Filmkritikusok díja negyvenkettedszer

Egyéb

Az 1962-ben létrehozott Magyar Filmkritikusok díja a hazai filmszakma egyik legnívósabb szakmai elismerése. Az alkotásokat zsűriző újságírók csak olyan műveket értékelnek, amelyeket az előző egy év során a nagyközönségnek is bemutattak. Az évtizedes gyakorlatnak megfelelően a rendezői és az operatőri díjon kívül kiosztásra kerülnek színészdíjak, forgatókönyvíró és zeneszerzői díjak, ha az adott évben a zsűri talál díjazásra érdemes munkát.

"Az értékelésnek a legtöbb filmes megmérettetéssel ellentétben egyetlen kritériuma van, a filmkritikusok pusztán a minőséget díjazzák" - mondta Báron György, a MÚOSZ Film-és Tévékritikusi Szakosztályának elnöke. Báron György tapasztalata szerint a filmes alkotók igen nagyra értékelik a Filmkritikusok díját, mivel az művészi tevékenységük minőségének elismerése.

"A digitális technológiák fejlődésének köszönhetően ma már szinte minden művészeti forma képes megjelenni elektronikus formában, így az interneten is, és a szélessávú hozzáférések terjedésével ezek mindenki számára elérhetővé válnak" -véli Simó György, az Axelero Internet vezérigazgatója. E folyamat erősítése érdekében az Axelero fontosnak tartja, hogy mindkét oldal - a tartalmat biztosító művészetek és a megfelelő hozzáférést biztosító technológia - fejlődését egyaránt elősegítse.

Az Axelero által támogatott "Legjobb első film" kategória nyertese ebben az évben Fligeauf Benedek Rengeteg című filmje. A filmkritikusok szerzői díját Fligeauf Benedek "összfilmes" teljesítményével érdemelte ki, a zsűri egyaránt kiválónak találta a forgatókönyvet és a rendezést, így az elismerést az első nagyjátékfilmes alkotó a film összhatásáért kapta.
Az alkotás az Axelero elismerése mellett az egyik legrangosabb filmes díjat is magáénak tudhatja, hiszen a Rengeteg az 53. Berlini Filmfesztivál Wolfgang Staudte-különdíját hozta a rendezőnek, sőt a film az idei Oscar Gálán indul a legjobb nem angol nyelvű film kategóriában. Fligeauf ezen felül a 34. Magyar Filmszemlén elnyerte a legjobb elsőfilmesnek járó Simó Sándor-díjat, és a külföldi kritikusok Gene Moskowitz-díját is.

A számos rangos díj közül Fligeauf Benedek számára a berlini díj mellett a legnagyobb értékkel a Filmkritikusok elismerése bír, hiszen mint mondta "Magyarországon élek, itt dolgozom, a magyar kritikusok véleménye nagyon sokat jelent számomra."

2004-ben a MÚOSZ Film és Tévékritikus Szakosztályának Díját kapták:

Legjobb férfi epizódalakítás díja:
BADÁR SÁNDOR,
MUCSI ZOLTÁN,
NAGY ZSOLT
PINDROCH CSABA, a Kontroll című filmben nyújtott alakításukért

Legjobb női főszerep díját és a Westel Mobil Távközlési Rt tárgyjutalmát:
ÓNODI ESZTER, a Boldog születésnapot című filmben nyújtott játékáért kapja

Legjobb férfi főszerep díja:
CSÁNYI SÁNDOR, a Kontroll című filmben nyújtott játékáért

Az AGFA Hungária által a legjobb fiatal dokumentumfilmesnek felajánlott díj:
HEGEDŰS PÉTER, az Örökség: egy halász története című filmjéért

A legjobb dokumentumfilm díja:
GIMES MIKLÓS, a Mutter című filmjéért

Legjobb rövidjátékfilm díja:
BUVÁRI TAMÁS, a Posztkatona című filmért

A legjobb zeneszerző díja:
TALLÉR ZSÓFIA, A 78-as Szent Johannája című film zenéjéért.

A legjobb operatőr díja:
a Kontroll című film fényképzéséért PADOS GYULA kapja

A legjobb forgatókönyv díja:
FAZEKAS CSABA, a Boldog születésnapot című filmért

Produceri díjat kap:
MUHI ANDRÁS, az Inforg Stúdió vezetője több éves kiemelkedő produceri tevékenységéért

Az Axelero Internet által a legjobb első filmnek felajánlott díj:
FLIGEAUF BENEDEK, a Rengeteg című filmjéért

A magyar filmkritikusok Különdíja:
GRUNWALSKY FERENC és LADÁNYI ANDREA, a Táncalak című filmért

Az Antenna Multimédia által a legjobb rendezésért felajánlott díj:
ANTAL NIMRÓD, a Kontroll című filmjéért

A magyar filmkritikusok B. Nagy László díja:
MUNDRUCZÓ KORNÉL, a Szép napok című filmjéért.

A magyar filmkritikusok Életmű-díját - melyet a Magyar Mozgókép Közalapítvány ajánlott fel - sok évtizedes kimagasló művészi teljesítményéért EMBER JUDIT rendező kapja