1980. december 31-én nem tudtam végignézni a Fehér toll című indiánfilmet, ami 16.55-kor kezdődött, a mise pedig hatkor. Ez valamiért megmaradt az emlékezetemben, míg a legtöbb szilveszteri motívum összemosódott, mintha csak egyetlen szilveszter lett volna egész gyerekkoromban. A december 31-i műsorfolyamokban vagy voltak már napközben is jó filmek, vagy nem voltak, és különben is, 1980 körül mást jelentett a jó, mint a rendszerváltás után. Voltak, akik bekarikázták a Rádió és TV újságban a Savaria Táncverseny szombathelyi közvetítését, mert láthattak hosszú combokat és ringó csípőket, és ilyenkor még azt is el lehetett felejteni, hogy a zenét a BM Határőrség Központi Zenekara szolgáltatta. Vezényelt: Farkas István alezredes. Ez így olyan volt, mint egy Bodor Ádám-novella részlete.
Sajnáltam a szilveszteri műsorokban szereplő színészeket és táncosokat, mert azt gondoltam, hogy nem otthon, a koloniál bútoraik között szürcsölik a bólét – aminek elkészítését a Főzőcske, de okosan! egyik műsorában tanulta meg az ország –, hanem pódiumon kell állniuk. És mondjuk mosolyogva azt kell mondaniuk Paudits Bélával együtt, hogy Pardon, hogy bocsánat!, vagy Medveczy Ilonát kell emelgetniük egy alufóliával bevont hungarocell csillag alatt. A szilveszteri műsorok versenyében jó minősítést kapott a Colombo-epizód, míg egy Kojak krimi után az iskolában mindenki levette a kopasz zsaru dumáit, úgy tartva az 50 filléres kiflit, mint egy kibiztosított Berettát.
Izgatottan lépkedtem a jeges járdán hazafelé a templomból, és még a nagykabátomon éreztem a tömjén szagát, amikor az Árkus József vezette Szuperbolában átszaladt a kamera előtt néhány toplessben tipegő hölgy, mintha csak Benny Hill rendezte volna a jelenetet. Ez már más volt, minta a néhány órával azelőtt leadott Bűvös erdő, amire tízévesen azt mondtam, hogy kínszenvedés, ráadásul szinte minden évben megismételték.
A lakosság közérzetét szem előtt tartva megkaptuk cirka ötven év késéssel az Eroll Flynnel forgatott, 1938-ban bemutatott Robin Hoodot, és azt gondoltam: ezek a több mint ötven éves filmek is jobbak, mint bármi, ami itthon készült. Az egyik rendező William Keighley mellett Michael Curtiz volt, akinek Kertész Mihályként is írhatták volna a nevét, némileg jobban megalapozottan, mint ahogy Karl Marxot Marx Károlynak nevezték. Kertész Budapesten született, Marx a németországi Trierben. Szintén több mint ötven év késéssel láttuk az 1934-es Tarzan asszonyát.
Amikor az ubul cukorkatartóból szedegettem ki a francia drazsét, arra gondoltam, hogy a krokodilos birkózást ötven évvel a film bemutatója után sem tudnák megcsinálni a Pannónia Filmstúdió műtermeiben, és nekünk csak annyi jutott, hogy a Keménykalap és krumpliorrban oroszlánhangokat próbálnak magnóval fölvenni a Vadliba őrs tagjai, Kisrece, Süle és Karcsi. Akkor is tévé előtt ültünk, amikor az ismeretterjesztő Fanfár című zenés műsort adták, csak azért, mert a főcíme emlékeztetett a rock and rollra, miközben minden más a műsor csak fiatalos regtime-ból, Chopin-etűdökből és hangszerbemutatókból állt. Még a Hip-Hop című, óvodásoknak készült műsort is megnéztük, amelyből megtudhattuk, hogy harsan-e a harsona, és hogy hogyan készül a diafilm?
Amikor átlapoztam a Rádió és TV újságokat, meglepő dolgokat találtam a szilveszteri műsorok kreditjeiben. Például a Hol colt, hol nem colt című westernparódiát – azaz szilveszternt – Sülyi Péter szerkesztette, aki az Omega dalszövegírója volt, de részben Sülyi jegyzi a Gúnya együttes 1978 szilveszterén bemutatott paródiaműsorát is. Ugyanakkor a legendás Alfonshow zeneszerzője Latzin Norbert, aki a Bergendy tagja volt, és olyan dalok fűződnek a nevéhez, mint a Jöjj vissza, vándor! vagy a Szellemvasút. A műsorba bedolgoztak a Ludas Matyi karikatúristái, Lehoczky István, Sajdik Ferenc, Várnai György és Dallos Jenő is. A szilveszteri műsorokban nemcsak bűnügyi sorozatok debütáltak – például 1979. december 31-én a Charlie angyalai –, hanem popdalok is.
Itt mutatták be 1983. december 31-én a Dolly Roll showt ezzel az ajánlóval: a vadonatúj együttes vadonatúj műsora a vadonatúj számaiból. Ennél modorosabban csak az underground zenekarok konferálták fel a műsorukat (vö.: Európa Kiadó: Következik a következő szám). A legemlékezetesebb zenés műsor persze a Diszkó, diszkó, diszkó című paródiaműsor volt Gálvölgyi János műsorvezetésével 1979-ben, ami akkora siker volt, hogy az ismétlését is milliók nézték. A levélírók szinte követelték Takács Marikától a Postafiók: 250 című műsorban az ismétlést. Annál sokkal jobb volt a produkció, mint amilyen az ajánlója volt: Énekesek és együttesek paródiája, előadják színészek, műsorvezetők és táncosok.
Hofi az 1982-es, Ne nevezz Cucinak! műsorában szóba hozta a Rolls Frakció Fejezetek egy iskolásgyerek naplójából című számát, annak is az Állva pisilek, ülve kakálok sorát, amit később már Hofira hivatkozva konferált fel D. Nagy a Rolls koncertjein. Volt ugyanis egy bizonyos Egymillió Fontos Hangjegy adás 1982. október 23-án, történetesen az utolsó, mert utána meg is szüntették a műsorfolyamot. Itt hangzottak el ezek a bizonyos sorok.
Aztán jött a Mikulás bál, jöttek a lányok a Kacsatánc mozdulataival, de mi, hatodikos srácok széles gesztusokkal átvittünk a szomszéd tanterembe egy Sanyo magnót, és a Kacsatánc helyett D. Nagy kígyószerű mozdulatait utánoztuk. Az 1983-as Szuperbola egyik jelenének felkonfjával pedig én is egyetértettem: A városszéli kórházba furcsa pácienst szállít a mentő. Sova főorvos vezetésével bonckés alá veszik a beteget, akiről kiderül, hogy nem más, mint a Magyar Televízió.
