A színésszé válás útja

Az Oscar című darabnak február 24-én volt a premierje a Thália színházban. Az előadásban Jacqueline karakterét formálod meg. Mesélj egy kicsit a darabról, milyenek voltak a próbák?

Nagyon jó hangulatban folyt a munka, a szövegkönyv rendkívüli ? Székely Csaba fordította újra a darabot, aki az egyik legpotensebb kortárs drámaíró. A darab főszereplője Nagy Viktor, aki idén lett a Thália Színház állandó tagja. A szerepeket abszolút találóan osztották ki, pont arról beszéltünk a többiekkel, hogy minden adott egy jó előadáshoz.

Korábban is dolgoztál már Vida Péterrel?

Színészként igen, de rendezőként még nem. Illetve ez így nem teljesen igaz, mert egy hónappal a próbák megkezdése előtt rendezett egy rádiójátékot, ahol én voltam az egyik főszereplő. Itt pedig megismertük egymást rendező-színész viszonylatban is.

A legtöbben a Sylvester Stallone főszereplésével készült Oscar-feldolgozást ismerik. Nem tartottatok attól, hogy ez rossz irányba tereli a darabot, és a nézők ehhez viszonyítják majd?

Nagyon régen láttam a filmet és most direkt nem is néztem meg újra, de nem gondolom, hogy ez befolyásolna bármit is. Sőt: nagyon jónak tartom, hogy az emberek emlékezetében élénken él ez a feldolgozás, amely ennyire népszerű. Mi ehhez próbálunk meg hozzátenni. A film maffiaközegben játszódik, a nevek is olaszosak, mi azonban a színdarabhoz nyúltunk vissza, amely francia, de megpróbáljuk ezt mai köntösben tálalni.

Elég sok minden nehezedett rád az elmúlt időszakban. Szerepet vállaltál a Parázs a szívnek című nagyjátékfilmben, közben a Thália Színház állandó tagjaként szinte minden este játszol, február 24-én mutattátok be az Oscar című darabot és még a Csak színház és más semmi című sorozatban is szerepelsz. Hogy bírod mindezt?

Egy kicsit összesűrűsödött minden, de tulajdonképpen csak a február utolsó két hete volt ilyen feszített. Idén a színházi évadunk rövidebb, mert nagy átalakítás lesz a színházon belül, melynek köszönhetően a következő évadban már egy új játszóhelyünk is megnyílik. Így viszont most sokkal többet játszunk. Gyakorlatilag majdnem minden este színpadra állok, így kissé feszített volt ez az időszak, de én azt szeretem, ha van feladat.

Ha már így szóba kerültek a sorozatok és a filmek. Az Üvegtigris 3. része óta nem szerepeltél egész estés moziban. Milyen érzés volt újra a kamerák előtt állni?

A Csak színház és más semmi is inkább nagyjátékfilm forgatásához hasonlított, semmint egy sorozatéhoz, ugyanis abszolút profi filmes stáb dolgozik a sorozaton, és a jelenetekre is bőven volt idő ? három-négy jelenetet is rögzítettünk egy nap, akár egy nagyjátékfilmnél. Mindig jó érzés, ha kamera előtt állhatok. Magyarországon az, ha forgathat egy színész, még mindig ajándék a számára, persze, nyilván annak, aki szeret forgatni, mert sokan óckodnak ettől. Én nagyon élvezem ezt, így örültem mindkét felkérésnek, hiszen remek színészekkel és stábbal dolgozhattam együtt.

Melyik áll hozzád közelebb: a színház vagy a film?

Az az ideális, ha a kettő egyensúlyban van. Az én esetemben hál? Istennek ez így alakult. Sokat forgattam a nyáron és állnak még előttem filmes munkák, ugyanakkor sokat dolgozom színházban is. Ez így tökéletes. Ha csak forgatok, akkor nagyon tud hiányozni a színház, de ez fordítva is igaz. Nálam nincs fontossági sorrend, alapvetően az számít, milyen anyagon dolgozom, hiszen egy színházi előadás és egy játékfilm is tud ugyanúgy jól vagy éppen rosszul sikerülni.

A pályád során ? akár filmes, akár színházi ?előnyt vagy inkább hátrányt jelent a korábbi tv-s szereplésed?

Az egyetemen mindig azt mondta az osztályfőnököm, ne vacilláljak azon, vajon mik voltak az előnyök és a hátrányok, inkább próbáljam meg kiszűrni és megtartani mindazt a szakmai tapasztalatot, rutint, amelyre szert tettem, a többit pedig felejtsem el. Igyekszem előre nézni és azokra a kihívásokra, feladatokra koncentrálni, amelyek rám várnak. Ebben nagyon sokat tud segíteni, ha az ember nem a sötétben tapogatózik, hanem már tudja mire, számíthat és nem izgul a kamera előtt. Nem szeretek visszatekinteni, hiszen egyrészt destruktív lenne, ha elkezdeném fejtegetni, mások szemében mit jelentett a korábbi szereplésem. Másrészt engem is gátolna abban, hogy nyitottan álljak szerepekhez, új kihívásokhoz. Ezek csak felesleges gátakat teremtenek önmagunkban.

Az egyetemi éveid alatt és után kicsit eltűntél a nyilvánosság elől, nem nagyon lehetett hallani vagy olvasni rólad. Szándékosan húzódtál háttérbe?

Nem nagyon volt választásom. Az egyetemen, legalábbis a mi osztályunkban, nem engedtek ki sehová. Nem engedtek sem reklámfilmben, sem filmben, sem színházban szerepelni, de ezt tudtuk, hiszen abban állapodtunk meg, hogy amíg tanulunk, nem dolgozunk máshol, csak az egyetemen. Ez régen is így volt, még negyedéves gyakorlatra is együtt mentünk. Persze, van olyan osztályfőnök, aki ezt már lazábban kezeli. Ez nem feltétlenül rossz, hiszen már nem azokat az időket éljük, amikor egy végzős osztály minden tagja szerződéssel távozik az egyetemről ? és most nem fővárosi szerződésre gondolok, hanem egyáltalán bármilyen szerződésre. A mi osztályunk ilyen szempontból szerencsés volt, hiszen tényleg sehol nem játszhattunk, nem vállaltunk el semmit, mégis mindenkinek lett szerződése. Nagyon büszke vagyok, hogy mindenki el tudott helyezkedni és szerződéssel távozott az egyetemről.

Az, hogy nem szerepelhettetek, és így talán sok lehetőségtől elestetek, nem jelentett számodra plusz nyomást?

Nem. Szerencsére nálunk nem volt ilyen, hiszen nagyon zárt rendszerben dolgoztunk és nagyon sokat, így időnk sem volt ezen gondolkozni. Fel sem merült, mi lesz majd azután, hogy végeztünk. Az adott vizsgáinkra koncentráltunk, és arra, hogy ki tudjuk hozni a maximumot magunkból, hiszen a rendezők nagyrésze az egyetemen tanít, így nem volt mindegy mit látnak a színészi játékunkból. Ettől függetlenül az ember persze, minden visszautasításnál elgondolkozik, hogy mi lett volna, ha? De ez utólag megmondhatatlan. Én úgy érzem, ez a három-négy év teljes mértékben felkészített a pályára. A volt osztálytársaimon is azt látom: nagyon erős színészek lettek, akik abszolút helytállnak a saját társulatuknál, öröm őket nézni.

Fischer Viktória

Fotó: Papp Eszter