Szétesések, felállások

“Nagyon könnyű, sőt, sokkal könnyebb ítélkezni, mint meglátni az embert egy-egy ilyen sorsban. Ha ezen az ítélkezésen egy picit is tudunk változtatni, vagy elérjük, hogy az az esténként pár száz ember, aki beül az előadásra, máshogy gondolkodjon, akkor szerintem már nyertünk” – mondja Szabó Kimmel Tamás, akinek Széttépve című önálló estjét február 22-én mutatták be a Belvárosi Színházban. Az előadás fontos témát, a függőséget boncolgatja, igaz történetek, valós interjúk képezik a darab törzsét, emellett célkitűzése, hogy teljesen más megvilágításba helyezze a zenés színházat.

Milyen visszajelzéseket kaptál előadás után a nézőktől?

Többnyire pozitívakat. Mindenki kihangsúlyozta, milyen jó, hogy színházi keretek között is lehet nyíltan beszélni a függőségekről. Közönségtalálkozókat szerveztünk, ahol sok 16-17 éves vett részt, és nagyon boldogok voltak, hogy beszélgethetnek a témáról. Ez egy koncertszínházi előadás, amely volt függőkkel készített interjúkból áll össze. Igaz történetek alkotják, így az előadás nagyon sok színt kap. Több figurát jelenítek meg benne, miközben egy négytagú zenekar játszik a háttérben. Egy-egy karakter vagy történet a zenébe ágyazva kel életre, de önmagukban is szerepelnek dalok. Szerintem a Széttépve nagyon érdekes, fúziós darab lett.  

Először vágtál bele egyszemélyes előadásba. Mikor merült fel benned, hogy szeretnéd ilyen formában is megmutatni magad a színpadon?

Bennem ez soha nem fogalmazódott meg, viszont Orlai Tibor már évek óta szeretett volna nekem egy egyszemélyes előadást, csak nem találta a megfelelőt. Végül volt főiskolai mesterem, Novák Eszter ötlete volt, hogy vágjunk bele ebbe a szétesés-felállás történetbe. Gyűjtöttük az ötleteket, kutatómunkát végeztünk, interjúkat készítettünk, aztán szépen fokozatosan körvonalazódott az előadásunk irányvonala. Aztán ezeket a szövegeket öntötte színpadi formába Závada Péter. Közben nekem is egyre jobban tetszett, hogy egyedül vagyok. Szerettem volna kipróbálni magam, érezni, milyen az, amikor nincsenek partnereim.

Honnan gyűjtöttetek anyagot, kiket hallgattatok meg?

Rengeteg olyan ember van az ismeretségi körünkben, akikről tudott, de nem köztudott, hogy használtak szereket, és nagyon mélyre mentek. Fontosnak tartottuk, hogy az előadásban − a szenzációhajhászást mellőzve − az egyén és környezete felelőssége legyen hangsúlyosan előtérben. Megpróbáltuk ugyanúgy megmutatni a szer csábítását, és azt is, milyen, amikor már nincs benne élvezet. Szeretnénk rávilágítani, hogy ez az egész mennyire összetett témakör. Nem titkolt célunk ezzel az előadással egy másfajta gondolkodást, hozzáállást mutatni az embereknek. Nagyon könnyű, sőt, sokkal könnyebb ítélkezni, mint meglátni az embert egy-egy ilyen sorsban. Ha ezen az ítélkezésen egy picit is tudunk változtatni, vagy elérjük, hogy az az esténként pár száz ember, aki beül az előadásra, máshogy gondolkodjon, akkor szerintem már nyertünk. Tragikus sorsok, megrázó történetek kerülnek a középpontba a darabban.

Miért tartottad/átok fontosnak, hogy a Széttépve ne prózai, hanem zenés darab, vagyis, ahogy írjátok, koncertszínház legyen? Milyen szerepe van a darabban a zenének?

Igyekeztünk olyan előadók dalaiból válogatni, akiknek valamiféleképpen köze van a szerhasználathoz, így jött képbe a Doors, vagy Elvis például. De magyar előadóktól is vannak dalok, és van egy olyan is, ami nem a szer miatt került bele. Teljesen más megvilágításba szerettük volna helyezni a zenés színházat. Az előadásban például felcsendül egy mindenki által ismert, ikonikus Kacsóh Pongrácz-dal, de nyilván teljesen más értelmet nyer, amikor egy kokaintól teljesen szétesett figura torkából szól. Nem támogatom a folyamatos cédéminőségű éneklést, unalmas. Engem az érdekel, hogy az a színész, vagy rendező mit gondol a dalról. Hogyan illeszkedik a figura aktuális érzelmi vagy fizikai állapotához.

Valahol azt nyilatkoztad, komoly betegségnek tartod a Facebook-függőséget is.

Az ember nem is gondol bele, mennyi idő elmegy ezzel. Én is azon vagyok most, hogy ezt visszaszorítsam. Kiszámoltam, átlagosan egy év alatt 54 napot töltöttem közösségi médiával, ennyi időt a gyerekeimmel nem tudok egyhuzamban eltölteni. Komoly szégyenérzetet okozott, mikor hónapokban mérhető adat jött ki. Nyilván a munkámnak van egy ilyen része, a hivatalos oldalamat én kezelem. Elengedhetetlen, hogy ezzel időt töltsek, de most már tudatosan figyelek arra, hogy ez az idő lecsökkenjen.

Március 14-én kerül a mozikba a Szász Attila rendezte Apró mesék, amelyben te vagy a főszereplő. Már volt elővetítés. Hogy láttad, szerették a nézők?

Azt láttam, hogy iszonyatosan megdöbbentek, és rengetegen jöttek oda gratulálni, hogy ennyire jó magyar filmet már rég láttak. Szerintem egy nagyon profi és magas színvonalú alkotás született. Én ezt már akkor borítékoltam, amikor a forgatókönyvet elolvastam.

Ekkor már egyértelmű volt, hogy kell neked ez a szerep?

Igen, ráadásul Köbli Norbert megsúgta, hogy kvázi rám írta a szerepet, ezáltal jó nagy terhet rakott a nyakamba, Szász Attila ugyanis szerette volna, ha ennek ellenére mindenkit megnéznek. Ugyanúgy castingon vettem részt, mint a többi színész, végül úgy érzem, bizonyítottam, hiszen én maradtam. Körülbelül ötven napot dolgoztunk a filmen, életem legnehezebb forgatása volt a -1 fokos Tátrában, bokáig érő hóban, világháborús katonaruhában fagyoskodtam, kaszkadőrjeleneteket kellett csinálnom, szóval izgalmas volt. Úgy érzem, érett alakítást nyújt mindenki, és nagyon jól voltunk vezetve. A képi világ is isteni. Nagyon büszke vagyok rá, remélem, a nézőknek is tetszik, hogy rengetegen nézik majd meg a mozikban, és hogy sok országba, fesztiválokra is eljut majd.

A teljes interjú itt olvasható.