A berlini Deutsches Theater művészeti vezetője, a negyvenes évei elején járó Michael Thalheimer munkái közül ez alkalommal a Faust első részét hívta meg a Budapesti Őszi Fesztivál, s az előadáshoz a Nemzeti Színház épületét bérelték ki. Korábban Molnár Ferenc Liliomját mutatta be a rendező Budapesten: a három évvel ezelőtti vígszínházi vendégjáték hazánkban ritkán tapasztalható felháborodást váltott ki a nézőtéren, a közönség folyamatosan hagyta el az épületet, nem egy vendég pedig közbekiáltással tiltakozott a látottak ellen.
A Faust sikere ezzel szemben kézzel fogható volt csütörtökön este a Nemzetiben, mi több, az előadás végére közönségtalálkozót hirdettek, a színház emeleti társalgójába. (Az újságírókat is ide hívták, mivel a művész nem vállalt interjúkat budapesti tartózkodása idején.) Thalheimer a beszélgetés kezdetén leszögezte, nem biztos benne, hogy képes lesz ebben az épületben színházi kérdésekről beszélgetni, mivel úgy érzi magát, mint egy átlagos szálloda halljában. Az a mondat is tőle hangzott el, hogy ilyen épületet legfeljebb Észak-Koreában engednének színházként működtetni. "Ezzel szemben ez a ti Nemzeti Színházatok, Európa közepén!!!" Példaként hozta fel a fotelokat, a padlószőnyeget, utalt "a megmagyarázhatatlan hajóorra, a tér színháziatlan felosztására és az ízléstelen díszítésekre", majd szemléltetésképpen többször és alaposan megrázta a mögötte álló ötméteres cserepes növényt. Hozzátette azt is, hogy bár ismeri és nagyra becsüli, most kifejezetten sajnálja Jordán Tamás igazgatót, akinek "nem csak itt kell élnie, de színházat kell csinálnia ezen a botrányos helyen. Hogy engedheti ezt meg magának egy nép? Meg azt, hogy nem homogén?" Innen már nem volt nehéz a csatolás, a magyarokat többször megfeddte az elmúlt hetekben kialakult belpolitikai helyzet miatt is, mely elmondása szerint azért nevetséges, mert miközben "Nyugat-Európában már azt keresik, hogyan lehetne megszabadulni a stabil, de hazug demokráciától, addig itt maguk megpróbálják újra felfedezni azt." Később a demonstrációk minden formáját felesleges ostobaságnak minősítette.
Az egyik néző ezután megkérdezte a rendezőt, ha számonkéri azt, hogy nem kértük ki magunknak a Nemzeti Színházat, de elutasítja a demonstrációk összes fajtáját, mégis mit kellett volna tennünk, amikor az akkori kormányzat figyelmen kívül hagyta a Nemzeti korábbi tervpályázatát és kijelölt helyét. Miután többször is visszautasították a rendező válaszát, mellyel következetesen megkerülte a kérdést, lapunk arra volt kíváncsi, ismer-e még az országban olyan színházépületet, amely képes lett volna kiszolgálni technikai szempontból az előadását. Thalheimer rövid gondolkodás után nemmel felelt erre a kérdésre, majd tovább szapulta az épületet ízléstelen berendezése és színvilága miatt.
Az önellentmondások és a stílus miatt azonban képtelen volt hitelesen alátámasztani igazát, a beszélgetésen résztvevők többségében inkább visszatetszést keltett a német rendező kirohanása, noha többen egyet tudtak érteni az épületre vonatkozó "kritikájával". Egy, a helyszínen tartózkodó magyar színházi rendező is hozzászólt a témához, aki ugyan megemlítette azoknak a felelősségét, akik hosszú ideje elviselik ezeket a szőnyegeket, de célzott arra is, hogy az új Nemzeti épületét már régen legitimálta a szakma azzal, hogy a legkeresettebb színészek szerepelnek a társulati tablón, s egy-két kivétellel már a teljes rendezői kar vállalt munkát a színházban.
Koren Zsolt
A FAUST ajánlója a Nemzeti Színház honlapján
