Halva született útkeresés

Szétárad a nyugalom. Már idegesítően perzselő a semmi a kávézóban, melynek közepén ring magasodik. És a szmokingos férfi, aki végig figyelt, miközben tűéles fény világította meg merev arcát a félhomályban, felpattan. És üvölt. És zene. És ritmus. És lüktetés. Egy csoport jön. A semmiből vagy az ajtón túlról. Mindegy. Öltönyös véglények.
Asszimilálódott testek. Minden más lesz hirtelen, pedig csak hús jött. És jött még félelem, remegő gyomor és metsző tekintetek. A ringben pedig ezután szerelmes gladiátorharc következik. A testek a szorítóba lépve olybá tűnnek, mintha érzelmekkel telnének meg hirtelen. Egymás iránti taszító vonzódással. Perzselően gyűlöletes szerelemmel. Hogy a csodaszép élethalálharc szürreálisan erotikus, soha szűnni nem akaró fogódzásban forrjon össze. Amíg pedig zajlik a nagy meccsek sora, odakinn kínoznak a tekintetek.

Frenák Pál most sem döntötte el, bemutat vagy magával visz. Belerohan az intim szférámba és tovább megy. A boldogság felé vezető, alig látszó utat kereső élőhalottak nagyon közel jönnek és nem hagynak békén.
Meg akarják mutatni, mivé lesz az ember. Hogy most milyen. Nagyon morbid tükör, de csöppet sem ferde, amit Frenák minduntalan a fejünkhöz vág. Keresi a féktelen nyugalmat, a mindenek feletti, boldog nihilt, ám útját kegyetlenség, kínok és fájdalom szegélyezi.

Itt mindenki lebukik. Takátsy Péter, aki a konferanszié, bíró és showman szerepét tölti be e fura életbajnokságon, szikár nyugalommal és pontosan megtervezett agresszióval hagyja, hogy előbújjon belőle a lélek mássága. Azonosul a nagy egésszel. Miközben egy erőszakosan erotikus töltetű, habkönnyű jazzt gurgulázik meghatóan, szánalmasnak tűnően, magával ragadóan. Hogy alattvalói vagy sorstársai megharcoljanak a csöndért.
Gergye Krisztián és Zambrzycki Ádám hosszan mímelnek egymásra csöppet sem hasonlító ikerpárt, ahol csak a külsőségek kötnek össze. És a mozdulat. Aztán Gergye maga marad. Ő és a nőgyógyászati szék. Szívbemarkolóan felfokozott harc kezdődik az emberi összegabalyodás ellen, hogy végül Püski Klára zárja le a vívódást, amint odaadja magát a megsemmisüléshez vezető, félelmetes útnak széttárva lábait a vasszerkezeten.
Juhász Kata nem tudni pontosan, mit akar, ha rám néz. Szelíd erő és mérhetetlen agresszió sugárzik tekintetéből, testéből pedig maga a magyarázat. Egy szenvedő a sok közül, aki talán még vágyik valami valódira, emberközelire.
Nem ereszt el Miriam Friedreich, Lisa Kostur, Gergely Attila, Miguel Eugenio Ortega Alvarez, Frenák Pál és Csabai Attila sem, ahogyan a ringen - az életen - kívül határozott, egyenes utakon támadnak. Aztán a kötelek között - a valóságban - összefogódznak és már maguk sem tudják, egymásért vagy egymás ellen harcolnak. És hogy van-e kiút? Egy pillanatnyi levegővételre van idő mindenképp.

Frenák Pál utat keres, de csak káoszt talál.
A megtervezett káosz rendjét. Bár táncosai olykor rángatózó görcsökben hajolnak kétrét, a mozdulatok mégis tiszták, néha a végletekig klasszikusak, miközben a zene lüktet, az agy kikapcsol és Frenák megint eléri, amit akar. A hatás nem marad el.
Amikor a fények kialszanak, a megmerevedett kávéházi közönség még hosszú percekig bámulja a színpadot és rajta a kiváló táncosokat. Merevség. Hirtelen ellazulás. Gyanús. Az agy pörög

Fotók: Sándor Kata