A világ minden tájáról csatlakoznak a népi játék napja kezdeményezéshez október 9-én.

Az ötletgazda, Balatoni Kata táncpedagógus, szervező elmondta: a hagyományos népi játékok kulturális örökségként vannak jelen a mindennapjainkban, ezeket szeretné új formában, megközelítésben a figyelem középpontjába helyezni.

Véleménye szerint ezek a játékok végigkísérik a gyerekek teljes szocializációs folyamatát, megtalálhatók köztük az ölbeli játékok, a párválasztó játékok, szellemi, ügyességi és eszközös játékok.

Immár több mint 400 intézmény csatlakozott a kezdeményezéshez Magyarországról és a Kárpát-medence területéről, továbbá több mint tízen jelentkeztek távolabbi országokból, Ausztráliából, Amerikából, de Lengyelországból, Angliából és Németországból is csatlakoztak magyar gyerekekkel foglalkozó iskolák.

A rendezvény célja, hogy a népi játék élménye mellett felhívják a figyelmet pedagógiai sokszínűségére is, hiszen ez a gyermekkorban az elsődleges csatorna, amelyen a magyar kultúrát eljuttathatjuk a gyerekekhez.

„Ezért fontos, hogy ezt hogyan közelítjük meg. Ebben újdonság az a szemlélet, amelyet ez a program is közvetít" – mondta, hozzátéve: hogy ezúttal nem a produkció számít, nem egy évzáró műsorra, fellépésre készülnek, hanem a személyiség fejlődésért, a közösség-élményért és a nemzeti kultúránkért való cél hozza össze az embereket.