Platón Lakomájában néhányan másnaposan arról vitatkoznak, hogy mi is a szerelem, miben rejlik Erósz lényege. A vitát természetesen Szókratész nyeri, azonban az egyik legkedvesebb történetet Arisztophanész meséli el – szónokolja, ha úgy tetszik. E szerint az ember korábban androgün volt, „hímnő”, „férfinak és nőnek összetétele” három nemmel: férfi, női és a kettő elegye jelent meg benne. Az ember gömb alakú volt, és kétszer annyi tagja volt, mint rendesen. Ereje hatalmas volt, az istenekre is kezet emelt. Zeusz jött elő a mentőötlettel: „Nohát, egyenként kettényesem őket, és így gyöngébbek lesznek, s ugyanakkor nagyobb számuk révén még hasznosabbak. És majd, fölegyenesedve, két lábon járnak. Ha aztán ismét betyárkodni méltóztatnak, és megint nem nyughatnak, akkor újra kettészelem őket, aztán egy lábon szökdécselhetnek.” Azóta az ember mindenáron az „egy felét” keresi, és vele akar – testi és lelki értelemben – egyesülni.
Az ókori görögöknél ennél romantikusabb történeteket is találunk. Az egyik leghíresebb Alküoné és Kéüx története. Rajongva szerették egymást, kapcsolatukat sokan bálványozták, ők pedig istenekhez méltóan kezdtek viselkedni, Zeusznak és Hérának szólítva egymást. Ovidius Átváltozások című művében állít emléket a szerelmeseknek: Kéüx Delphoiba indul, ám az istenek haragja lesújt rá – nagy viharba kerül, a hajó elsüllyed, Kéüx pedig meghal. Héra egy álomban meséli el Alküonénak a történteket, a nő pedig bánatában a tengerbe fojtja magát. Zeusz végül megkegyelmezett a párnak, jégmadárrá változtatta őket (a fajta görög neve alküonesz), hogy újra együtt lehessenek. A szelek istene, Aiolosz minden télen hét napra megállítja a szélfúvást, hogy a pár zavartalanul élhessen.
Narkisszosz története a viszonzatlan szerelemről szól. Az Átváltozásokban leírt mítosz szerint Ekhó segített Zeusznak, hogy Héra ne tudja meg a főisten szerelmi kicsapongásait, de a feleség végül rájött a cselre, és arra kárhoztatta Ekhót, hogy örökké csak mások szavait ismételgesse, de még csak nem is az egészet, hanem csak a végét. Az elátkozott nimfa beleszeretett Narkisszoszba, azonban a fiú inkább csak magával volt elfoglalva. Egy tó partján addig nézte a tükörképét, míg vágyakozása a halálba nem vonta – Ekhó pedig bánatában felemésztette önmagát, és csak a visszhang maradt utána.
Ariadné fonala vezeti ki Thészeuszt a labirintusból, azonban a történetet gyakran csak a szabadulásig mesélik. Ariadné és Thészeusz története azonban nem itt ér véget: hazafelé indulnak, előbb Délosz, majd Náxosz szigetén is kikötnek, ahol a férfi otthagyja a lányt. Egyes történetek szerint Ariadné eltéved, mások szerint Hermész vagy Pallasz Athéné javaslatára Thészeusz szándékosan hagyja magára a lányt, megint mások szerint Dionüszosz házasságot ajánlott neki, ezért maradt ott.
Zál és Rúdábe perzsa történetét a Királyok könyvéből, vagyis a Sáhnáméből is ismerjük. Eszerint Zál pusztán hallomás alapján szerelmes lesz Rúdábéba, és bár családjaik más-más vallásúak, elmegy megnézni a királylányt. A lány is várja őt, de a várat bezárták, ezért az ablakból leengedi hosszú haját, hogy a főhős felmászhasson. Zál azonban visszautasítja a felajánlást, szolgájától átveszi saját kötelét, és azzal mászik fel. Miután meggyőződnek róla, hogy igaz, amit egymásról hallottak, helyben egybekelnek.
A hindu mitológiából ismert Rámájana mutatja be Ráma és Szítá történetét. Ráma apja, Dasharartha korábban megígéri második feleségének, hogy teljesíti két kívánságát. A nő azt szeretné, hogy Ráma helyett fia, Bharáta legyen az utód, a törvényes örököst pedig száműzze tizennégy évre. Ráma teljesíti a kérést, lemond a trónról, és szerelmével, Szítával együtt távozik. Ezután az erdőben élnek, és gonosz démonokat, ráksaszákat ölnek, ami kivívja a démonkirály, Rávana haragját. Elrabolja Szítát, és egy távoli szigetre, Lankára viszi. Ráma egy tanácsosa, Hanumán deríti ki a lány hollétét, megostromolják a szigetet, megölik a ráksaszákat, Ráma pedig legyőzi a tízfejű Rávanát. Ráma hazatér városába, mire Bharáta önként átadja a trónt. Nem élvezhetik a békét, a nép pletykálni kezd, kétségbe vonják Szítá hűségét, és bár Ráma meg van győződve kedvese ártatlanságáról, elküldi az asszonyt az udvartól, jelképezvén, hogy az uralkodó legfőbb feladata a dharma, vagyis az erkölcsi rend megőrzése. Száműzetésében ikrei születnek Szítának, majd a gyerekek tanítója, Válmiki elviszi a királyi udvarba őket, hogy megmutassa dalnoki képességüket – és titokban magával csempészi Szítát is. Ráma nagyon megörül feleségének, aki azonban elutasítja, és kéri a föld istennőjét, hogy vigye magával. Ráma vigasztalhatatlan, végül azonban az ő ideje is lejár, és immár eredeti formájában, Visnuként élhet feleségével, Laksmival.
A teljes cikk a Magyar Kultúra magazin 2023/3. számában olvasható.
A nyitóképen Angelica Kaufmann Ariadne, akit Thézeusz elhagyott (1774) című festménye
