A bukás akkor hasznos, ha tanul belőle az elszenvedője. Ez azért lehet fontos, mert a színházi alkotás egyben kockázat is, soha nincs egyértelmű garancia a sikerre – véli Sebestyén Aba színész, rendező, aki az idei Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT) a legjobb rendezésnek járó díjat vehette át a budapesti Radnóti Miklós Színházban színre vitt 10 című előadásáért, amelynek színpadi szövegét Székely Csaba írta. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagját, a Yorick Stúdió alapítóját, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem docense  arról beszélt a maszol.ro-nak, milyen egyszerre két, netán három különböző oldalról is látni a színházi alkotás folyamatait, van-e olyan, hogy egyik legyűri a másikat.
Sebestyen_Aba_FB_maszol
Sebestyén Aba
Forrás: Facebook

Mit erősít meg benned ez az elismerés? Van-e egy amolyan rendezői vezérelv-együttes, amelyről úgy gondolod, hogy itt most befutó lett?

 

Úgy gondolom, hogy az eddigi rendezői tevékenységem is nyert itt, meg mindaz, amit ebben a minőségemben gondolok a színházról. Évek óta hozok létre független produkciókat az általam alapított marosvásárhelyi Yorick Stúdióban, ezt követően kezdtem dolgozni rendezőként kőszínházakban is. Gondolok itt elsőként a hét évvel ezelőtti Bányavirág-előadásra, amelynek hihetetlen közönség-és szakmai sikere volt, így megerősített ezen az úton.

Igyekszem kíváncsian és érzékenyen reagálni mindarra, ami körülvesz bennünket. Ez mindenképp nagyon fontos: akkor is, ha az ember klasszikus szöveggel dolgozik, és akkor is, amikor kortárs szöveggel. Nemrég a Szabadkai Népszínházban Szép Ernő Lila akác című színművét vittem színre, ott is kerestem a mához kapcsolódó áthallásokat, igyekeztem ilyen igénnyel hozzáállni a rendezéshez. A POSZT-díj mindenképp megerősítés volt, visszajelzés, amely pont jókor jött, de ez a visszajelzés kötelez is ugyanakkor.

posztdijazottak
Fotó: a Radnóti Miklós Színház Facebook-oldala

Nem először rendezel Székely Csaba-drámát. Marosvásárhelyen a Bánya-trilógia két drámájával ? a Bányavirág mellett a Bányavaksággal ? is a te rendezésedben ismerkedhetett meg a marosvásárhelyi közönség. Ugyanakkor zenés produkciót is rendeztél Székely Csaba mellett Cári Tibor zeneszerzővel is, akit szintén díjaztak most a POSZT-on annak az előadásnak a zenéjéért, amelyet te rendeztél. Kialakulóban van egy nyerő erdélyi alkotói triász, amely bárhol dolgozhat, siker lesz belőle?

 

Azon vagyunk, hogy egymást alkotóként megerősítsük. Ahogy Székely Csaba is utalt rá: itt adott volt egy finoman, patikamérlegen kimért szöveg – mert a tíz parancsolat egyben tíz kis történetet is jelent ebben az előadásban, mindenki főszereplő a saját történetében és ezek a szereplők kapcsolódnak egymáshoz –, ehhez viszont jelentékenyen hozzájárult a rendezői elképzelés és a produkció zenei világa.

10
Jelenet a 10 című előadásból
Fotó: Radnóti Miklós Színház/Dömölky Dániel

És hadd tegyük hozzá mindehhez a színpadképet: Bartha József díszlettervező munkáját és Bianca Imelda Jeremias jelmezeit. Hiszen a díszlettervező számomra nagyon inspirálóan, egyben nagyon provokatív módon járult hozzá látványhoz, ami szintén “megdobta” ezt a produkciót, ahogy a jelmezek is nagyon érzékenyen, finoman és szervesen idomultak az elképzelésemhez. És hát, igen: a felsorolásból is kiderül, hogy mi mind erdélyi alkotók vagyunk, amire én külön büszke vagyok. És ha jobban belegondolok, akkor ez a díj a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem sikere is, hiszen Bartha József, Bianca Imelda Jeremias és Székely Csaba is tanárkollégám ott.

10_Radnoti_Miklos_Szinhaz_FB
Jelenet a 10 című előadásból
Fotó: Radnóti Miklós Színház/Dömölky Dániel

Színészként ismertelek meg, láttalak először 22 éve, a Fiatalember szerepében, a Farkas Ibolyával együtt játszott Találkozás című Nádas Péter-dráma előadásában, a brassói kortárs drámafesztiválon. Mikor érezted úgy, hogy a színpad ebből a perspektívából már nem elegendő, rendezőként is kipróbálnád magad?

Soha nem éreztem azt, hogy ne lenne elegendő. Én itt fordítva fogalmaznék: maga a rendezés szándéka mindig ott volt bennem. Már színinövendékként is rendeztem a kollégákkal játszott közös jeleneteinket. Aztán 1996-ban elvégeztem a színit Marosvásárhelyen és, szerencsémre, nagyon erőteljesen indult a színészi pályám, ráadásul rendezői szak sem volt még, így nem volt semmiféle hiányérzetem, hiszen egyik szerepet a másik után kaptam.

Lila_akac_Szabadkai_Nepszinhaz_Magyar_Tarsulata_FB
Lila akác

Az általad említett brassói fesztiválon nyertem az első szakmai díjamat legjobb pályakezdő színészként – Farkas Ibolya alakítását és magát az előadást is díjazták akkor. Ezt követően a Romániai Színházi Szövetség (UNITER) is elismerésre jelölt, amelyet emlékeim szerint  Tompa Gábor rendező után a második magyarként kaptam meg. Ez nagyot lendített a pályámon.

Ezt követően Szatmárnémetibe kerültem, a Harag György Társulathoz, ahol jobbnál jobb szerepeket kaptam, és Debrecenbe is meghívtak vendégművészként, ahol szintén gyönyörű szerepeket játszhattam. Aztán egyszercsak úgy éreztem, hogy eljött az idő arra, hogy továbblépjek egy kicsit: 2002-ben felhívott Béres András, aki akkoriban a marosvásárhelyi színművészeti egyetem dékánja volt és a Tompa Miklós Társulat művészeti igazgatója, hogy szükség van rám ifjú tanárként és társulati tagként is.

Hogyne_dragam_FB_TMT

Akkor indult egy másik irányba a pályám: egyfelől ott volt a pedagógusi munka az egyetemen, amit továbbra is nagyon szeretek, másfelől meg átszerződtem a marosvásárhelyi társulathoz, ahol szintén nagyon jó színészi feladatokat bíztak rám.

2004-ben alapítottam meg a Yorick Stúdiót arra a felismerésre alapozva, el kell indulnom a kísérletezés útján, mert a színházban folyamatosan meg kell újulni. A Yorick Stúdióban kezdtem először komolyabban kísérletezni a rendezéssel. Ezzel párhuzamosan, 2004-ben beiratkoztam a rendezői szakra mesterizni, amit el is végeztem, és folyattam a doktori cím megszerzésével, 2010-ben.

Banyavirag_TMT_FB
Bányavirág

Egy idő után párhuzamosan haladt a színészi és rendezői munkád. Segített vagy hátráltatott a színpadi szerepépítésben az, hogy időközben kialakult a rendezői látásmódod? Volt-e már olyan reflexed, hogy “átrendeznéd” azt a produkciót, amelyben éppen játszottál, vagy simán át szoktad adni magad a rendezői koncepciónak, és annak, hogy csak egy vagy a fogaskerekek közül?

 

Ez érdekes. Én inkább azt mondanám, hogy rendezőként volt nagy segítségemre a gazdag színészi múltam, és a sok-sok nagyon jó rendezővel való találkozásom. De ha színészként működöm a színpadon, akkor – gondolkodóként és kételkedőként ugyan, de – együttműködőként vagyok jelen.

Banyavirag
A Bányavirág próbája közben

Fontos, hogy a színész fogaskerék legyen, de gondolkodó fogaskerék, így idomuljon a koncepcióhoz, ha van ilyen. Ha meg nincs, akkor kötelessége szólni. De én nem szoktam kötekedni, mert fontosnak tartom azt, hogy ez a fajta alázat meglegyen a színészben. Nem szoktak előítéleteim lenni színészként a rendezői elképzelésről, ilyenkor el kell felejteni azt, hogy az ember rendező is. De sajnos van olyan, hogy egyes rendezők, amikor eljönnek dolgozni a marosvásárhelyi társulathoz, kikötik, hogy színész-rendezőkkel nem dolgoznak. Ezzel a jelenséggel néhányszor találkoztam már.

Sebestyen_Aba_Yorick
Sebestyén Aba a Yorick Stúdió
Szeretik a banánt az elvtársak? című előadásában

 

A színházi alkotói folyamat elmozdult a rendező irányába. Mennyire lehet más a perspektívája annak, aki nem csak karrierje első éveiben játszott el néhány szerepet, hanem úgy rendező, hogy közben van a tarsolyában jó néhány jelentős alakítás is?

 

Én ezt teljesen másképp látom: a színész a színházcsinálás legfontosabb eleme. Valóban volt egy periódus, amikor a legszigorúbban eszközként használták a színészt, de én már akkor sem szerettem – még a legnagyobb rendezőknél sem – azt a fajta színházi felfogást. A színész számomra mindig a legfontosabb színházi közvetítő, az ő lelke, személyisége, gondolatai és közvetítő ereje az, ami leginkább meg tudja ragadni a közönséget. És ha mindez társul egy szerves és jól átgondolt látványtervvel, muzsikával, jelmezzel, akkor valóban csodákat lehet véghez vinni. De az első mindig a színész.

b_sebestyen-aba-rendez
Sebestyén Aba rendezés közben
Fotó: Székelyhon.ro/Falus Kriszta

Amire a színházi szakma is felfigyelt a budapesti Radnóti Színházban rendezett, díjazott produkció kapcsán, hogy az összetevők úgyszólván nagyon klappoltak: tíz színész nyújt itt nagyon erős teljesítményt, amihez hozzáadódik a látvány – a díszlet, a jelmez és a videórészletek –, és mindez együtt alkot szerves egységet. Egy olyan társulattal sikerült ezt a szöveget színre vinni, amely ilyen csodákra képes, és ezt köszönöm is valamennyi színészeknek.

Számít-e a darabválasztásodban a téma, ránézel-e a színpadi szövegre egy szélesebb perspektívából, hogy miről szól, és az mennyire közvetlenül érinti ma az embereket?

Amikor én választom a szöveget, akkor elsőrendű ez a megközelítés. De ha a színház választja a darabot, akkor is meg szoktam keresni a kapcsolódási pontokat. Ilyen volt például, amikor a Szabadkai Népszínházban megrendeztem előbb a Bolondok táncát, majd a Lila akácot. Szerintem mindig meg kell keresni, hogyan tud a szöveg kapcsolódni a mához. A nem kortárs szövegek értelmezésekor az a kérdés is fel szokott merülni: hogyan lehet ezeket megszólaltatni úgy, hogy ne vicceskedés és mórikálás legyen belőle – a Lila akác esetében például ne egy nosztalgiázás a hajdani Budapest iránt –, hanem inkább nézzük meg, milyen jellegű aktuális társadalmi áthallásokat tesz lehetővé, amelyek a mában is érvényessé teszik a szöveget.

A teljes interjú a maszol.ro oldalon olvasható.