Ütközéspont - Tanmese az érdekegyeztetésről

Gavin Banek és Doyle Gipson két külön kaszt képviselője. Nincs bennük semmi közös, se a bőrszínük, se anyagi helyzetük, se kilátásaik a jövőre, se esélyeik az életben nem hasonlóak. Talán ezért különböző a magatartásuk is ennyire. Gavin, a feltörekvő fiatal ügyvéd előtt arannyal van kikövezve a bársonyszékig vezető út, hiszen apósa cégénél dolgozik, nagyokat kaszál, még akkor is, ha ehhez egy picit gerinctelenné kell válni és személyes barátait kell rútul becsapni.
Éppen az élete nagy lóvéját és előrelépését jelentő tárgyalásra igyekszik ezüst mercijében. Ha itt bizonyít, az após örökre bizalmába fogadja, de ha elszúrja...

Doyle, a színesbőrű ex-alkoholista családfő éppen élete legpocsékabb szakaszát éli, felesége válni akar tőle, elveszti a gyerekeit, akiket minden rossz tulajdonsága ellenére is őszintén szeret. Minden igyekezetével azon van, hogy jóvátegye, amit még lehet, a válóperes tárgyalásra igyekszik, hogy kapjon még egy esélyt az újrakezdéshez.

Egyetlen apró figyelmetlenség és a két férfi élete végleg összefonódik, és örökre megváltozik. Egy apró koccanás a sztrádán és minden felborul. A férj a válópert és a családját, az ügyvéd pedig a pótolhatatlan iratot veszti el, amin saját és a cége jövője áll vagy bukik.
Két különböző jellem, két különböző cél, különböző módszerek. Az egyik egy papírt akar visszakapni és bármire hajlandó ezért. A másik az elveszített időt szeretné visszakapni, és tudja, hogy erre semmi esélye.
Egyikük még sose vesztett, nem tud veszteni. A másik sose nyert, egész életében vesztes volt. Az elbizakodottság próbál küzdeni a végső elkeseredettséggel. A pénz küzd a vak gyűlölettel.

Hova fajulhat ez a küzdelem? Mire képes valaki a karrierje érdekében? Mire képes valaki a családjáért? Ezeket a kérdéseket feszegeti az Ütközéspont.
A film hatásosan építi fel a feszültséget, és a nézők által elvárt befejezéstől kissé eltérő végkifejletet választ.
Ben Affleck ismét normális szerepben látható (a sikeres Sum of All Fears után), és nem a testrefeszülős szuperhős-harisnyában zsibbasztja a nézőket, mint ahogy azt a nemsokára bemutatásra kerülő Daredevil című filmben teszi majd. Samuel L. Jacksont is régen láttuk olyan filmben, ahol lehetősége nyílik színésztehetsége megvillantására is, és nem izomagyú ügynökpalántákat kell istápolnia.
Chap Taylor forgatókönyve alapján Roger Michell rendezte a filmet, akinek előző munkája a világsikert aratott humoros Notting Hill volt. A mostani alkotás jóval fajsúlyosabb, de hasonlóképpen jól sikerült. Egy jó történetből sikerült egy feszes tempójú, mégis elgondolkoztató filmet csinálni, ami, ha nem is válik klasszikussá, azért legalább igényes szórakozást biztosít, sőt tárgyalásra képtelen világunkban a békés megbeszélést a hagyományosan elfogadott agresszív megoldás elé helyezi.