fbpx

Szigorúan minőségi alapon – Peremartoni Krisztina a Városmajori Színházi Szemléről

Augusztus 27-én kezdődik és szeptember 10-ig tart a Városmajori Színházi Szemle, amelyben hét előadást láthat a közönség Budapest és az ország határain innen és túlról. A programot válogató Peremartoni Krisztina színművésszel, a Városmajori Szabadtéri Színpad művészeti tanácsadójával beszélgettünk.

Vezeted, hogy merre jártál, hol, hány előadást láttál az előző évadban?

Azt, hogy hány előadást láttam, számszerűen nem tudnám megmondani, mert egyáltalán nem vezetek statisztikákat. Egész évben járok színházba, szerte az országban és határon túl, méretben és stílusban is nagyon különböző helyszínekre, már csak azért is, mert a szemlén túl a teljes nyári városmajori program összeállítására nekem kell javaslatot tenni, amit aztán Benkő Nóra ügyvezető igazgatóval véglegesítünk. Ahogy mondani szokta: én vagyok a szeme! 

Hívnak vagy magadtól mész?

Alapvetően önjáróan működöm, mindent megnézek, ami érdekesnek tűnik, de az is igaz, hogy színházak nagyon ritkán szoktak hívni.

Peremartoni Krisztina. Fotó: Jekken Péter

Egy jó felvétel után is igent mondasz, vagy muszáj mindent élőben látnod?

A felvétel csalóka. Ad egy képet az előadásról, de közel sem teljeset. Volt olyan, hogy egy előadás ígéretesnek tűnt, aztán élőben kiderült, hogy mégsem működik, de a fordítottjára is volt példa. A színház számomra élő műfaj, ezért nem is szeretem az online közvetítéseket.

Nem volt olyan, hogy szaturálódtál?

Egyáltalán nem.

És olyan, hogy néztél egy előadást, és nagyon vágytál volna bele színészként?

Érdekes, olyan sem.

A döntéseidben milyen szempontok játszottak szerepet?

Kizárólag a minőség. Természetesen ezentúl vannak gyakorlati szempontok, például az, hogy egy előadás nálunk technikailag megvalósítható-e, befér-e a színpadunkra, és mivel lakott területen vagyunk, a hosszat és a hangerőt is figyeljük. Persze arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy estéről estére nyolcszáz jegyet kell eladnunk, tehát a közönség számára is vonzó produkciót kell kínálnunk.

Lázadni veletek akartam. Forrás: Brassói Magyar Színházfesztivál

Ez azt is jelenti, hogy muszáj a nullára csökkenteni a rizikófaktort?

Szerencsére egyáltalán nem, olyannyira nem, hogy a kockázatvállalásban Nóra is támogat. Idén nyáron az Árvákkal eléggé feszegettem a kereteket, mert ez sem témájánál, sem a színházi formájánál fogva nem egy tipikus nyári produkció, de a nézők visszaigazolták ezt az első pillantásra tényleg rizikós választást.

Ugyanezt a bátorságot tapasztaltad azokban a színházakban, ahol jártál, vagy a Covid különböző hullámai alatt inkább biztonsági játékot játszottak az igazgatók a műsor összeállításával?

Bevállalósság tekintetében nagy különbségeket láttam. Budaörsön és Miskolcon egyáltalán nem a könnyebb utat választották, ott nem a biztosra mentek. A határon túli színházakban ámultam, ott jóval nagyobb szabadságot, nyíltabb beszédet, kockázatosabb témák vállalását tapasztaltam. Voltam Szabadkán a Desiré Fesztiválon, ahol megdöbbentett, mennyire erősen foglalkoztatja még a fiatal generációt is a háború. Azt is érdekes volt megfigyelni, hogy a határon túlra „kiránduló” magyar rendezők ott mennyivel bátrabban fogalmaznak. Talán azért, mert kevesebb elvárással kell nekik szembesülni. Miközben persze az is igaz, hogy rettenetesen nehéz dolga volt az igazgatóknak ebben az évadban. A nézők – érthető módon – kikapcsolódásra, felszabadult szórakozásra vágytak, nevetni akartak, elfelejteni a mindennapi gondokat, nem pedig súlyos drámákkal szembesülni. Az igazgatók keresgélték, mi fér bele, de sokszor azért, hogy a közönséget megtartsák, inkább a könnyedebb darabokat választották. Az viszont egyáltalán nem mindegy, még a jelenlegi anyagi helyzetben sem, hogy ezeket hogyan, milyen minőségben viszik színre.

Szentivánéji álom. Fotó: Borovi Dániel

A tatabányai MOST Feszt, a szegedi Thealter, a nyíregyházi Vidor jól körülhatárolható tematikus koncepcióval rendelkeznek, de egyik sem olyan vállaltan reprezentatív fesztivál, mint a POSZT volt. Hogy látod, a szemle, amit idén rendeztek meg tizedik alkalommal, és indulása óta nagy utat járt be, betöltheti ezt a szerepet?

Mi szolgálatnak tekintjük ezt a munkát. Külön költségvetése sincs a szemlének, a Városmajor egész éves keretéből csípünk le rá. Ebben a helyzetben nem is mernénk nagyobbra vágyni. Egy olyan fesztiválhoz, mint a POSZT, hozzátartozik, hogy egész nap zajlanak az események, a szakmai beszélgetésektől az úgynevezett off-programokig, és arra is lehetőség van, hogy a résztvevők hosszabb időt töltsenek a fesztiválon. Ezt nem tudjuk vállalni. A minőségből nem engedve, de alapvetően hivatásból, misszióból szervezzük a szemlét, addig, amíg tudjuk.

A Városmajori Színházi Szemle programja

augusztus 27.
Shakespeare: Szentivánéji álom (Budaörsi Latinovits Színház, rendező: Fehér Balázs Benő)
augusztus 31.
Gogol: A revizor (Miskolci Nemzeti Színház, rendező: Béres Attila)
szeptember 2.
Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak (Szegedi Pinceszínház–Aradi Kamaraszínház, rendező: Tapasztó Ernő)
szeptember 4.
Csehov: Három nővér (Szabadkai Népszínház Magyar Társulata, rendező: Sebestyén Aba)
szeptember 6.
Alföldi Róbert – Vári Bertalan: Frivol (Varidance–Átrium, rendező: Alföldi Róbert)
szeptember 7.
Bódi Attila: Lázadni veletek akartam (Yorick Stúdió, rendező: Sebestyén Aba)
szeptember 10.
Csehov: Sirály (Szolnoki Szigligeti Színház, rendező: Székely Kriszta)

Nyitókép: A revizor, Miskolci Nemzeti Színház. Fotó: Gálos Mihály Samu

A rovat további cikkei