Menü:
Chilei kaviár
Vérleves Vietnam módra
Zsugorított dollár arab kőolajban
Vagdalt emberhús
Crême à la Banghla Desh
Palesztin csokoládébomba
Angéla csók
Jaffa narancs
stb. stb.” (Humanizmus)
Évtizedekkel ezelőtt, amikor még szüleimnél laktam, Weöres Sándor és Károlyi Amy egy délutánt nálunk töltött. Apám legjobb bora volt a poharakban, a süteményekre nem emlékezem:
„Büky Lacinak barackpálinka és leánykabor és nagykanizsa közepett Xeretettel Weöres Sanyi. 1968. jún. 2.”
