Édesapja, Makk Kálmán mozigépész révén nemcsak a mozi szó szerinti közelsége adatott meg neki gyermekkorában, hanem érettségi után egy gyakornoki állás is a budapesti Hunnia Filmgyárban. Budapesten iratkozott be a Pázmány Péter Tudományegyetem művészettörténet-filozófia-esztétika szakára, majd tanulmányait a Debreceni Egyetemen folytatta. Innen hívta őt a filmszakmába Ranódy László a Sarló Filmvállalathoz. Makk Károly 1946-ban már a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendező szakos hallgatója volt, ahol megismerkedett és életre szóló barátságot kötött Radványi Gézával. A Valahol Európában című Radványi-filmben ügyelő volt, de Gertler Viktor, Bán Frigyes és Apáthi Imre mellett is dolgozott. Máriássy Félix 1950-ben őt választotta asszisztensének a Kis Katalin házassága című filmjéhez, 1954-ben, 10 éves szakmai gyakorlat után pedig elkészíthette első játékfilmjét Szigligeti Ede vígjátéka alapján. A Liliomfi a kor egyik legnézettebb filmje lett, főként bájos és humoros történetének, a szakmailag felszabadult és érett feldolgozásnak, valamint Dajka Margit, Pécsi Sándor, Darvas Iván, Soós Imre és Tompa Sándor kiemelkedő színészi játékának köszönhetően.


cinema_stand8_600x382.png
Fotó: mecenatura.mediatanacs.hu

 

Az 1955-ben készült A 9-es kórterem című filmje magán hordozta a neorealizmus és Antonioni hatását. Ettől kezdve Makk Károly évente forgatott filmet: a sikeres közönségfilmek sorában mindig az ő nevéhez fűződött egy-egy kiemelkedő alkotás. A Mese a 12 találatról, A 39-es dandár és a Fűre lépni szabad közül így emelkedik ki az 1958-ban készített Ház a sziklák alatt, mely egy komor lélektani kamaradráma a múlt, a háború, az örökség terheitől szabadulni nem tudó, balsorsa felé végzetesen sodródó férfi drámája. A Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?, illetve a magyar-román koprodukcióban készült Bolondos vakáció után készítette el 1970-ben a Szerelem című alkotást Déry Tibor novellái alapján, Darvas Lili és Törőcsik Mari felejthetetlen alakításával. E mű máig a legnagyobb és leggyönyörűbb Makk-film.

 

Mi sem bizonyítja jobban Makk Károly profizmusát, minthogy a Szerelem után elkészítette a Macskajáték című filmet az Örkény-mű nyomán, valamint az Egy erkölcsös éjszakát Hunyady Sándor novellájából. Ezen alkotásokkal megmutatta, hogy rendkívüli tehetsége van az irodalmi művek adaptációjához, melyben ideális partnere volt Tóth János operatőr. Az 1970-es évekre tehát egyértelművé vált a filmszakmában Makk profizmusa, atmoszféra- és miliőteremtési készsége, valamint különleges érzéke az úgynevezett lírai tragikumhoz. Makk Károly későbbi filmjei, többek között az Egymásra nézve, a Magyar rekviem és A játékos mind-mind azt igazolják, hogy ő a (magyar) filmművészet egyik legnagyobb mestere.

 

A Kultúra.hu boldogan köszönti a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar filmrendezőt, forgatókönyvírót, színészt, egyetemi tanárt, érdemes és kiváló művészt. Olvasóinknak pedig jó szívvel ajánljuk Makk Károly Szerelem című alkotását, mely minden idők egyik legszebb magyar filmje.

 

Forrás: Wikipédia