| A Magyar Triptichonból talán Kurtág ért el Rossmynál valamiféle hatást. Talán mivel Kurtág zenéje a legegyértelműbb a három közül, sikerült a temesvári koreográfust megérinteni valamelyest. Egyfajta állatias és végletesen ösztönös szexualitást olvasott ki a Messages of the Late Miss R.V. Troussova című műből, melyet egészen világosan, sokszor humorral telve ábrázolt. Nem úgy Bartóknál. Megpróbálta elmesélni Bartók és ihletője, vagyis felesége útkeresését New York városában. Ábrázolni akarta a zeneszerzői pálya állomásait, a koreográfussággal azonosítva. Részeket, egészeket, ahogyan az alkotó végül eljut a műhöz. A készhez. Közben pedig fekete angyalok jöttek néha riogatni a bizonytalan szerzőt. A zene pedig szólt. Bartók Concerto for Orchestráját sugározták a hangfalak, mert hogy élő zene híján felvételről hallhattuk e csodálatos műveket, de a színpadon valami egészen más történt. Profi táncosok adtak elő elcsépelten klasszikus koreográfiát egészen jól. Arc nélkül, lélek nélkül. Mert valószínűleg senki, de senki nem mondta meg nekik, hogy vajon ott és akkor mit jelent az a mozdulat, miként kapcsolódik a muzsikához. |
 |
 |
 |
||
| Kurtág György | Bartók Béla | Ligeti György | ||
| Ezzel ellentétben Ligeti Concerto for Piano and Orchestrájára nagyon is modern, a klasszikusat csupán eszközként felhasználó koreográfia született op-art mintás, kontrasztosan fekete-fehér jelmezekkel, esernyővel, kalappal, kosárlabdával, papírkutyával, műanyag babakocsival. Tökéletesen érzéketlen, rutinos profizmus. Ligeti zongoraszólókkal mámorítóan szürreálissá varázsolt hangzása, melytől akaratlanul is összerezzenek és melytől összeszorul a torkom, semmit sem jelentett Rossmynak. Az első képben az All that jazz kasztinjelenetére hajazó látvány tárult elénk. A színpadon előadásra váró, bemelegítő táncosokat látunk, akik közül egy az eleddig két dimenziós mása által szorongatott kosárlabdával kezd el figurázni. Aztán jönnek, mennek a táncosok, magasakat ugranak, tisztán kitáncolnak minden mozdulatot, pontos pozíciókban végződnek etűdjeik. De vajon miért nem nyerhetett értelmezést a zene ezáltal? Miért nem ihlette történetmesélésre a koreográfust az egyfolytában mesélő muzsika? |
 |
 |
 |
||
| Velekey László | Sóthy Virág | Sándor Zoltán | ||
| Kurtágnál legalább az erotika egyértelmű volt. Hosszú combú, műanyag női láb ágaskodik a színpad bal oldalán tűsarkú cipővel díszítve. És ahogyan a többi részben sincsen mellőzve az audiovizualitás, itt a képernyőkön orchideák és vörös képek néznek vissza ránk. Sóthy Virág és Velekey László között végig lángoló szenvedély feszül. A fáradó művész lihegése felhevült vággyá alakul át, a szempárok egymásra találnak, a pillantások valódiak. Mintha itt megtörtént volna valami. Ahogyan Sándor Zoltán sem "csupán" táncolt, akit egyébként nemrég jutalmaztak Phillip Morris díjjal. Ha kellett, elmosolyodott szelíden, ha a zene azt kívánta meg, fölényesen lenézett partnerére vagy vágyakozóan tekintett rá. |
 |
| A díszlet, mely a zeneszerzők neveinek monumentális betűit rejtette és hangjegyekkel szegélyezett volt, szintén Rossmy munkája. A kronométerek garmadája, melyek már a színház aulájában is fogadtak, ösztönösen adták a különbözőbbnél különbözőbb ritmusokat. Ezzel talán közös vonást talált a koreográfus a zeneszerzők között.
A ritmusok átfedései, a hirtelen váltások, a stílusok sokszínűsége, tudatos keveredése mind-mind jellemzőek. Ez azonban nem ad felmentést az alól, hogy Valamit táncoljon el a Győri Balett társulata. Hogy valami oka legyen annak, hogy a mozdulatok egymáshoz kapcsolódnak. De még a hihetetlenül nehezen követhető ritmusváltásoktól való szabad eltérés felett sem hunyhatunk szemet. Ha már e rengeteget mondó, egyszerien lélekbekapaszkodó zenéket választjuk, legalább legyünk hűek hozzájuk. Ritmusban legalább, ha máskülönben nem tudjuk követni a mesélő hangorgiát. |
