Szerelem Kabulban

A Kabul fecskéi című egész estés francia animációs film tragikus szerelmi történetet mesél el a tálibok uralma alatt élő forró és poros, háború nyomait viselő városban. Az akvarelltechnikával készült film társrendezője, Élea Gobbé-Mévellec, az Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon beszélt az MTI-nek a fesztivál versenyprogramjában szereplő produkcióról.

„Hihetetlen, amikor ennyi évnyi munka után látjuk, hogy a közönség átéli azokat az érzéseket, amelyeket szerettünk volna átadni. A cannes-i filmfesztivál előtti bemutatón a vetítés után tapintható volt, ahogy a közönség fellélegzett. A nézők a vége főcím után sem mozdultak, csöndben ültek, de sokan kisírt, piros szemmel jöttek ki a teremből, és látszott, hogy nem találják a szavakat. Volt, aki csak átölelt a vetítés után" – idézte fel Élea Gobbé-Mévellec animációs rendező, akinek a Kabul fecskéi az első egész estés filmje.

A
Kabul fecskéi Yasmina Khadra 2002-ben
megjelent regénye nyomán született. A rendezőnő elmondta: éppen az érintette
meg őt és a társrendező Zabou Breitmant, hogy egy politikai rezsim a regény
háttere, de szerelmi történetet ábrázol. Mint fogalmazott: a történetben
megjelenő sorsok és mély emberi értékek ragadták meg. „Olyan ez, mint egy
Shakespeare-tragédia” – érzékeltette.

A film női főhőse, Zuneira az elnyomó rendszerrel szembeni ellenállás szimbólumaként is értelmezhető: a szabad szellemű festőművész olyan értéket vall, amelyet a saría törvényeit követő, zenét és az emberábrázolást tiltó talibán nem tűr el.

A közös munkával kapcsolatban felidézte, hogy jól kiegészítették egymást Zabou Breitmannal. Eredetileg Breitmant kérték fel, hogy megrendezze ezt a filmet, de ő animációként képzelte el, ezért keresett maga mellé egy társalkotót, aki ismeri az animáció világát. „Én még soha nem készítettem egész estés filmet, de neki filmes, színházi rendezői és színészi tapasztalata is volt. Jól tudtunk együtt dolgozni, bíztunk egymásban. Ő foglalkozott a színészekkel, én pedig az animációs résszel, a képi világgal. A zenén pedig együtt dolgoztunk" – vázolta a munkafolyamatot.

Mint mondta, korábban is dolgozott már akvarellanimációs technikával, ezért választották végül ezt a filmhez. Szerették volna, ha nézőket nem csak ennek a világnak a brutalitása köti le, egyfajta líraisággal fogalmazták meg a történetet és a látványt.

„Az
akvarellanimációs technikával a néző képzeletére bízunk mindent. Csak utalunk a
részletekre, amelyet a nézők képzelete egészít ki. A valóságot nem tudjuk
megjeleníteni, túl bonyolult, túl erőszakos ahhoz, hogy élőszereplőkkel
ábrázoljuk. Az akvarell azonban a lágy színeivel és formáival képes elmesélni,
hogy mi történik ebben a borzalmas világban".

A
film elkészítésén több mint hat évig dolgoztak. Az előkészületek alatt Élea
Gobbé-Mévellec archív anyagokat, képeket, dokumentumokat is tanulmányozott
Kabulról. „Ahogy a képeket nézegettem a városról, észrevettem, hogy nagyon erős
a fény és határozott az árnyék a való életben, és ott a por, amely befújja
ezeket az erős képeket. Esztétikai szempontból számomra csodálatos ez a város,
ezért olyan borzongató, ha tudjuk, hogy közben mik történnek ebben a
fény-árnyék-por jellemezte gyönyörű háttérben".

A rendezőnő hangsúlyozta, hogy miközben a film több műfaj határán helyezhető el, ő a kezdetektől romantikus filmként állt hozzá. „A főhősök közötti szerelmi szálat akartam megmutatni. Vizuális világát tekintve akár dokumentumfilmnek is mondhatnánk, de felfogható társadalmi drámának akár. Háborús filmnek azonban nem nevezném, mert a háborús konfliktust nem volt szándékunkban elmesélni".

A
kiszolgáltatottságot húzzák alá azok a képek, amelyek az utcán kallódó
gyerekeket ábrázolják, akik tanúi ennek a kegyetlen világnak. „Látjuk, hogy
elkezdik utánozni a felnőtteket. A rezsim, amelyben élnek, őket is formálja. Van,
hogy a vásznon megjelenő szereplőkkel az a célunk, hogy érzelmeket keltsenek a
nézőben, és ez kihasson az egész filmről alkotott képre" – fejtette ki.

A
rendezőnő egy válaszában arra is kitért, hogy szerinte az animációnak jó
helyzete van Franciaországban, az alkotók rendelkeznek a kifejezés
szabadságával, van lehetőségük és idejük is filmjeik képi világának
újragondolására.

„Vannak
olyan országok, mint például Japán, ahol sok film készül, de erre nincs igazán
idő. Vagy ott van Amerika, ahol olyan iparszerűen működik a rendszer, hogy
senki nem kockáztat egy újdonság kedvéért. Ezért van az, hogy sokan Amerikából
is Franciaországban keresik a kreatív alkotókat a filmjeikhez" –magyarázta.

Élea
Gobbé-Mévellec arról is beszélt, hogy tovább folytatja pályáját az animáció
világában, mert úgy véli, ez nagyon jó lehetőséget ad arra, hogy elmeséljen
olyan emberi történeteket, amelyek jobban ábrázolhatók animációval, mint
játékfilmmel „De nyitott vagyok más irányok felé is, lényeg, hogy történeteket
mesélhessek el, lehet, hogy egyszer egy élőszereplős produkcióban találom
magam" – jelentette ki.